Már tudják, hogy fejlődött a tasmán tigris anyja erszényében

Fotó: William Percival Westell

-

A CT-vizsgálatokat 13 fiatal, tartósított példányán végeztek el a kutatók.


A mára kihalt erszényesfarkas avagy a tasmán tigris (Thylacinus cynocephalus) újszülött kicsinye éppúgy nézett ki, mint bármelyik erszényesé, és csak később öltötte magára kutyaszerű vonásait – állapították meg ausztrál kutatók.

A Melbourne-i Egyetem kutatói az erszényes ragadozó 13 fiatal, tartósított példányán végeztek speciális CT-vizsgálatot, hogy feltérképezzék az állatok csontfejlődését. Az erszényesfarkasok posztnatális fejlődésének öt stádiumát demonstráló példányok vizsgálatával a kutatók elkészítették a faj egyedfejlődésének háromdimenziós modelljeit a születéstől a felnőttkorig.

"A csontfejlődés vizsgálatával illusztrálni tudtuk a tasmán tigris fejlődésének szakaszait, és megállapítani, hogy mikor kezdte el magára ölteni a kutyaszerű vonásokat" – mondta Andrew Pask, az egyetem professzora.

A legnagyobb ausztrál múzeumi szervezet, a Museums Victoria munkatársa, Christy Hipsley szerint a részletgazdag felvételeken jól látszik, hogy a fiatal tasmán tigrisek mennyire hasonlítottak bármely másik újszülött erszényeshez, és hogy milyen erős alkarjuk volt, amellyel fel tudtak kapaszkodni anyjuk erszényébe.

"Ám mire elhagyták az erszényt nagyjából 12 hetes korukban, hogy megkezdjék az önálló életet, már sokkal inkább hasonlítottak egy kutyához, vagy farkashoz, és a hátsó lábaik hosszabbak voltak, mint a mellsők" – mondta.

A fajt George Harris írta le 1808-ban. Nevüket egyrészt a farkasokhoz hasonló testalkatuk és életmódjuk, másrészt a tigrisekre emlékeztető csíkozásuk miatt kapták. Rövidszőrű bundájuk színe a szürkétől a sárgásbarnáig változott. Egy kifejlett példánya testhossza 100-200 centiméter között mozgott, ennek több mint egyharmadát a farkuk tette ki. A testtömegük 20-30 kilogramm volt.

Az erszényesfarkas és az Ausztráliában honos dingó (Canis lupus dingo) hasonló testfelépítése a konvergens evolúció – olyan folyamat, amely során egymáshoz nem kapcsolódó fejlődési vonalakon hasonló biológiai jellegzetességek alakulnak ki – egyik legegyértelműbb példája az emlősöknél.

Az egykor Új-Guineában és Ausztráliában honos erszényesfarkas nagyjából háromezer évvel ezelőtt tűnt el a kontinensről, feltehetőleg az emberek és a kutyák miatt. A megmaradt populációt, amely Tasmania területére korlátozódott, kihalásig vadászták a 20. század elején. Az utolsó ismert példány 1936-ban pusztult el a Hobarti Állatkertben.

A kutatók a Royal Society Open Science folyóiratban publikálták eredményeiket.