Mandula Petra: Oké, akkor én most teniszező leszek

Fotó: VS.hu / Zagyi Tibor

-

Aktív játékosként éppúgy időre volt szüksége az önbizalom megszerzésére, mint ahogyan teniszoktatóként. Miután elhitte, hogy valóban képes úgy teljesíteni, ahogy illik, ahogy szeretné, kiegyensúlyozottá vált. Ez is kellett ahhoz, hogy sikeres karriert fusson be, amelyre elégedetten tekinthet vissza. A férfitenisz ma már jobban leköti, elkötelezett Federer-rajongó. Martina Hingis óta nincs olyan női teniszező, akinek igazán élvezné a játékát. Három gyerek mellett másfél-két éve kezdte érezni, itt „az ideje mozgolódni”. Ő Mandula Petra.


PÁRIZSRÓL ELŐSZÖR

És akkor a paraguayi Rossana de los Rios elindult a hálóhoz, fogadni szerette volna a gratulációt. Korai volt a szándék, ugyanis a versenybíró odasétált az alapvonalhoz, és miután megbizonyosodott róla, hogy Mandula Petra tenyerese csípte a vonalat, intett, hogy a mérkőzés folytatódik. 2001. május 28-át írtunk, a Roland Garros negyeddöntőjében a magyar teniszező végül – ezt a meccslabdát is hárítva – 7-5, 5-7, 7-5-re legyőzte ellenfelét, és továbbjutott a harmadik fordulóba. Ezután még két mérkőzést nyert, így a selejtezőből indulva – összesen hét mérkőzést hozva – a párizsi Grand Slam-torna negyeddöntőjébe jutott. Pályafutása legjobb eredménye volt ez.

Ha egy teniszező egy Grand Slam-tornán eljut legalább a negyeddöntőig, élete végéig meghívót küldenek neki a helyszínre. Mandula Petrának is minden évben postázták a levelet, de eleinte hallani sem akart az utazásról. 2005-ben vonult vissza, ezt követően – két évre – szinte minden kapcsolatát megszakította a tenisszel.


Azt a szünetet akkor, abban a helyzetben borzasztóan igényeltem. Nem a játékból volt elegem, sőt, a meccseket sokáig hiányoltam. De azt, hogy mikor kell kelni, mikor kell a repülőtérre indulni, mit kell bepakolni a bőröndbe, magam mögött akartam tudni. Kellett a szünet, még ha a testemnek szüksége is volt a mozgásra, ezt kondizással, aerobikkal pótoltam. És aztán jöttek a gyerekek, szép sorban, így hat év alatt nagyjából három alkalommal teniszeztem 20-20 perceket. Egyszerűen szerettem otthon lenni, lényegében a küszöböt alig léptem át

– mondja Mandula Petra, aki férjével, a korábban szintén teniszező Hultai Gergellyel két éve tért vissza Párizsba. „Gergő addig-addig nyaggatott, míg meggyőzött. Ő tényleg nagyon akart menni, és végül én sem bántam meg azt a négy napot, jól éreztük magunkat, láttunk mindenkit, akit szerettünk volna.”

A hétéves Flóris, az ötéves Paula és a hároméves Matyi érthetően meghatározta a világranglista 30. helyéig jutó korábbi teniszező mindennapjait, de egy ideje már azért elég gyakran átlépi mogyoródi lakásuk küszöbét.

„Másfél-két éve kezdtem el teniszt oktatni, főleg gyerekeknek. Egy kicsit félve ugyan, mert nem ugyanaz a pályán küzdeni és elmagyarázni valakinek, mit hogyan csináljon. Talán mostanra alakult ki, hogy kellő önbizalommal tudom ezt végezni, és ma már sokkal meggyőzőbb vagyok. A férjem is teniszező volt, ő nagyon sokat segít nekem, bármi kérdésem van, ő biztosan tudja rá a választ. Mindketten nagyjából ugyanazokon a dolgokon mentünk keresztül pályafutásunk során, van tehát témánk, elemezni valónk. Tovább is épül így a kapcsolatunk. Van három gyönyörű, egészséges gyerekünk, valahogy most olyan kerek minden körülöttem.”



