Már a szánhúzó kutyákat is doppingolják a versenyen

Fotó: MTI/EPA/DPA / ARMIN WEIGEL

-

A megmérettetés 1973-as kezdete óta először találtak tiltott szereket az Alaszkát átszelő Iditarod kutyaszánverseny néhány résztvevő kutyája szervezetében – jelentették be a szervezők.


Az egyik versenyző néhány kutyájában egy opiát alapú fájdalomcsillapító nyomait mutatták ki. A mintavételt hat órával az 1600 kilométeres táv megtétele után végezték, március 14-én. A szert 15 órával, vagy közvetlenül a mintavétel előtt kaphatták a kutyák.

Chas St. George, az Iditarod szóvivője szerint ügyvéd tanácsára nem nevezik meg a hajtót, mert nem tudják bizonyítani, hogy szándékosan használta a drogot. A hajtó ellen nem szabnak ki semmilyen büntetést, és a jövő évi versenyen is indulhat.

A március elején megrendezett versenyen 71 hajtó indult mintegy kétezer szánhúzó kutyával. A szervezők a célba érkezés uán az első 20 helyen végzett csapatot tesztelték.

Az Iditarod az egyik legkeményebb kutyaszánverseny. Az 1973-ban először megrendezett megmérettetésen a győztes több mint 20 nap alatt tette meg a távot az alaszkai vadonban, az idén márciusban viszont már csak nyolc nap alatt. A kutyákat 1994 óta tesztelik tiltott szerekre, valamennyi résztvevő kutyáját vizsgálják szúrópróbaszerűen a verseny kezdete előtt és a táv megtétele alatt, és az első húsz helyen végzettet a megmérettetés után.

Az Iditarodot egy 1925-ös mentőakció emlékére rendezik meg: annak idején váltott kutyaszánokkal juttattak el diftéria elleni oltóanyagot Noméba, hogy megmentsék az őslakosok gyermekeit.