Zuschlag János kiborította a bilit

Fotó: MTI/Ujvári Sándor / MTI/Ujvári Sándor

-

Zuschlag János kiborította a bilit: a Napi Gazdaságnak adott interjúban arról beszélt, 50 milliót kapott egy zacskóban azért, hogy ne induljon 2006-ban. A pénzt állítása szerint egy MSZMP-matricás széfből vették ki, amelyben több száz milliót tartottak. Az egykori MSZP-s képviselő könyve hétfőn jelenik meg. Több, általa emlegetett baloldali politikus nem érti, miért kellene hinni Zuschlagnak, aki csak a könyvét kiadó Századvég engedélyével nyilatkozhat.


Zuschlag János hat évvel ezelőtt került börtönbe, amiért nem létező civil szervezetek nevében 75 millió forintot vett fel. Az egykori MSZP-s képviselő tavaly ősszel szabadult, most pedig alaposan belekavarhat a szocialisták választási kampányába, mert hétfőn jelenik meg az MSZP ügyeiről beszámoló könyve a Napi Gazdaság Kiadó gondozásában. „Megdöbbentőnek tartom, hogy azok az MSZP-s pártvezetők, akik aggályoskodás nélkül bűnbakot csináltak belőlem, akik odalöktek maguk helyett a bíróság elé és utána a börtönbe, akik végig csak arra gondoltak, hogy jaj, csak álljon meg az ügy Zuschlagnál, jaj, csak ne menjen feljebb, tehát ezek a vezetők még most is, még az én ügyem után is fülig sárosak. Mert azt ugye, nem gondolja senki, hogy Simon Gábor magányos elkövető” - nyilatkozta Zuschlag János a tavaly óta a Századvég Gazdaságkutató Zrt. tulajdonában lévő Napi Gazdaságnak. Az interjúban azt is elmondta, hogy szerinte a pártja bűnbakként áldozta fel őt, és olyan súlyú büntetést kapott, amilyet gyilkosok kapnak. Zuschlag úgy véli, hogy ő csak része volt a rendszernek, amit nem ő talált ki, a bíróság viszont a súlyos büntetéssel rajta keresztül az egész rendszert akarta elítélni.


Zuschlag Simon Gábornak: „próbálja meg túlélni” A volt MSZP-s képviselő már húsz éve ismeri Simon Gábort, és őt is meglepte a Simon-ügy, habár nem a nagy összeg, a 240 millió miatt: Meglepte a Simon-ügy? Igen. Az, hogy valaki negyedmilliárd forintot tart a saját nevén egy osztrák bankszámlán, ezen nagyon meglepődtem. Az összeg miatt? Nem, a hülyesége miatt.” Zuschlag szerint az MSZP-nek a legnagyobb felelőssége abban áll, hogy elnökhelyettes lehetett a pártban egy olyan ember, aki a saját bankszámláján tart negyedmilliárd forintot. A túlélést stratégiaként tanácsolná Simon Gábornak, bár hozzáteszi, hogy ez nem lesz könnyű.


„Gyurcsány tudott mindenről” Zuschlag az interjúban azt állítja, hogy abban a bizonyos sportminisztériumban, ahol a pályázati ügyeket intézte, maga Gyurcsány Ferenc is tudott mindenről. „Mindenről tudott, mindenbe beleszólt, mindent ő írt alá. Neki ez a tárca volt akkoriban a homokozója, itt építette fel magát, innen lett miniszterelnök. A sportpályázatok esetében például, ahol ott ültem mellette, amikor az egyeztetések folytak közte és az országgyűlési képviselők között.” Míg azonban a DK jelenlegi vezetője mindenhez a jóváhagyását adta, és Szigetvári Viktor is mindenről tudott, addig Mesterházy Attila Zuschlag szerint nem volt tisztában a pályázati csalásokkal. Gyurcsány ugyanis nagyon utálta Mesterházyt, aki ezért ritkán volt a minisztériumban, és az interjúalany állítása szerint még Mesterházy mobiltelefon-használatát is korlátozta Gyurcsány.


Nejlonszatyor ötvenmillióval Zuschlag 2004-ben visszavonult, a 2006-os választások előtt azonban újra megválasztották képviselőjelöltnek. Zuschlag azt állítja, hogy az MSZP nem akarta, hogy visszajöjjön, így a párt lefizette őt, 50 millió forintot kapott az MSZP székházában az egyik titkárnőtől, nejlonszatyorban. Végül Zuschlag visszalépett a jelöléstől. Az interjú szerint Zuschlag János jelenleg üzletviteli tanácsadással, adótervezéssel, coachinggal foglalkozik a Zuschlag Consulting Kft.-nél.