Mandula Petra férjével jött az interjúra, mellesleg egy „Change your mind” („Változtass a gondolkodásodon”) feliratú felsőben. Szándékosan nem kérdeztem rá, ez csupán véletlen vagy jelzésértékű momentum, inkább kíváncsi voltam, a beszélgetésünk végére értelmet nyer-e ez a jó tanács.


„Nekem az volt a bajom, hogy előbb eredményt kellett elérnem ahhoz, hogy elhiggyem, oda való vagyok, be kellett magamnak bizonyítani, hogy a tenisz az én utam. Már megnyertem az utánpótlás Európa-bajnokságot, amikor azt mondtam: oké, akkor én teniszező leszek.”

Ezt rajta kívül mindenki készpénznek vette, a család, a tíz évig nevelőedzőjeként dolgozó nagybátyja és a barátok is. Ő még akkor sem, amikor magántanulóként biológiai tagozaton a gimnáziumot végezte, pedig akkor már fent volt a WTA-ranglistán. Úgy volt vele, ha a tenisz nem megy, még mindig lehet fogorvos, mint ahogy édesapja és nővére (a húga is az lesz). „ Nem volt iszonyom a vértől, bizonyára beleéltem volna magam a helyzetbe” – mondja. Az érettségi utáni időszak ugyan döntéshelyzetet jelentett, de jellemző a bizonytalanságára, hogy kétszer is elkezdte a könnyűipari főiskolát. Igaz, a bemutatkozáson túl nem jutott. (Egy amerikai ösztöndíj lehetősége is megnyílt, de az a sportpályafutása végét jelentette volna.)


Nem akartam padba ülni, továbbtanulni, egyre többet láttam abból, ami a tenisz, az élsport jó része. Akkor már nem kellett attól tartanom, hogy melegítőben, a saját törülközőmre feküdve kell aludnom egy menedékszálláson, hogy ne érjek hozzá semmihez, ahogyan azt utánpótlás-versenyzőként átéltem. Mindenki azt sugallta, folytassam a teniszt. Aztán jöttek az újabb és újabb motivációk, el tudtam költözni otthonról, pénzt kerestem, és sok szeretetet kaptam.


De a motiváció és önbizalom csak két, igaz, nagyon jelentős tényező a sikerhez vezető úton. Mandula Petra szerint a női tenisz sajátossága, hogy sokféle játékos oda tud kerülni a világranglista első felébe.

„Ha csupán tehetséges vagy, már azzal sokra viheted. Ha csak szorgalmas vagy, akkor is. Ha mindkettő adott és még legalább huszonnyolc másik tényező, akkor van esélyed a TOP 10-re. A biztos családi háttér, az anyagiak, az alázat, a munka, a lemondás, az izomzatod felépítése, hogy ne sérülj meg minden harmadik versenyen és így tovább. Ha megkérdezték tőlem, mi a célom, sosem azt mondtam, hogy világelső szeretnék lenni. Ma már azt gondolom, ez hiba volt. Ha valaki nem akar első lenni, vélhetően tizedik sem lesz, viszont aki első akar lenni, de nincs meg hozzá a tehetsége, lehet, hogy húsz hellyel előrébb végez a világranglistán, mint a realitás. Én a 30. helyig jutottam, amire büszke vagyok.”


A világranglista-helyezés vagy egy győzelmet, vereséget mutató számsor csupán egy adat, hogy mögötte milyen munka áll, szinte senkit nem érdekel. Petra szerint csupán a számokra támaszkodni egy versenyző megítélésekor torz képet ad.

