Megkezdődött a téli paralimpia Phjongcshangban

Fotó: AFP / ED JONES

-

Az olimpia láng meggyújtása a harmóniát szimbolizálta.


A fogyatékkal élők és az épek, valamint az észak- és a dél-koreaiak közötti harmóniát szimbolizálta a lánggyújtás a phjongcshangi téli paralimpia nyitóünnepségén.

A stadionba egy észak- és egy dél-koreai parasíző vitte be a fáklyát, majd átadták a házigazdák szánkós jégkorongcsapata egyik tagjának. A lángot két dél-koreai curlinges, a kerekesszékes Szeo Szun Szok, valamint az épek között februárban olimpiai ezüstérmes csapat játékosa, Kim Un Dzsung gyújtotta meg.



A phjongcshangi paralimpián 49 ország 570 sportolója szerepel, köztük három magyar: a műlesiklásban és óriás-műlesiklásban versenyző Balogh Zsolt, a haladását vezetőként segítő Bocsi Bence, továbbá Lőrincz Krisztina, aki ülő sífutásban indul. A magyar zászlót Balogh Zsolt vitte a megnyitón.

Észak-Korea első alkalommal vesz részt a téli paralimpián.



Az idei téli olimpiai játékokon Yuna Kim, Dél-Korea népszerű gyorskorcsolyázója gyújtotta meg a lángot. A dombból kiemelkedett egy égő gyűrűkből álló oszlop, ami felment egészen az üstig majd meggyújtotta. Az üst úgy nézett ki, mint egy hatalmas Onggi, egy koreai agyagedény. Ez volt a legújabb az olimpiai lángok történetében.

A Phjongcsangi megnyitó nézői között akadt, aki szerint csodálatos látvány volt, de a sajtóban azt is írták, hogy a jelenet inkább komikus volt, mert az oszlop olyan volt, mint egy fallikus jelkép. Felmerül a kérdés, valóban szükség van-e színházi elemekre a láng meggyújtásához?


Licitálás

Világméretű eseményeknél előfordul, hogy nem minden alakul a tervek szerint – írja a BBC. Az 1988-as nyári olimpián egy fiatal koreai sportoló gyújtotta meg a lángot. A fiút egy acélgyűrűn vitték fel az üsthöz. Korábban a galambokat engedtek el a stadionban, és néhány madár leszállt az üstbe. Amikor a láng fellobbant a galambok – több millió néző szeme láttára – megsültek.

A Szöuli olimpia után a szervezők elővigyázatosak voltak. Az 1992-es barcelonai játékokon Antonio Robello íjász paralimpikon gyújtotta meg a lángot. Robello egy nyílvesszőt lőtt a magasba a nyíl pedig egyenesen az üstbe szállt.



A 2008-as pekingi játékokon Li Ning, aranyérmes tornászra drótokat tettek majd felhúzták őt a Pekingi Nemzeti Stadion tetejéig. A szervezők a stadion felső szintjére egy papírtekercset vetítettek. Lin elkezdett futni a fáklyával a levegőben, ennek pedig olyan hatása volt, mintha a tekercsen futna. A tekercs az üstig gurult aztán Lin meggyújtotta a lángot a levegőben lebegve.

A 2012-es londoni játékok szervezői, ezután vajon mit találtak ki? „Amikor az üstön gondolkoztunk, óvatosak voltunk” – mondta Thomas Heatherwick tervező a Teleghraphnak. „Az üst minden olimpián egyre nagyobb és nehezebb volt, úgy döntöttünk, hogy nem próbálunk meg az előzőnél is nagyobbat csinálni.


Tudtuk, hogy nem elég új formát kitalálni, ezért újragondoltuk az egészet.”

Ez az üst tényleg más lett, mint az eddigiek. 200 vörösréz lemezből készült olyan volt, mintha virágszirmok lennének. Minden rézszirom egy nemzetet jelképezett. A szirmokat hét fiatal sportoló gyújtotta meg. A szirmok vízszintesen helyezkedtek el majd az óramutató járásával megegyezően lassan meggyulladtak, a megnyitó végére a szirmok egy nagy égő bokorrá álltak össze.


