Vonzó a koszovói fiatalok számára az Iszlám Állam

Fotó: Kummer János

-

A 95 százalékban muszlimok lakta országban kevés a szélsőséges, viszont a propaganda így is gyorsan terjed.


A pristinai intézményeknek egyértelmű és többpályás támadást kell indítania az Iszlám Állam sikeres propagandája ellen - mondta a koszovói biztonságtudományi központ.
A leginkább érintett térségeket vizsgálta a központ.


A tájékozatlanság, a kritikai gondolkodás hiánya és a hamis ígéretek miatt dőlnek be ilyen sokan az Iszlám Államnak.

Öt olyan vallási vezetőt is megvizsgáltak, akiket toborzással vádoltak meg. Közülük négy a muszlim identitás erősítésére szólította fel a fiatalokat, az ötödik, Zeqirja Qazimi pedig nyíltan az Iszlám Államhoz való csatlakozásra buzdította őket. Qazimi lehetett annak a Lavdrim Muhaxherinek a tanítója, aki - miután évekig a NATO-nál szolgált - egészen vezető pozícióig jutott az Iszlám Államnál. Bár Muhaxheri egy amerikai légicsapásban meghalt hónapokkal ezelőtt, Qazimi tevékenysége fenntartja azt a veszélyt, hogy más fiatalok is kedvet kapjanak a terrorszervezethez való csatlakozáshoz.
A biztonságtudományi központ interjú készített több, Szíriát és Irakot megjárt Iszlám Állam-harcossal is. Ők azt mondták, meg voltak győződve arról, hogy egy szent háborúban vesznek részt, tanítóik pedig


évekig készítették fel őket a harcra.

Az internetet nem tudják ellenőrizni

Az Iszlám Állam a közösségi médián keresztül vonzza a fiatalokat, Koszovóban pedig a lakosság nagy része internethasználó.
A központ szerint az államnak rá kellene mutatni az előnyeire, hogy biztosítja a vallásszabadságot, és a civil szervezeteknek is nagy felelőssége van a megelőzésben.
Az 1,8 millió lakosú Koszovó több mint 95 százaléka iszlám vallású, de a szélsőségesek csak kis számban vannak jelen.