„Tudod, hányadik voltam párosban a világranglistán?” – kérdezte mosolyogva a beszélgetés derekán. „Igen, a tizenharmadik” – feleltem. „Oké, tudod, mert megnézted. (valóban, a pontos adatra nem emlékeztem – D.S.). De amúgy nem tudnád, mert nem számít semmit. A tenisz egyéni sportág, pedig ha belegondolsz, valamiben a világon a 13. legjobbnak lenni, úgy önmagában nem hangzik rosszul. Engem viszont a 30. helyhez kötnek. De ezek csak számok. Lehetett volna a 123. hely is a legjobbam, az, hogy addig milyen út vezet, csak azokat érdekli, akik valóban benne vannak az élsportban. A napi 8-10 óra munka, a kondizás, a költségek előteremtése, az edző fizetése, utaztatása, az edző lecserélése, a jobb és jobb körülmények keresése, a lelki tényezők, na, ezekről nem szoktunk beszélni. Nem is biztos, hogy kell, hiszen az élet más területén is sokat kell dolgozni, itt csak arra utalok, hogy a sportra sokan csak szórakozásként tekintenek."


Lehet, hogy valaki elolvas egy eredményt, mondjuk, Mandula Petra legyőzte a világranglista 20. helyezettjét, de azt már nem látja, hogy lehet, hogy az a meccs életem egyik legrosszabb élménye volt, mert mondjuk lelkileg ki voltam facsarva azokban a napokban.

És akkor még nem beszéltünk arról, hogy az ember másképp fogja az ütőt Párizsban és Melbourne-ben, más jár a fejében, más teniszt játszik. És nem azért, mert az edzője ezt mondja, hanem azért, mert az évek során végigjárta, megtapasztalta, megszenvedte.”


martina hingis, hingis

Mandula Petra, a néző – a nőkről

„Martina Hingis volt az utolsó, aki kihasználta a pálya minden négyzetcentiméterét, aki nem erőből oldotta meg a helyzeteket, hanem gondolkodott. Lassan játszott, mindenre máshogy reagált, az ő játékát élvezet volt nézni. Februárban találkozhatok majd vele Budapesten, de összefutottunk Párizsban is két éve. Azt hittem, nem ismer majd meg, de úgy tűnik, nem sokat változtam. Mióta ő abbahagyta, nem igazán tudok élvezni egy női meccset. Talán a kanadai Bouchard az, aki most figyelmet érdemel. Végre egy nőies nő! A többiek jobbára az alapvonalnál mozognak, hihetetlen, miket érnek el, de ez nem az igazi. Jó nagyokat nyögdécselnek, és szépen lemegy a meccs. Ez egyébként engem sosem zavart, mikor játszottam, egyszerűen nem vettem észre a nyögéseket, mint ahogyan a 39 fokot sem. A Williams testvérek elvitték a teniszt az erő irányába, de azt hiszem, ha ők nincsenek, akkor is efelé haladtunk volna.”

ÉLETFORMA, BARÁTKOZÁS

„A karrierem derekán már minden évem ugyanúgy nézett ki. Tudtam, ha január, akkor Ausztrália, és akkor nincs karácsony. Nem esett akkor olyan rosszul, hogy nem leszek itthon, mint amilyen rosszul esne most, és nem csak a gyerekek miatt. Akkor ezt máshogy fogtuk fel, fiatalok voltunk, természetessé vált. A világranglista első 50-100 helyezettje évekig együtt ment körbe-körbe a világban. Az igazság az, hogy meg is szerettük azt, amit csináltunk, és nagyon szerencsésnek érzem magam, hogy ennyire színes, tartalmas életem volt, hogy ennyi mindent adott nekem a tenisz.”

Hogy ebbe mi fér bele a teniszen kívül? Mandula Petra azt mondja, jobbára mindenki saját magával foglalkozik, de kisebb beszélgetésekre, akár egy közös vacsorára akadt idő – voltak megközelíthetetlen és közvetlenebb éljátékosok. „Nem is igazán emlékszem, mivel kapcsolódtam ki a tornákon. Az biztos, hogy már a könyvolvasás is rossz hatással volt rám, teljesen elkalandoztam, és nem tudtam a feladataimra koncentrálni.”

Mandula Petra hét alkalommal nyert párosban WTA-tornát. Ötször az osztrák Patricia Wartuschsal, egyszer Barbara Schettel és az ukrán Elena Tatarkovával.

