Zárolt számlák ellenére is gyűjtik az egyszázalékos adófelajánlásokat

Fotó: MTI Zrt. Fotószerkesztőség / Beliczay László / MTI Zrt. Fotószerkesztőség / Beliczay László

-

Társszervezeteinél adónyomozók vizsgálódnak, az Országos Állatmentő Alapítvány viszont teljes erőbedobással gyűjti a személyi jövedelemadó egy százalékát. Erre még május 20-áig van lehetősége. A csúcsdöntésre jó esélye van, ha nála – mint klónszervezetnél – is ismétlődik az elmúlt években bevált koreográfia. Pedig már eddig is százmilliónyi adóforint gurult gyanús utakra.


Az Országos Állatmentő Alapítvány tavaly csaknem megháromszorozta előző évi eredményét, és már 35 millió forintot gyűjtött össze a személyi jövedelemadó egy százalékából. A hírverésre, úgy tűnik, idén sem sajnálja a pénzt. Az interneten az első (fizetős) helyen jelenik meg, ha az adózók a témában gugliznak. (Az adózók mintegy felére jellemző, hogy az adóbevallás május 20-ai határideje előtt lázasan igyekeznek valami értelmesebb célt találni, mint amire az állam fordítaná adójuk egy százalékát, ha már egyszer lehetőségük van arra, hogy rendelkezzenek a felhasználásáról.)

Miből gazdagodik a Google?

Márpedig korábban hasonló módszerrel került a támogatott civil szervezetek élére a százmilliókat összegyűjtő Daganatos.hu és a Gyermekmentő Támogató Alapítvány is. Ez utóbbi két szervezetnél ma már különösen nagy vagyoni hátrányt okozó bűncselekmény gyanúja miatt nyomoz a Nemzeti Adó- és Vámhivatal, az alapítványok pedig csak úgy fizethetnek bankszámlájukról, ha ahhoz a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (KEHI) is hozzájárul. adófelajánlásokból_elnyert_támogatás A KEHI ugyanis 2012-ben azt a feladatot kapta, hogy vizsgálja meg, jogszerűen használták-e fel a támogatást azok a szervezetek, amelyek az elmúlt években látványosan szaporították bevételüket a személyi jövedelemadó egy százalékából, miközben a nagy múltú intézmények, mint amilyen a Heim Pál Gyermekkórház, jó, ha szinten tudták tartani az adófelajánlásból származó bevételeiket. Tucatnyi alapítványnál és egyesületnél végeztek kockázatelemzést és vizsgálták meg egyenként a számlákat. Az említett két szervezetnél azt találták, hogy a felajánlásokból származó bevételnek csak töredékét fordították alaptevékenységükre, miközben jócskán jutott pénz a működésükre és reklámra. A Daganatos.hu éves beszámolója szerint  2011-ben például 339 millió forintnyi támogatásból 94 millió forint a működésre ment el. A daganatos gyermekek családjának a támogatására egyenként legfeljebb 170 ezer forintot költöttek, kivéve, ha ismerősről volt szó; a kórházaknak beszerzett műszereket pedig egy közvetítőcéggel vetették meg, amely a gyártó által szabott árnak a duplájáért adta tovább az eszközt. A különbség baráti cégekhez került. A számlazárolás óta azonban jelentősen visszaestek a Daganatos.hu és a Gyermekmentő Támogató Alapítvány kiadásai. Reklámra sem költenek, a Google belőlük már nem gazdagodik.

Gyanúsított még egy szál se

Bár a három szervezet vitatja, hogy kapcsolatban állnának egymással, a Daganatos.hu és a Gyermekmentő kuratóriumában tag az Állatmentő kuratóriumi elnöke, Gombár Györgyi is. Ez a szervezet most is zavartalanul toborozza az adófelajánlókat. Megkeresésünkre a Daganatos.hu Alapítvány úgy válaszolt, hogy a vizsgálat idején nem kívánnak nyilatkozni. Hasonlóan nyilatkozott Gombár Györgyi is, aki annyit tett hozzá, hogy a Gyermekmentő a mai napig nem kapott információt arról, hogy tavaly mennyi pénzt ajánlottak fel a számára az személyi jövedelemadóból. A Legfőbb Ügyészség a VS.hu megkeresésére azt a tájékoztatást adta, hogy az adóhivatali nyomozás határideje június 9-e, gyanúsítottat eddig nem hallgattak ki az ügyben. Az elmúlt években hasonló sikereket ért el az adófelajánlások gyűjtésében a Gyermekrák Alapítvány is, amely a gyanús pénzköltések ellenére idén is zavartalanul folytatja tevékenységét. Már amennyiben nem rendíti meg az adózok bizalmát az a tény, hogy a Fővárosi Főügyészség néhány héttel ezelőtt kifogást emelt például az ellen, hogy a kuratórium elnöke magáncélra használja az alapítvány betegszállító autóját, a Budapesti Rendőr-főkapitányság pedig hűtlen kezelés gyanújával nyomoz a Gyermekrák Alapítványnál. A vizsgálat határideje május 20-a, vagyis az adófelajánlások gyűjtése éppen akkor ér véget, és gyanúsított még nincs az ügyben – tájékoztatta a VS.hu-t az ügyészség. A vizsgálatoknak ugyanakkor lett még egy következménye. Idén már szigorúbb korlátot szabtak a kedvezményezett civil szervezetek mértéktelen költekezésének. Az adófelajánlást három év alatt lehet elkölteni, és a felhasználás évében a felhasznált összeg 25 százaléka, de legfeljebb 25 millió forint mehet működésre, valamint további 10 százalék, de legfeljebb 10 millió forint hirdetésre.

NAGY CIVIL TESZT

Ha Ön is szeretne rendelkezni adója egy százalékáról, de még nem találta meg a legszimpatikusabb szervezetet, töltse ki a Nagy civil tesztünket! Ennek révén megtudhatja, melyik közügy Önnek a legfontosabb! A kitöltés után az Ön értékrendjének leginkább megfelelő ügyek, projektek és társadalmi célok között válogathat majd. Ha itt nem talál megfelelő szervezetet, az adhat.hu oldalon több mint 10 000 szervezet között böngészhet. Töltse ki tesztünket!