Akit fogva tart a lőpor illata – interjú Igaly Diánával

Fotó: Vs.hu / Kozma Zsuzsi

-

HÁTTÉR

Világcsúcstartó édesapjával ellentétben olimpikonná válhatott. Sydney-ben bronz-, Athénban pedig aranyérmet nyert női skeetben. A családi lőtér megmaradása miatt évekig Canossát járó Igaly Diánát pingpongról, fára mászásról, lövés nélküli száraz edzésről és a találatnál is fontosabb tökéletes technikáról kérdeztük.


1992-ben a világ legjobb hat női koronglövőjének egyikeként meghívtak az olimpiára, de a női skeet önálló csak nyolc évvel később, Sydney-ben lett, ahonnan bronzéremmel jöttél haza. Többen úgy tartják, hogy akkor azért nem értél fel a csúcsra, mert megzavart Szepesi György hangos közvetítése. Igaz ez?

A 4-es lőállásban csak foszlányokat hallottam a hangjából, egyáltalán nem befolyásolt, hogy – mint utólag megtudtam – a focimeccseken szokott stílusban közvetítette a versenyzésemet. A lőterek csendes világában ez tényleg szokatlan volt. Ki is vezették a lőtérről, de nem hagyta annyiban, visszajött, és végig kommentálta a lövéseimet. Hatalmas megtiszteltetés volt, hogy egy valódi legenda tudósított a sikeremről.

Sydney arról is emlékezetes, hogy kis híján puska nélkül maradtál, ez sem befolyásolt?

Szerintem nem. Persze, utólag tűnik inkább jó sztorinak. A kézilabdás lányokkal még viccelődtünk Ausztrália felé a repülőn , hogy a puskámat magammal hoztam-e a fedélzetre, és hogy a poggyásztartóban rejtegetem-e. Rajta ülünk, mondtam nekik, itt van a gép gyomrában egy külön tárolóban. Aztán a tranzitban hiába vártam, nem hozták, így fegyvertelenül mentem a többiekkel a faluba. Eltelt két nap, a puska sehol. A harmadik napon már kezdtem idegeskedni, a család már intézte, hogy utánam küldjenek egy másikat, de szerencsére még időben megérkezett. Az agyongyötört fegyvertok alapján az öreg Perazzim beutazta a fél világot, de a versenyen már velem volt.


Be tudtál volna lőni pár nap alatt egy másikat?

Gondolj bele, hogy a Sydney előtt két évvel megszerzett világbajnoki címemmel nyertem egy SC3-as Perazzit, de csak az olimpia után vettem elő, mivel azt gondoltam, hogy az Európa- és világbajnok kis öreget nem cserélem le. Csak 2001-ben váltottam, és bizony egy év kellett hozzá, hogy megszokjam az egyébként tökéletesen rám szabott, gyönyörű – tusa az olasz manufaktúra törökországi ültetvényein nevelt diófa gyökeréből készült – újat. 2002-ben találtunk végképp egymásra, amikor ezzel lettem világbajnok világcsúccsal. Athénban aztán már aranyérmet lőttünk.

Fácánt is lehetne vele?

A sportfegyverek minden további nélkül működnének hajtásban is, de még a legjobb vadászpuskákkal sem lehetne versenyezni, mert nem bírnák a lövésszámot. A vadászfegyvereknek ugyanis nincs olyan ventilációjuk, vagyis hűtésük, mint a sportpuskáknak. De ez normális, hiszen egy vadász még apróvadas hajtáskor is legfeljebb pár tucat lövést ad le egy nap, míg a lőtéren akár 100-200-at is lövünk.


Athénban 2004-ben


Te milyen fegyverrel vetted célba először a korongokat?

Az 1983-as junior Európa-bajnokságot még egy szovjet bokkal nyertem (a bock vagy bokk az egymás fölötti két csővel duplázó sörétes fegyverek elnevezése – a szerk.). Arra nem emlékszem, hogy életemben először, 6 évesen mit adtak a kezembe, de sejthetően ilyen fegyver lehetett. Addig nyúztam a szüleimet, míg rávettem őket, hogy lőhessek. Itt, az 1970-ben a szüleim és klubtársaik által szabadnapjaikon, ahogy akkor mondták, társadalmi munkában felépített budaörsi lőtéren, az egyes pályán történt. Nekem akkor azt mondták, hogy el is találtam a korongot, de szerintem nem sikerülhetett. Az viszont tény, hogy ketten fogtak: a bal kezemet apukám egyik klubtársa biztosította, édesapám pedig hátulról átölelve tartott. Hiába voltam már akkor masszív és erős csajszi, aki húzódzkodva mászik fel a fára, azért sok lett volna egy ilyen puska 20-25 kilós rúgása. Tudták ezt ők is, és vigyáztak, ki ne ugorjon a kezemből – drága volt már akkor is a fegyver.


A lőtér illata nagyon korán belém ivódott. A megpörkölődött papír – mert akkor még papírhüvelyes lőszerrel lőttek – és a lőpor illata mámorító.

Választhattál volna más sportágat?

