A gondolat teljes mértékben erkölcstelen

László Seres

a hvg.hu publicistája, a Kapitalizmus blog szerkesztője


Csupa jó hír érkezik mostanában Venezuelából: Chávez utóda, Maduro elnök nemcsak hogy létrehozta a Végső Társadalmi Boldogság megvalósításáért felelős al-minisztériumot, de megálljt parancsol az árdrágítóknak, a "hazátlan burzsoáziának" is. Ennek keretében előrehozta a karácsonyt, és hogy a dolgozó nép szabadabban, boldogabban vásárolhasson, katonai egységeket küldött némely elektronikai boltba, letartóztatott úgy száz "barbár kapitalista parazitát", nehogy azok a népen nyerészkedjenek.

De ha a venezuelai NER-nek egy kicsit több esze van, pofonegyszerű ötlettel oldja meg mindenki problémáját: pénzt ad nekik. Beleolvas a feltétel nélküli alapjövedelemről szóló, egyre kiterjedtebb vitába, és rájön, hogy a pénz boldogít.

Hogy ez eddig nem jutott eszünkbe! Államilag szépen, egyenlően, garantáltan visszaosztjuk a népnek, amit előzőleg adók formájában behajtottunk rajtuk, ha kell, pár plusz adót is kivetünk, ha kell, pénzt nyomtatunk, hogy legyen elég osztani valónk, és máris átkeresztelhetjük a hivatalt a Megvalósult Végső Társadalmi Boldogság Minisztériumává! És akkor itt van már a kánaán! És a jognak asztalánál mind egyaránt foglal helyet! És nemcsak Venezuelában, hanem Európában, sőt, azon kívül, Magyarországon is. Végül is az sem lenne nagyon más, mint ami ma van: a kormányzat eldönti, mit tart fontos társadalmi célnak (ez aztán vagy köszönő viszonyban van választási ígéreteivel, vagy nem), én pedig az adópénzemből jól megfinanszírozom a jövedelemtranszfert.

Örülök, hogy segíthettem, igazán nincs mit. Nálam a pénz a legkevesebb.

A feltétel nélküli alapjövedelem hívei persze tagadják, hogy szocialista, kommunista eszméket dédelgetnének, holott ha komolyan vesszük, nem más valósul meg itten, mint a "mindenki képességei szerint, mindenkinek szükséglete szerint" elve. Nem véletlenül nevezte Erik Olin Wright marxista szociológus "szocialista projektnek" az elképzelést.

Bizarr módon konzervatív-libertárius elvbarátaim is akadnak a nagyívű terv támogatói között (pl. Charles Murray), ők az állami bürokrácia csökkentésével, vagy a "ha már pénzt osztunk, menjen jó célra" pragmatizmusával érvelnek, leginkább Hayekre és Friedmanra hivatkozva, nem túl sok alappal.

Hayek valóban kiállt a méltóságot, túlélést biztosító alapjövedelem mellett, de csak a távoli jövőre gondolt, és élesen megkülönböztette a szociális igazságosság kérdésétől, Friedman sokat hivatkozott negatív jövedelemadója pedig (meghatározott jövedelmi szint alatt az alanyok nem fizetik, hanem kapják az adót) szintén erősen rászorultság alapú ("a program nem szabad, hogy eltorzítsa vagy megakadályozza a piac működését"). Ez semmiképpen nem mondható el az alanyi jogon, minden társadalmi feltétel nélkül járó garantált alapjövedelemről.

Az egyéni szabadság, a szabad piac híve elhűlve figyeli, ahogy a feltétel nélküli alapjövedelem célja baltól jobbig nemes célként jelenik meg, a hazai kritika szinte kizárólag megvalósíthatósági problémát lát a projektben: túl sokba kerülne, a GDP túl nagy részét (20-50 százalékát) emésztené föl. Pedig ez vele a legkisebb gond. Ha meg akarnák valósítani, működne, ez csak akarat kérdése. A Szovjetunió is sokáig működött, működik a svéd emberarcú szocializmus is, és kétségem sincs felőle, hogy egy sikeres népszavazás után, Svájcban is lenne rá pénz. A gond nem ez, hanem az, hogy nincs jogom mások pénzére, támogatására igényt támasztani.

A feltétel nélküli alapjövedelem gondolata teljes mértékben erkölcstelen, és szembemegy mindennel, amire egy szabad társadalom épülhet. A javaslat kiiktatja az egyéni felelősséget, a rizikót, a teljesítményt, az önálló, kreatív munka büszkeségét, a valóban nemes önkéntes szolidaritást, az állami eltartottság öntudatos elutasításának etikáját.

Cserébe kínnak, kényszernek állítja be a munkát, és intézményesít sok mindent, ami máig gátja a magyar posztkádári kilábalásnak: a dologtalanság és a középszer elfogadását (ahogy az egyik kommunista portál nevezte: az "ingyenesség kultúráját"), a segélyezés normalitásának elfogadását, a közép- és felső osztály magától értetődő kifosztását, azt, hogy egy széles réteg (a szegényektől az alsó középosztályig) magától értetődően számít a mások által megtermelt közpénzekre. Megváltozik a választások tétje: a választói elvárás az egyre vadabb populizmus felé tereli a pártokat, nyerni az fog, aki még több ingyenességet ígér.

Támogatói "új emberi jogként", "univerzális alapjogként" hirdetik, Enno Schmidt egyenesen "emberi jogi mozgalomnak" tartja a kezdeményezést, mint a női választójogért folytatott küzdelmet vagy a rabszolgaság eltörlését anno, pedig semmi sem áll távolabb a valóságtól.

"Ebben a rendszerben mindenki maga döntheti el a munkához való viszonyát: ez a kulturális változás" – olvashatjuk a támogatóknál azt a morált, ami hamarosan csődbe viheti a szabad Nyugatot. Schmidt az "élethez való emberi és polgári jogból következő anyagi szükségletről" beszél, pedig az életemhez (és ettől elválaszthatatlanul: tulajdonomhoz) való jogomból semmilyen kötelezettség nem hárul másokra. Az individualista Ayn Rand-nél pontosabban senki sem fogalmazta meg: a társadalom kizárólag azzal garantálhatja az egyén jogait, ha békén hagyja őt. Nem sérti, nem kényszeríti, nem támogatja, nem finanszírozza az álmait, nem szervez társadalom-mérnökösködő hatalmat a feje fölé, hogy elrendezze az életpályáját. Mindenki önmagáért felel, elsősorban.

A javaslat alapvető emberi szükségleteket elégít ki – állítják hívei, csöndben elfogadva, hogy az "alapvető szükségletek" kielégítése közpénzekből fizetendő állami feladat. De mi az alapvető? Nemrég egy vicces internetes rajzon valaki a "WiFi" szóval bővítette alulról a Maslow-piramist.

Logikus: mindenkinek más az igénye, szükséglete. Ideje abbahagyni az érte való fáradozást, a dolgozást. Hogy egy idő után senki nem fogja megtermelni azt, amit újra lehet osztani? Mindegy. Majd az állam megszervezi a boldogságunkat.


Min segítene a feltétel nélküli alapjövedelem?


A kreativitást erősítené, a szegénységet csökkentené
A lustaságra ösztönözne, a szorgalom ellen hatna

SZAVAZAT UTÁN