Wiggins kihagyhatja a Tourt

Fotó: Getty Images / Ezra Shaw / Getty Images / Ezra Shaw

Mivel csapata, a Team Sky a címvédő Chris Froome köré épül, a 2012-es Tour-győztes pedig ugyanolyan formában érzi magát, mint két éve, egyelőre nem látja, hogyan tudná összeegyeztetni érdekeit az egyesületével.


A 34 éves Sir Bradley Wiggins egy ideje már tervezi, hogy otthagyja az országúti kerékpározást, és visszamegy pályára – abban a szakágban három olimpiai aranyérmet nyert, míg az országúton egyet, utóbbit Londonban –, azonban ha tavaly után ismét nem tud elindulni az idén Angliából rajtoló Touron, akkor elhalasztaná a váltást. Így ugyanis nem akar távozni ettől a műfajtól, a Tourra még mindenképpen vissza szeretne térni, ideális esetben győzelmi esélyekkel. A Sky csapatával kötött szerződése az év végén jár le, azonban úgy tűnik, ha idén is a győzelemért akar tekerni Franciaországban, akkor azt nem teheti meg jelenlegi egyesületénél: „A csapat Chris Froome-ra fókuszál – nyilatkozta a történelem első brit Tour-győztese a BBC-nek. – Le vagyok sújtva. Úgy érzem, ugyanolyan formában vagyok, mint két évvel ezelőtt. Viszont ha menni akarok a Tourra, akkor elképzelhető, hogy más színekben kell indulnom. A kerékpározás csapatsport, a Team Sky pedig a győzelemre és Chris Froome címvédésére készül.” Froome a vasárnap induló nyolcnapos Critérium du Dauphiné versenyen is rajthoz áll, Wiggins pedig úgy látja, hogy kizárólag csapattársa bukása esetén indulhatna el a Touron a Sky csapatában: „Ha bukik, még lenne esély arra, hogy bekerülhessek a csapatba. Ha viszont Chris egészséges, akkor a dolgok jelenlegi állása szerint a Sky nélkülem vág neki a Tournak.” A 101. Tour de France július 5-n rajtol Leeds-ből, és Franciaország hegyvidékeit megjárva 27-n érkezik meg a párizsi befutóra.