„Wartuschsal egy darabig még e-maileztem, aztán ezek elmaradtak. Schettel tovább tartottuk a kapcsolatot és Emmanuelle Gagliardival is, vele elődöntős voltam az Australian Openen. Mindenkinek megváltozott az élete, jöttek a gyerekek is, szinte mindenhol. Annak viszont nagyon örülök, hogy a magyar játékosokkal aktív a barátságunk. Gubacsi Zsófival, Kapros Anikóval, Marosi Katival legalább negyedévente találkozunk, havi szinten beszélünk. Persze, jobbára baba-mama találkozók ezek.”


Mandula Petra; interjú; tenisz; teniszező

Rossz irányba ment a rendszer

Mind Mandula Petra, mind férje, Hultai Gergely úgy gondolja, a magyar tenisz akkor indult el a romlás útján, amikor olyan edzők kerültek az utánpótlás-rendszerbe, akik nincsenek a megfelelő ismeretek birtokában, ráadásul ők maguk sem igénylik, hogy fejlődjenek, tanuljanak. „Amíg a 80-as években, ha egy gyerek lement edzésre, bizonyosan profi edzővel dolgozhatott, addig ma már ez a legritkább esetben van így, sokan a gyorstalpalók elvégzése után felhatalmazva érzik magukat az oktatásra. Ez a magyar sport egészére igaz. Ha egy gyerek rossz edzők között szocializálódik, nem tiszteli a pályát, a versenytársait, a sportágat, nem sokra viszi. Sajnos, ma már csak a tehetős szülők gyermekei engedhetik meg maguknak a teniszt. Ők meg azt hiszik, mindent megvehetnek a gyereknek, csupán a pénzzel. Ehhez alkalmazkodnak az edzők, és ez a nagy baj. Nem kell csodálkozni, ha egy fiatal kimegy egy európai versenyre, és 6-1, 6-0-val hazakullog, jobb esetben sírva, mert az azt jelenti, hogy érdekli, mi történik vele. Egyre jobban tolják be a gödörbe a sportágat. Ráadásul a szövetség rendelkezésére álló, az utóbbi években növekvő állami támogatást is sokkal hatékonyabban lehetne használni” – fogalmazott Hultai Gergely.

MI HIÁNYZOTT A NAGY ÁTTÖRÉSHEZ?

A 90-es évek végén, a 2000-es években Mandulán kívül Kapros Anikó, Kuti-Kiss Rita, Gubacsi Zsófia, Marosi Katalin, Földényi Annamária, majd később Czink Melinda és Szávay Ágnes határozta meg a női teniszéletet. Mindannyian szereztek egy-két nagy skalpot, de az igazán „nagy bumm” nem jött el. Vajon, miért?

„Fiatalként nem érdekelt, hogy működik a magyar tenisz, van-e valami koncepció mögötte, nem is volt rálátásunk. Csak sejtéseink voltak, láttuk egy briten, egy francia lányon, hogy ők repülővel érkeztek egy tornára, mi zötykölődtünk a buszon. Őket többen vették körül, minket csak az edzőnk kísért el, jó esetben. Éreztük, hogy talán jobban is mehetnének a dolgok. Ennek nyilván anyagi okai is voltak. Most úgy látom, ha évente kaptam volna 2 millió forintot, akkor azt hiszem, azzal kényelmesen el lettem volna abban az évben. Ma ez az összeg olyan 20 millió forint.”

Mikor térülhet ez meg? „Ha valaki a Grand Slamen főtáblás volt és kiesett, annak idején 8-10 ezer dollárt kapott. Most ez az összeg 25 ezer dollár. Ha megvan mind a négy főtábla, az 100 ezer, azzal abban az évben el lehet boldogulni, és akkor még nem beszéltünk a többi tornáról.”

Persze, nem minden a pénz, emlékezzünk, van még „huszonnyolc”másik tényező. Nem tud egyet kiemelni, amely meghatározó lenne, miért akadtak meg mindannyian egy bizonyos, mellesleg másoknak csak álomként felmerülő szinten.