Gyurcsány: Zuschlagnak egy szavát sem lehet elhinni

"Fogalmam sincs, hogy ez az erkölcsi etalon Zuschlag miről beszél" - így reagált Gyurcsány Ferenc az ATV Startban volt politikustársa állításaira. A DK elnöke szerint Zuschlagnak egy szavát sem lehet elhinni. Gyurcsány szerint valaki érdekeltté tette ebben az interjúban Zuschlag Jánost, mint mondta: van az a pénz, amiért ilyeneket mond valaki. A DK elnöke azt mondta: nem érti, miért sározza be magát a jobboldal ilyen emberekkel.


Gyurcsány videóval bizonyít

Gyurcsány Ferenc Facebook-oldalán közzétette azt a videofelvételt, amelyen Zuschlag János bírósági tárgyalásán bemutattak egy lehallgatott telefonbeszélgetést. Zuschlag ebben arra panaszkodik, hogy Gyurcsány nem akarja elfogadni a korrupciót, sőt szerinte küldetéstudattal küzd ellene, ahelyett, hogy tudomásul venné, hogy a rendszer pénzből és erőből működtethető.  Itt hallgatható meg két részlet ebből a lehallgatott beszélgetésből, melyet a bírósági tárgyaláson mutattak be: "(...)Ezt nem érti a Feri, hogy ez egy pénzből és erőből működtetett rendszer. Én elmondtam, hogy bele fog ebbe bukni, ha ebbe bele akar nyúlkálni. Azt mondta, hogy nem, én tévedek. Mondtam, jó, Feri majd meglátjuk négy év múlva. (...) (...)Tényleg az a baj, úgy érzem, hogy Ferinek üldözési... vagy küldetéstudata van. És ez betegség. Ezt nagyon súlyos betegségnek tekintem. Tényleg azt hiszi, hogy mindenki más hülye, korrupt, disznó, állat rajta kívül. (...)".


Szekeres Imre: „Hülyeséggel nem foglalkozom”

„Hülyeséggel nem foglalkozom” - foglalta össze véleményét a VS.hu-nak nyilatkozó Szekeres Imre. Az MSZP korábbi elnökhelyettese azt mondta, hogy semmilyen beszélgetésen nem ült ott sem Lendvai Ildikóval, sem mással. Zuschlag Jánossal a kapcsolatot már jóval azelőtt megszakította, hogy a holokauszttal kapcsolatos, elfogadhatatlan kijelentését tette volna. Amikor kiderült, hogy Zuschlagék Vas megyében meghamisították a tagnyilvántartást, Szekeres Imre azt szerette volna, ha minél hamarabb távoznak az MSZP-ből. Négy héttel a választások előtt ez az ügy egy elég gyenge kampányfogás - tette hozzá.


Szigetvári: Zuschlagnak kell a pénz szabadulás után

Az ifjúsági pályázatok ügyében jogerős ítélet mondta ki az igazságot - mondta Szigetvári Viktor, az Együtt-PM társelnöke, aki szerint Gyurcsány pont a „bűnös dolgok ellen” küzdött. Szerinte a volt politikus hazudik, a Fidesz érdekeit szolgálja, róla pedig több pontatlanságot közölt. Arra a kérdésre, hogy Zuschlag kaphatott-e 50 milliót egy zacskóban a visszalépésért, Szigetvári szerint Zuschlag ezért mondja, mert „akik őt finanszírozzák, azok lehet, hogy többet fizetnek neki”. Ha Zuschlagnak vannak bizonyítékai, azokat nyilván eljuttatja majd a nyomozóknak - mondta Szigetvári. Az még nem dőlt el, hogy ők tesznek-e feljelentést.


Szilvásy: Miért kell komolyan venni és elhinni, amit Zuschlag leír?

Nem igaz, hogy Lendvai Ildikó és Szekeres Imre társaságában leült volna tárgyalni Zuschlaggal - nyilatkozta az atv.hu-nak Szilvásy György. A volt titokminiszter szerint "ilyen találkozó biztos nem volt, azt nyugodtan kizárhatjuk”. „Miért kell komolyan venni és elhinni, amit Zuschlag leír? Ezt a könyvet azzal a kritikai attidűddel kell olvasni, hogy mikor adják ki, kinek az érdekét szolgálja. Nyilvánvaló, hogy a szerzőnek is meg kell élnie valamiből” – fogalmazott Szilvásy.


