Woody Allen válaszolt, fogadott lánya pedig visszaszólt

Fotó: Getty Images/Ron Galella / Getty Images/Ron Galella

Allen azt írta: már a kilencvenes években tisztázták őt a szakértők, ráadásul hazugságvizsgálatnak is alávetette magát akkoriban, hogy bizonyíthassa igazát. Szerinte volt felesége jelleme is magáért beszél. A nevelt lány válaszolt: Woody Allen újfent hazudik.


Újra tagadta és nevetségesnek nevezte az ellene felhozott gyermekmolesztálási vádakat Woody Allen. A filmrendező a The New York Timesban szólalt meg először személyesen nevelt lánya vádjaival kapcsolatban. Mint fogalmazott, utoljára. Dylan Farrow elmondása szerint az idén Golden Globe életműdíjat átvevő és Oscarért is versenyző nevelőapja 1992-ben a család connecticuti házának padlására vezette, és ott molesztálta. Leírta azt is, nevelőapja többször zavaróan intim volt vele. Allen szerint a már felnőtt Dylan Farrow vádjait a volt feleségével, Mia Farrow-val folytatott elkeseredett gyermek-elhelyezési harc szülte. Azt írta, amikor a kilencvenes években először felmerült a nemi erőszak vádja, annyira nevetségesnek tűnt számára, hogy először nem is vette komolyan. A rendező idézte a Yale-New Haven Kórház gyermekmolesztálást vizsgáló klinikájának két évtizeddel ezelőtti szakértői jelentését, amely azt állapította meg, hogy az akkoriban hétéves Dylan Farrow-t nem bántalmazták, de nem tudni, hogy a gyermeket a családi problémák zavarták-e meg, vagy édesanyja ültette fejébe a történetet. Majd hozzátette: azt is vállalta, hogy hazugságvizsgálatnak vessék alá, miközben volt felesége erre nem volt hajlandó. Mia Farrow szavahihetőségét arra utalva is megkérdőjelezte, hogy a színésznő a Vanity Fair-nek adott interjújában azt mondta: valójában nem is Allen, hanem Frank Sinatra a közös gyermekük, Ronan apja. „Mit árul ez el? Azt, hogy a gyermekelhelyezési tárgyalások alatt Mia eskü alatt hazudott, és hamisan a közös gyermekünknek állította be Ronant? Még ha nem is Frank fia, abból, hogy ez felmerülhetett, következtethetünk arra, hogy titokban viszonya volt vele a közös éveink alatt. Nem is beszélve arról, hogy mennyi pénzt költöttem gyerektartásra. Frank gyerekét tartottam el? Újfent hangsúlyozni szeretném, hogy megkérdőjelezhető, mennyire becsületes és szavahihető egy ember, aki így intézi az ügyeit.” „Természetesen nem molesztáltam Dylant. Szerettem őt, és remélem, hogy egy nap rájön, miként használta őt ki egy olyan anya, akit jobban érdekelt dühe, mint lánya jóléte” – teszi még hozzá Allen. Dylan még aznap válaszolt. Azt írta: az elmúlt húsz évben konzekvensen tartotta magát a történetéhez. Hozzátette: Woody Allen többször is ferdített írásában, a gyermekmolesztálás vádja ugyanis nem Mia Farrowtól, hanem egy gyermekorvostól indult, aki elsőként tett feljelentést, miután megvizsgálta Dylant. A hazugságvizsgáló sem ugyanaz a műszer volt, amit az ügyészek szerettek volna, ha Allen használ, hanem egy másik, amit ő maga intéztetett magának, végül pedig megemlíti, hogy Allent már a molesztálás megtörténte előtt kezelte egy szakember, mivel furán viselkedett a fogadott lányával.


A nevelt fiú is kiállt mellette

Védelmébe vette nevelőapját Moses Farrow, aki a napokban a People magazinban kijelentette, hogy Allen „természetesen” nem molesztálta húgát, Dylant. A családterapeutaként dolgozó 36 éves Moses Farrow visszatekintve úgy értékelte, hogy anyjuk Allen megvádolásával állt bosszút apjukon, amiért beleszeretett Soon-Yi Previnbe. Mia Farrow és Woody Allen azt követően szakított, miután a színésznő rájött, hogy a rendező szerelmi viszonyt kezdett legidősebb nevelt lányával, az akkor már húsz év körüli Soon-Yivel, akit Farrow még korábbi élettársával fogadott örökbe. Allen 1997-ben vette feleségül Soon Yit.