„Hiába nem volt nagy áttörés, az, hogy így együtt voltunk, nagyon sokat segített nekünk. Ha az ember azt látja, egy magyar meg tud verni egy Jennifer Capriatit, ahogy Rita tette, akkor elhiszi, hogy ő is képes rá. Még úgy is, hogy Rita engem például egy kivétellel minden döntőnkön megvert. Húztuk egymást, asszisztáltunk egymásnak a pályafutásunk előre menetelében. Szávay Ági már jobban egyedül volt és most Babos Timi is egyedül van.”


Mandula Petra; interjú; tenisz; teniszező


„Amikor a csúcson voltam, nagyon éreztem, hogy tisztelnek a fiatalok. Aki kicsit is a tenisz közelében volt, sokat segített. A húgom most 24 éves, az ő korosztályában egy-két embernek mond valamit a Mandula név. A nála fiatalabbaknak már szinte semmit sem. Mondjuk, nem is mozog a nevem” – mondja Petra arról, hogy változik a világ pár év alatt.

A párizsi negyeddöntő után még azok is felhívták, akik egyébként soha, kocsikból integettek neki és megismerték az utcán is. Sosem tartotta ezt tehernek. „Nem voltam egy Angelina Jolie, de mint nőnek, nekem is jól esett, ha mondjuk, fotózásra hívtak. Még azt is elviseltem, hogy egész napos program volt”.

De mit visel el egy teniszező a pályán egy olyan sportágban, amely szerencsére általában értő közönséggel bír.


A párizsi volt a legjobb közönség, nem állnak egyik oldalra sem, a szép poénokat megtapsolják. Talán a Hingis-Graf mérkőzés volt az egyetlen, amin kifütyülték Hingist, de ott hagyott is kívánnivalót maga után a viselkedése. Gyakran kihallottam, hogy „Allez, Petra!”, ez nyilván motivált.

„Wimbledonban mindent a hagyományok határoznak meg, a rosszmájúak szerint a versenybírók még az első Grand Slamről maradtak ott. A közönség kimért, miközben a US Openen már bekiabálások is vannak, nem beszélve Ausztráliáról. Ott mindenki barátságos, nyitott, mindig motivált, hogy télből a nyárba megyek, általában magyaroknál is laktam. A közönség mindig változó, Taskentben például leköptek, amikor egy helyivel játszottam. Ilyen is van.”

Akkor biztosan le lehetett olvasni érzelmeket az arcáról, sokan azzal vádolták meg pályafutása alatt, hogy a legtöbbször ez nem volt így.

„Nem tudtam ezzel mit kezdeni. Eleinte bántott, aztán úgy voltam vele, beszéljenek az eredmények. Sokan mondták, hogy a nemtörődömség látszik rajtam, vagy ha éppen le lehet olvasni valamit, az negatívum volt. Szávay Ágit is bántották, miközben sok olyan teniszező van a női mezőnyben, aki nem játssza meg magát. Utólag azt mondom, lehet, hogy segített volna, ha kimutatom az érzelmeim, vagy vicsorgok egyet, hogy önbizalmat sugározzak, de ugyanúgy segített volna, ha 10 centivel magasabb vagyok.”


Mandula Petra; interjú; tenisz; teniszező


PÁRIZSRÓL MÁSODSZOR

2001-ben, a Roland Garroson voltak érzelmek, egymás után került ismeretlenebbnél ismeretlenebb szituációkba. Azt mondja, nem érezte a torna előtt, hogy így kijöhet a lépés, de szerencsés volt a sorsolása, a selejtezőben jól ment neki a játék, játékba hozták és megérezte a pályát is. Az első körben épp ezt használta ki, és nyert három szettben. A második fordulóban a már említett de los Rios elleni mérkőzés után pedig valami kiszakadt belőle.