Hitler ötlete

Az olimpia játékokat Görögországban, Olympia városában rendezték meg először. Görögországban I. e 8. és Kr.u. 4 is rendeztek olimpiai játékokat. Végül 1896-ban élesztették fel újra az olimpiai játékokat az athéni Panathenaic Stadionban. A stadiont Anastosios Metaxas építész újította fel, aki később 2 érmet is szerzett olimpiai játékokon lövészet sportágban. Anastosios segítséget kapott a szintén építész Ernst Zillertől, aki többek között a Görög Nemzeti Színház alkalmazottja volt.

Az első világháború után Németországnak hatalmas befolyása volt az olimpiára. Hitler arra törekedett, hogy a görögök és rómaiak által megalkotott szabályokat a Harmadik Birodalomhoz igazítsa. Az olimpiai lángot 1928-ban Amszterdamban gyújtották meg először, de ez Hitler reformjainak volt köszönhető.

Carl Diem, sportoló Hitler politikai tanácsadójához fordult az ötlettel, hogy mi lenne, ha az olimpián nem csak meggyújtanák a lángot, de futnának is vele. Az 1936 Berlini nyári játékokon hat országon futottak keresztül sportolók a fáklyával Olümpiától egészen a berlini Olympia Stadionig, amit Werner March tervezett.


paralimpia megnyitó


Több hónappal a berlini olimpia előtt Olümpia városában egy görög színésznő gyújtotta meg a lángot Héra Templomában. A meggyújtáshoz a napsugarait használta fel. A napsugarai visszaverődtek Zeusz tükréről és meggyújtották a fáklyát. A fáklyával 3000 ember futott. Az utolsó ember Fritz Schilgen mérnök volt. Leni Riefenstahl készített egy dokumentumfilmet a berlini olimpiáról. Az olimpiai üst a mai napig megtekinthető Berlinben.

Hitler Albert Speer építészmérnökkel, építtetett egy új stadiont Nürnbergben. A stadion 405 ezer férőhelyes napjainkban, a Bundesligában szereplő FC Nürnberg stadionja. Ha Németország megnyerte volna a II. világháborút, akkor az olimpián szereplő nemzetek Berlinbe küldhették volna sportolóikat az elkövetkező 1000 évben.


Változó forma

A II. világháború után Svájcban rendezték a téli olimpiát 1948-ban. Ezt követően jöttek a nyári londoni játékok. Ez az üst már eltért a Berlinitől, de a Helsinki 1952-es olimpián változott meg igazán. Paavo Nurmi hosszútávfutó gyújtotta meg a lángot. Az üstnek tányérformája volt és öt oszlop tartotta.

Azóta is találgatják, hogy milyen a tökéletes üst. Az 1964-es tokiói olimpia üstje egyszerű volt. Úgy nézett ki, mintha egy Sintó Szentély harangját megfordították volna. A Montrealban rendezett játékokon az üst acélból készült és egy vékony acélrúd tartotta. A 2006-os Torinóban rendezett nyári olimpián az üst olyan volt mintha kereszteztek volna egy ipari kéményt egy fonott gyertyával (a fonott gyertyát zsidó ünnepeken gyújtják meg).

Vannak pillanatok, amikor a fáklya vivő nagyobb figyelmet kap, mint maga a láng. Mohammad Ali bokszoló 1960-ban Rómában aranyérmet nyert. 1996-ban az a megtiszteltetés érte, hogy ő gyújthatta meg a lángot. Ali Parkinson kórban szenvedett, ezért az egész teste remegett. A közönség éljenzett és tapsolt, amikor Ali meggyújtotta a lángot. A zsinór, ahogy égni kezdett, egy égő golyót húzott fel Ali feje fölött, majd belement az üstbe. Ez valódi sporttörténelmi pillanat volt.