Gondolj bele, hogy születésemtől mindenki versenyzett körülöttem, felkaptak az oviban, és jöttünk a lőtérre. Nálunk mindenki puskás ember volt, az egész rokonságom vadászott. Nagyapám volt Kamaraerdő főerdésze, apám pedig a magyarországi koronglövészet egyik megalapítója (Igaly József mesteredző, sokszoros magyar bajnok koronglövő – a szerk.). Úgy nőttem fel, hogy a fegyver a társunk, babusgatni kell. Aztán meg nagyon apás is voltam. Mentem vele hajtónak, vagy csak kiültünk a lesre szarvasbőgésre. Cserkeltünk, hogy érezhessük a vadszagot. A puska többnyire a vállon maradt, inkább borzvárat kerestünk vagy kis rókákat. Gombásztunk, és tanította a madarak, a növények neveit, a tisztességes vadgazdálkodást.

Tetszett ez a fiúknak?

Az általánosban nem promóztam magam. Sokat cikiztek a szüleim miatt. A hetvenes években már rendszeresen jártak külföldre versenyekre. Hoztak nekem egyszer Lengyelországból egy kabátot, amelynek szőrmeszegélyes kapucnija volt, olyan, ami most megint divat. A suliban az első nap letépték szőrt a fogason lógó új kabátomról. Furcsa kislánynak tartottak, így inkább titkoltam az egészet. Csak én tudtam, hogy a szüleim a versenyeket ledolgozzák – édesapám az Erőmű-beruházási Vállalatnál, a paksi atomerőmű építésénél anyagbeszerzőként, édesanyám pedig a Diafilmgyártó Vállalatnál nyomdászként túlórázott. A középiskolában aztán már nem bántottak, de még a junior Európa-bajnokságom sem volt téma. Sosem voltam valami kérkedős.


Az első versenyedre emlékszel?

Kaposvár. 15 éves voltam. Edzéseken már 18 -20-akat lőttem (a skeetben 25 korongot lőnek ki a tornyokból egy-egy, a szakzsargonban rotténak nevezett sorozatban – a szerk.). Az első sorozat még egész jól sikerült, de a másodikra ott hagytak egyedül a szüleim. Otthon mindig anyuval lőttem, akkor viszont életemben először magamra maradtam. Emlékszem, kerestem őket a szememmel, a koncentrációm ettől elment, és egy 12-es sorozatot lőttem. El is törött a mécses.


Igaly József és Diána


Édesapád 1976-ban a Népsportból tudta meg, hogy politikai okokból, pártonkívülisége miatt nem ő utazik a montreali olimpiára, pedig csúcsformában volt, a játékok idején megrendezett MHSZ-bajnokságon 200-ból 200-szor találva világcsúcsot lőtt. (A helyette utazó Talabos István 30. lett 189-cel, az aranyat a csehszlovák Josef Panacek nyerte 198-cal.) Benned váltotta valóra meg nem valósult álmait?

Velem csak halála előtt nem sokkal beszélt erről, akkor derült ki számomra, hogy ez élete egyik nagy, kitörölhetetlen fájdalma volt. Szerintem ezért is akart nagyon sokáig lebeszélni arról, hogy lövő legyek. Amikor aztán évekig tartó rábeszélés után végre rábólintott a döntésemre, akkor sem volt téma közöttünk a kimaradt olimpia. Nem terhelte rám, viszont kőkeményen bele kellett állnom a munkába. Addig sem lógtam, de aztán nem volt mese.

Ez mit jelentett?

Az alapoktól építette fel a technikám. Apu meghaladta korát, az 1980-as évek elején már a koronggal együtt indulás technikáját tanította nekem is, mint édesanyámnak. (Igaly Józsefné örökös magyar csúcstartó, csapatban világbajnoki bronzérmes, sokszoros országos bajnok koronglövő – a szerk.) Azt, hogy az első pillanattól együtt mozgunk a koronggal, és nem csak úgy lemeszeljük. Ha belegondolsz, ez azért fontos, mert mindössze másfél másodperced van arra, hogy a kiinduló helyzetben derékmagasságban tartott puskát az arcodhoz emelve a válladba kapd, megvezesd a csövet, célozz és lőj. Szóló korongnál sem sok idő, de a dublénál két korong repül egyszerre, ellentétes irányból, vagyis miközben az elsőre sütsz, a periférikus látómeződben már azt keresed, hol a másik. Mindezt úgy, hogy ne dobott lövésekkel, hanem – nagyon leegyszerűsítve – egyetlen folyamatos mozgássorral dolgozz.

Volt ennek a technikának bármilyen szakirodalma?

Nem. Édesapámék egymás között csiszolták, amikor csak tehették, figyelték a nemzetközi mezőny legjobbjait, azokat, akik jó stílusban, szépen és eredményesen lőttek. Folyamatosan azon voltak, hogy tökéletesítsék magukat. Mindig azt mondta, hogy ő nem lő jó technikával, de tudja, hogyan kell. Hogy miképp lehet együtt indulni a koronggal. Nagyon jó volt, hogy én a kezdettől ezt tanultam. Ezért is lettem a világ egyik leggyorsabb lövője.


