Victor Valdes miatt az Olympiakoszba szerződik Eric Abidal

Fotó: AFP / JEAN CHRISTOPHE MAGNENET / AFP / JEAN CHRISTOPHE MAGNENET

-

Elvi okokból választotta a görög csapatot: nem tetszett neki, ahogy korábbi klubja, az AS Monaco bánt egykori csapattársával, Victor Valdes-zel.


Annyira feldühítette Eric Abidalt az, ahogy a Monaco bánt a Barcelona volt kapusával, hogy felbontotta a francia csapattal az egy héttel korábban meghosszabbított szerződését és az Olympiakoszhoz igazolt. A 34 éves korábbi válogatott francia hátvédet, aki tavaly 29-szer lépett pályára a francia bajnokság ezüstérmes együttesében, az bosszantotta föl, hogy a piros-fehérek egyszerűen lemondtak arról, hogy leigazolják a sérüléséből felépült Victor Valdest, Abidal korábbi csapattársát. A Barcelona első számú kapusa még tavaly szenvedett súlyos keresztszalag-szakadást, ám mostanra már fölépült. Azt már a sérülése előtt tudni lehetett, hogy el szeretne igazolni a katalánoktól és minden jel arra mutatott, a Monacóban folytatja. Csakhogy jött a sérülés, és mostanra az is kiderült, a francia csapat nem számol vele. És most már Abidallal sem számolhat.