Kramer történelmi sikere, Loch az utolsó pillanatban kapott ki

Fotó: MTI/EPA / KIMIMASZA MAJAMA

-

Sporttörténelmi sikert hozott a phjongcshangi téli olimpia vasárnapi napja, a férfi gyorskorcsolyázóknál ugyanis a holland Sven Kramer 2010 és 2014 után ezúttal is diadalmaskodott 5000 méteren.


A 31 éves sztár a sportág történetében az első férfi, aki ugyanazon a távon sorozatban háromszor nyerni tudott a téli játékokon.


Szintén hasonló sikerre hajtott a férfi szánkósoknál a német Felix Loch, aki negyedik ötkarikás aranyérmével minden idők legeredményesebb szánkósa lehetett volna, ám hiába vezetett három futam után nagy fölénnyel, utolsó csúszásában a pálya közepén nagyot hibázott, s végül csak ötödik lett. Az aranyérmet az osztrák David Gleirscher nyerte.

A férfi sífutók 15+15 kilométeres tömegrajtos viadalában teljes norvég siker született, a győzelmet Simen Hegstad Krüger szerezte meg, míg mögötte honfitársai, Martin Johnsrud Sundby és Hans Christer Holund végzett. A 10 kilométeres sílövő sprintversenyben a német Arnd Peiffer diadalmaskodott.

A női síakrobaták mogul versenyszámában a francia Perrine Laffont, a hódeszkások férfi slopestyle viadalában pedig az amerikai, mindössze 17 éves Redmond Gerard nyert aranyérmet.

Magyar érdekeltségű verseny nem volt vasárnap, miután férfi lesiklását csütörtökre halasztották, így Kékesi Mártonnak még várni kell a bemutatkozásra.