Persze a rengeteg száraz edzés is kellett ahhoz, hogy gyorsan, precízen és egyből olyan magasra tudtam felvenni a puskát, hogy volt időm a csővel a korong irányába dolgozni.

A száraz edzés a lövőknél is gimnasztikát, erősítést jelent?

A tökéletes lövéstechnikát csak lövéssel lehet elsajátítani, de mással is meg tudod mozgatni a szükséges izmokat. Azt szárazon is lehet gyakorolni, hogy ne a találat legyen a legfontosabb, hanem a tökéletesre csiszolt technika, amelyből aztán a lövés következik. Úgy gyakoroltunk például órákon át, hogy a csővel követtük le a szoba éleit saroktól sarokig. Csakis kizárólag a tengelyből forgással dolgozhattunk. Vagyis, amikor a hossztengelyed körül forogsz a szükséges irányban. Beállás, puskafelvétel, dublék oda-vissza. Olcsó, de rendkívül hatékony módszerek ezek, a lőszer ugyanis nagyon drága. Egy rotte kint, aztán egy óra száraz, pihinek pedig pingpong.

Lazításként?

És reflexfejlesztő kiegészítőként. A pingpong tényleg nagyon jó volt, mert nekünk nem voltak Magyarországon olyan tornatermi edzéseink, mint az amerikaiaknak, németeknek vagy olaszoknak, akik például a tenisztréningekről ismert adogatógépekkel véletlenszerűen kilőtt labdák két kezes elkapásával dolgoztak. Az aerobikot és futást is magamnak találtam ki. Az előbbi koordinációfejlesztésre, az utóbbi a kondira és arra is tökéletes, hogy el tudjak merülni a saját világomban. A futással a csapnivaló futótechnikám dacára a határaimat feszegetem. Hogy kiderüljön, meg tudom csinálni a 4, a 6 és a 10 kilométeres kört. Hogy a végén Kamaraerdő legmeredekebb kaptatóján fel tudok-e futni. Amennyiben igen, hát akkor mindent megtettem…


Édesapádat Sydney előtt vesztetted el. Megfordult a fejedben, hogy más edzővel készülsz?

1997 karácsonyán, amikor apukám elment, nem volt kérdés számomra, hogy abbahagyom. Pedig a halálos ágyán arra kért, hogy folytassam, a női skeet olimpiai versenyszám lett. Anyukám élesztett újra. Azt mondta, apuval már egy fél éve csak arról beszéltek, hogy ott leszek Sydney-ben. Januárban temettük el, de csak áprilisra, édesanyám támogatásával tudtam úrrá lenni a veszteségen. Abban pedig biztos voltam, hogy csakis vele folytatom a felkészülést. Édesanyámmal ugyanazt tanultuk, és így apu is mindig velünk volt a lőtéren.

Amit a csúcsot elérve kis híján elvesztettél, mert az önkormányzat a zajterhelésre hivatkozva hosszú évekig nem adott engedélyt a működésre.

Nyolc hónappal az athéni győzelmem után kezdődött a tortúrám. Nem szeretnék mélyebben belemenni a helyzetelemzésbe, mert az elmúlt három évben nagyjából normalizálódtak a viszonyok. 45 éve van itt ez a lőtér, nem lett hangosabb, beljebb sem toltam a városba. Tanítványaimmal most lőhetünk, ha korlátozottan is.


Maradni szeretnék, pedig hívtak edzősködni Japántól Guatemaláig. De azt remélem, hogy átadhatom a tudásomat, hogy a tapasztalataimra van és lesz is még igény Magyarországon.

Igaly Diána interjú


Igaly Diána

Édesapja a vadászat antik istennőjéről nevezte el Diánának az 1965. január 31-én született lányát, amikor Magyarországon ez a keresztnév hivatalosan még nem létezett. 1980-ban lett igazolt sportoló, négy évvel később, 17 évesen a felnőttek között bronzérmet nyert a magyar bajnokságon, aztán a következő szezonban első lett a junior Európa-bajnokságon. Az előző évi vb csapatbronzérme után 1990-ben tagja volt a világbajnok magyar válogatottnak, majd egyéniben is felnőtt Európa-bajnok lett 1991-ben. Barcelonában a mezőny első harmadában végzett a 42. helyen a „férfi olimpián”. 1997-ben nyerte első egyéni világbajnoki aranyát – az év sportolónője szavazáson pedig második volt. 2000-ben Sydney-ben a selejtezőt még a második helyen zárta, a döntőben a szétlövést követően bronzérmet szerzett. Egy évvel később újra világbajnok lett egyéniben, míg a csapattal harmadik. 2004-ben Athénba csúcsformában érkezett, a döntőben nem hibázott, tökéletes magabiztossággal verte a mezőnyt. Az edzéslehetőségei ezután közel egy évtizedig beszűkültek. Bár Pekingre kvótát szerzett, és ő tette le az olimpiára indulók nevében a fogadalmat, 2008-ban nem került az olimpiai döntőbe, és 13. lett. Londonra – az említett lőtérkálvária miatt – már nem tudta magát kvalifikálni. 2013 novemberétől ő a magyar koronglövők szakágvezetője.