Vörösiszap-per: az elsőrendű ma sem cselekedne másként

Fotó: Europress/AFP/Kisbenedek Attila / Europress/AFP/Kisbenedek Attila

-

Ma sem gondolja, hogy bármit másképp kellett volna tennie – mondta a Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi Zrt. egykori vezérigazgatója, a vörösiszap-per elsőrendű vádlottja a Győri Törvényszéken, a megismételt elsőfokú tárgyalás ötödik napján.


Grafikonokkal, térképekkel és táblázatokkal illusztrált meghallgatásakor az értesítési kötelezettséget mint vádpontot érintve Bakonyi Zoltán azt mondta, hogy 12 óra 14 perctől, a 10-es kazetta észak-nyugati sarkának leomlásától 12 óra 32 percig semmilyen olyan információ nem állt rendelkezésére, amely alapján bárkit is értesíthetett volna. A "vészcsengő 12 óra 43 perckor szólalt meg" benne, amikor a tizedrendű vádlott felhívta.

Bakonyi szerint "ő látja az eseményeket, találkozott rendőrrel, tűzoltóval", ahogy akkor fogalmazott, "már minden villog". Ezt követően elindult a gáthoz, amelyről leérve értesítette az akkori ajkai polgármestert, Schwartz Bélát.

Ma is úgy döntene, hogy azt a polgármestert hívja fel, akit ismer, mert ő azonnal összekötötte a többi polgármesterrel. A környező települések polgármestereit azért nem tudta értesíteni, mert nem ismerte őket, csak az ajkait.

"A gáton, a helyszíni szemlénél tudatosult bennem, hogy ott akkora dolog történt, amit elképzelni sem lehet" – mondta Bakonyi. Szerinte olyan szerencsétlen szituáció zajlott le, amire senki, de senki nem számított. Az áramlást, az elöntés nagyságát nem lehetett volna semmilyen formában befolyásolni.

2 óra 32 perckor Kolontár polgármestere, Tili Károly "minden értesítést megtett", s ha neki, Bakonyinak korábban kialakul a veszélyérzete, akkor sem tudott volna több információt átadni, sem neki, sem másnak.

Azt mondta: "nem volt titok", hogy maró, lúgos kémhatású anyag van a 10-es tározóban, "ez széleskörű információ volt, ezt nem hallgatták el". 2010-ben mintegy ezeregyszáz ember dolgozott a Malnál, ők mindannyian tudták, azok is, akik korábban dolgoztak a cégnél, mert 1999 óta az minden papíron szerepelt. De tudták azok is, akik külső cég alkalmazottaiként dolgoztak a gáton, mert munkavédelmi oktatásban részesültek.

Egy riasztási terv nem véletlenül nem egy cégvezetőre épül, hiszen ő nem mindig tartózkodik a helyszínen – mondta.

Bakonyi meghallgatása végén Fejes Péter ügyész ténybeli beismerésnek értékelte az elsőrendű vádlott szavait. Szerinte Bakonyi beismerte, hogy szükség volt a hatóságok értesítésére, amit nem ő tett meg. Nem autentikus információk alapján is lehet cselekedni, s másban előbb megszólalt a vészcsengő, mint az elsőrendű vádlottban – mondta.

A büntetőper februárban folytatódik a Győri Törvényszéken a többi 14 vádlott meghallgatásával.

A vörösiszap-per megismételt elsőfokú tárgyalása tavaly december 11-én kezdődött, miután az előző eljárásban az első fokon eljáró Veszprémi Törvényszék 2016. január 28-án bűncselekmény hiányában a per mind a tizenöt vádlottját felmentette a halált okozó gondatlan közveszélyokozás, gondatlanságból elkövetett környezet- és természetkárosítás, valamint hulladékgazdálkodás rendjének megsértése vádja alól. A törvényszék szerint a katasztrófa oka "altalaj eredetű stabilitásvesztés" volt, ami miatt a töltés tönkrement.

A másodfokon eljáró Győri Ítélőtábla tavaly február 6-án hatályon kívül helyezte a Veszprémi Törvényszék határozatát és új eljárás lefolytatását rendelte el.

A Mal Zrt. Ajka melletti tározójából 2010. október 4-én kiömlő vörös iszap három települést öntött el: Kolontárt, Devecsert és Somlóvásárhelyt. A katasztrófa következtében tíz ember meghalt, több mint kétszázan megsérültek, több száz ház pedig lakhatatlanná vált. Az ügyben tizenöt ember – köztük a cég egykori vezetői és több alkalmazottja – ellen emeltek vádat halált okozó gondatlan közveszélyokozás, gondatlanságból elkövetett környezet- és természetkárosítás, valamint a hulladékgazdálkodás rendjének megsértése miatt.