Lendvai: semmi ilyen nem történt

„Szokásom, hogy nejlonzacskókkal járkálok, ötvenmillióval, és ha jön szembe egy olyan politikus, akit nem szívesen látok a közéletben, rögtön felajánlom neki” – nyilatkozta az atv.hu-nak Lendvai Ildikó. „Komolyra fordítva a szót: semmi ilyen nem történt, sem a jelzett urakkal, sem másokkal, sem nejlonzacskóval, sem anélkül” – folytatta a MSZP korábbi elnök-frakcióvezetője. Egy jelölt indulásáról az adott párt megfelelő fórumai mondják ki a végső szót. Ha a pártvezetés nem adja az aláírását, akkor az illetőből nem lesz az adott párt jelöltje - tette hozzá. A volt pártelnök a VS.hu-nak azt mondta, MSZMP-s matricás páncélszekrényt nem látott, bár ő „nem törekedett olyan intim közelségbe a páncélszekrényekkel, mint Zuschlag János”. Az hazugság, hogy több száz milliót azért tartottak, hogy abból többek között a pártelnök kiadásait fedezzék. Lendvai Ildikó szerint a „Zuschlag-sztori” miatt sem hallgatni sem megrémülni nem érdemes, vállvonogatással el lehet intézni, miután szerinte ez egy hülyeség. Korábban több lap is azt írta, a Simon-ügy után várható még két botrány a kampányban. Lendvai Ildikó ennél komolyabbra számított. Hiába turnézzák végig ezzel az országot, a szerencsétlen múltjával Zuschlag János lesz majd a hiteles tanú? - tette fel a kérdést. 


Mesterházy is nyilatkozott

A VS.hu megkereste Mesterházy Attilát, az MSZP elnökét is, ám ő nem kívánt nyilatkozni ebben az ügyben. Délután Sopronban viszont már reagált a Zuschlag-interjúra. Szerinte ez kampánytéma, azok szervezik ezeket az interjúkat, akik ezer szálon kötődnek a Fideszhez. Szerinte Zuschlag állításaiból egy mondat sem igaz, legendát akarnak ebből kreálni a fideszesek.


Mi volt a Zuschlag-ügy?

Továbbra sincs Zuschlag-ügy - mondta ezt maga az érintett 2007 szeptemberében, miután a Szegedi Városi Bizottság már elrendelte előzetes letartóztatását. (A botrány kirobbanása után vált emlékezetessé az akkori politikus mondata.)

A nyomozás még 2005-ben, egy rutinvizsgálat után indult. A Kiskunhalasi Városi Ügyészség számviteli fegyelem megsértésének alapos gyanújával indított vizsgálatot. Kiderült, több alapítvány és egyesület nem tud elszámolni 75 millió forint pályázati pénzzel.

Zuschlag Jánost és társait különösen nagy kárt okozó, folytatólagosan, üzletszerűen, bűnszervezetben elkövetett csalással gyanúsították meg.

Az ügyészség szerint Zuschlag János vezetésével a vádlottak civil szervezetekből álló hálózatot építettek ki, majd azok pályázaton elnyert pénzeiből finanszírozták a Fiatal Balodal-Ifjú Szocialisták mozgalmát. A szervezetek tényleges tevékenységet nem végeztek, a támogatások felhasználásáról hamis beszámolókat és fiktív számlákat készítettek. A vádiratban már a kiskunhalasi MSZP-alapszervezet finanszírozása is szerepelt.

Zuschlag: nem volt bűnszervezet

Zuschlag előbb csak politikai, később büntetőjogi felelősségét is elismerte. Azt vallotta, a pénzt nem magáncélra, hanem a Fiatal Baloldal rendezvényeire költötték.

A másodrendű vádlott, Lados István viszont másképp emlékezett: azt vallotta, az elsíbolt pénzeket Zuschlag három részre osztotta: a Fiatal Baloldalon kívül jutott még a halasi szocialista szervezetnek és magának is - utóbbiból például luxusútra költött. Lados vallomása szerint a bizonyítékok egy részét Zuschlag el tudta tüntetni, mert előre tudta, mikor lesz a házkutatás.

Zuschlag ügyvédei a bűnszervezet vádját tagadták. Maga Zuschlag a tárgyalásokon a többi között azt mondta, politikusként lobbizott az egyesületi támogatásokért, de nem lépte át a törvényes kereteket, Lados vallomásában pedig több önellentmondás is van. Azt mondta, nem bűnszervezetben és nem saját zsebre csaltak. Több vádlott ártatlannak vallotta magát.

