Wenger berágott, a randalírozó Bendtner nyáron távozhat

Fotó: AFP Photo / István Hajdu

HÁTTÉR

Arséne Wenger nem ment el szó nélkül Nicklas Bendtner szánalmas dániai alakítása mellett. A tréner szerint Bendtner karrierje az Arsenalnál a szezon végével lezárulhat, továbbá közel 100 ezer fontos büntetést is kaphat az elkövetkezendő napokban.


A BL-kudarccal és Özil kiesésével még nem ért véget a londoniak hete, ugyanis hazalátogatása alkalmával Nicklas Bendtner is betette a közösbe a lassan már szokásosnak számító produkcióját. A dán játékos részegen szántotta végig Koppenhága utcáit, letolt gatyával rohangált, és taxist akart verni. Nem mellesleg sem a csapat vezetése, sem Wenger nem engedte meg neki, hogy hazamenjen. Ez a magatartás természetesen nincs összhangban a klub szabályzatával, így ezért a kifejezetten égő epizódért nem csak irgum-burgum jár. Bendtner intelligenciáját tükrözi, hogy még leplezni se kívánta ott tartózkodását, az átmulatott éjszaka pedig Arsenalos pályafutása végét jelentheti, és közel 100 ezer font büntetésre számíthat. „Nem tudom mi történt. Annyit elmondhatok, hogy senki nem adott neki engedélyt a koppenhágai kiruccanásra” – fogalmazott Arséne Wenger. „Meglátjuk mi lesz, de tudjuk, hogy a szerződése csupán a szezon végéig szól. A büntetést megkapja, nem csupán a saját hírnevét kockáztatta, hanem a csapatét is” – tette hozzá a tréner.