2015 Australian Open - Day 5

Mandula Petra, a néző – a férfiak

„Mikor még játszottam, gyakran összefutottam Federer későbbi feleségével, Mirka Vavrineccel. Jóban voltunk, egyszer elmesélte, hogy Roger éjjel háromkor felriadt, megfogta az ütőjét, és csak annyit mondott: »Megvan, ezt a fogást kerestem«. Született zseni, nem lehet máshogy fogalmazni. Számomra az ő játéka jelenti a TENISZT. Az eleganciája, a kézjátéka, a gondolkodása lenyűgöző. Djokovic játéka valahogy sosem fogott meg, nem szeretem a mellveregetős stílust, de el kell ismerni, nagyon sokat tud a teniszről. Amit Nadal végigcsinált, példamutató, ha a könyvében leírtakból csak a fele igaz, már leesik az állam. Ő erőből játszik, bámulatos, milyen labdákat elér, de ha ránézünk, nem a reggeli kakaó jut az eszünkbe. Persze, most az átlagember beszél belőlem. Valaki egyszer azt mondta, nem lehet bekerülni a férfi ranglistán az első százba dopping nélkül. Nem tudom, így van-e, én soha nem voltam szemtanúja, hogy valaki tiltott szerhez nyúlt volna.”

„A meccs után ültem a pályán és zokogtam. Hihetetlen vegyes érzések kavarogtak bennem: hulla fáradt voltam, mindenem fájt, elképzelni nem tudtam, hogy két nap múlva egyáltalán megmozdulok, miközben próbáltam örülni, hogy életemben először két kört mentem egy Grand Slamen. Aztán két nap múlva valahogy semmi bajom nem volt, akkor játszottam Jelena Dokiccsal. Róla mindig azt gondoltam, hogy nem kéne ott tartania, ahol tart, hiszen nem voltak extra képességei. Valószínűleg nagy akaratereje volt. Végig azt éreztem, hogy nem kaphatok ki tőle, annyival jobb volt a játékom. Betettek a centerpályára, iszonyatosan izgultam, azt sem tudtam, merre van a kijárat, merre kell majd menekülni. Kellett egy szett, míg belejöttem. Aztán nyertem és elfogott az eufória a győzelem után, mert tudtam, az olasz Grandével játszom, akinek elég a fonákjára ütni, és vége a meccsnek. Így is lett.”

Petrának a negyeddöntő jelentette a végállomást, ott a belga Kim Clijsters győzte le.

„Fejben és fizikailag is leeresztettem. A legjobb nyolc között az ember már a figyelem középpontjában van, és én azt sosem szerettem igazán. Ráadásul az ő játékával én nem tudtam mit kezdeni, valószínűleg ma sem tudnék, nem volt ellenszerem a stílusával szemben. Tudtam, ha nem vagyok fáradt, akkor sem verem meg, és így is mentem fel a pályára. Nagyon megvert, de talán jobb volt így kiesni, mint döntő szett rövidítésben” – emlékezett Mandula Petra.

A pályafutása során 289 egyéni győzelmet szerző, a világranglistán legjobb helyezését 2004-ben elérő teniszező 2005-ben döntött a visszavonulás mellett. A családalapítás után a legutóbbi időszakban kezdte érezni, eljött az idő, hogy újra komolyabban foglalkozzon a sportágával. A mogyoródi hatpályás teniszközpont üzemeltetésében már nem vesznek részt férjével, de mindketten ott oktatnak.

„Szeretném fejleszteni magam, fejlődni. Most kezd kialakulni, melyik az a terület, ahol jól érzem magam, és Gergő sokat segít nekem. Szerintem van türelmem a gyerekekhez, vagyok is annyira kemény, hogy el tudjam őket igazítani. Örömmel tölt el, ha meg tudom mutatni egy gyereknek, hogyan kell fogni az ütőt, ha látom, a jó úton indul el a játéka. Tudjuk, tudom ugyanis, hogy ez a huszonnyolc dolog közül az egyik, vagy talán a legfontosabb. Szerencsés vagyok, hogy fiatalként jó kezekben voltam, ennek is köszönhető, hogy elégedetten tekinthetek vissza a karrieremre.”