Zuschlag Jánost 8 év 6 hónap börtönre ítélték csalás és más bűncselekmények miatt, a 16 vádlottból csak egyet mentett fel az elsőfokú bíróság, többen felfüggesztett szabadságvesztést vagy pénzbüntetést kaptak. A másodfokú bíróság enyhítette a büntetéseket, több elemet törölt az ítéletből - például a felsőbb politikai kapcsolatokra vonatkozó részeket. Idő közben Zuschlag János befizetett 50 millió forintot kárenyhítésként, az elsőfokú bíróságot még érdekelte, honnan van a pénz, a másodfokét már nem. Törölte az indoklásból azokat a részeket is, amelyik a csoport felső politikai kapcsolatait fejtegették.

A vallomásokban Gyurcsány, Mesterházy és Kiss Péter érintettsége is szóba került

Ocsovai Tamás korábbi helyettes államtitkár azt vallotta, Gyurcsány Ferenc minisztertől. Mesterházy Attila államtitkártól és Keszthelyi András kabinetfőnöktől kapta meg a politikailag támogatandó szervezetek listáját.

A vallomás szerint volt, amikor a miniszter - Gyurcsány Ferenc - döntött a pályázatokról, nem kért szakértőktől véleményt. Olyan esetről is beszámolt amikor a miniszter annak ellenére döntött egy pályázat támogatásáról, hogy azt a szakértő nem támogatta. Gyurcsány Ferenc minisztertől, Mesterházy Attila államtitkártól és Keszthelyi András kabinetfőnöktől kapta meg a politikailag támogatandó szervezetek listáit, amelyek között a Zuschlag Jánoshoz köthetőek is szerepeltek - mondta a nyomozati szakban Ocsovai Tamás. Az MSZP országgyűlési frakciója mellett működő ifjúsági munkacsoport tagjai - Arató Gergely, Ujhelyi István - egyeztettek több esetben Gyurcsánnyal, Mesterházyval és Keszthelyivel a pályázatokról. Ezeken a megbeszéléseken a tanú emlékezete szerint Zuschlag János is többször részt vett.

A Zuschlag-per másodrendű vádlottja, Lados István ellentmondott Ocsovai Tamás vallomásának: szerinte a tanú nem egyeztetett a minisztérium vezetőivel a pályázatok támogatásáról. Gyurcsány a vallomást „gyáva ember menekülésének” tartotta. Ocsovai arról is beszélt, a szocialista frakció mellett működő ifjúsági munkacsoport tagja - Arató Gergely és Ujhelyi István - többször egyeztetett az említett három emberrel a pályázatokról. Ezt a perben a másodrendű vádlott cáfolta.

A tizedrendű vádlott szerint viszont nemcsak Arató és Ujhelyi, de Kiss Péter kancelláriaminiszter is tudott a Zuschalghoz kötött pályázatokról.

Senki nem tudott semmiről

Kiss Péteren kívül minden felsorolt politikust meghallgattak tanúként, mindenki cáfolta az állításokat. (Kiss is, csak nem a bíróság előtt, hanem a sajtóban.)

Gyurcsány Ferenc arról beszélt, a pályázatokkal kapcsolatban nem tudott szabálytalanságokról, így arról sem, hogy a pénz fiktív szervezetekhez került. Többen megkeresték pályázatok miatt, de egyedi ügyekben „nem volt fogékony” a tárgyalásra.

Mesterházy Attila akkori államtitkár azt mondta, sem a pályázatokkal sem az egyeid támogatási kérelmekkel kapcsolatban nem volt hatásköre és szerepe. Azt mondta, Zuschlag őt nem kereste meg, Ocsovainak pedig nem mondta, kit támogasson.

A bíróság ezután hallgatta meg Topolánszky Ákos korábbi helyettes államtitkárt, aki bár a Zuschlag-pályázatokról nem tudott, de azt mondta, a minisztériumban Mesterházy Attila érvényesítette a pályázatoknál a politikai érdekeit. Topolánszky a vallomása előtt két évvel a hvg.hu-nak adott interjúban adott interjúban is arról beszélt, előfordult, hogy pártpolitikusok - köztük Mesterházy Attila, Ujhelyi István és Arató Gergely utasították a tárcáját és próbáltak nyomást gyakorolni a minisztériumra, vagy különböző döntéseknél számon akartak kérni valamit. Ujhelyi István erre akkor az Origo.hu-nak úgy reagált, „Topolánszky szavait a Fidesz boszorkánykonyhájában írják.”

A többször emlegetett politikusok egyikét sem gyanúsították meg.