Visszavonták az MSZP-s politikus doktori fokozatát

Fotó: iStock / iStock

-

Az MSZP Heves megyei elnöke, Sós Tamás elismerte, hogy nem a formai követelményeknek megfelelően idézett doktori disszertációjában. Az ügyet ugyanakkor politikai támadásnak tartja.


Politikai támadásnak tartja Sós Tamás, az MSZP Heves megyei elnöke a doktori disszertációjával kapcsolatos ügyet, és nem mond le – derült ki az M1 ma esti Híradójából. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) ugyanakkor visszavonta doktori fokozatát, és azt Sós is elismerte, hogy nem a formai követelményeknek megfelelően idézett dolgozatában. A HírTV Célpont című műsora számolt be arról februárban, hogy Sós disszertációjában 68 olyan szövegrész lehet, amelyeket mások korábbi tudományos munkáiból használt fel a szerző forrásmegjelölés nélkül. Az MSZP-s politikus azt állította, a kutatás saját munkája. Fábri György, az ELTE rektorhelyettese az M1 Híradójában elmondta: Sós nem az idézési formáknak megfelelően szerepeltetett vendégszövegeket, ez pedig a hivatalos egyetemi szabályzat szerint indokolja a doktori fokozat visszavonását. Sós telefonon azt mondta a Híradóban: elismeri, hogy nem megfelelő módon idézett, ugyanakkor az ügyet politikai támadásnak tartja, mert szerinte magánügy, hogyan szerezte doktori címét. Sós pert is indított, illetve feljelentést tett a Célpont készítői ellen, miután azok arról számoltak be: információik szerint a kutatást sem teljes egészében az MSZP-s politikus végezte, mivel segített neki a Heves Megyei Pedagógiai Intézet akkori igazgatója (neki Sós megyei elnökként a felettese volt). A politikus most arról beszélt: az ő személyiségi jogai sérültek, így nem kér bocsánatot, és a feljelentést sem vonja vissza, továbbá MSZP-n belüli posztjáról sem mond le. Az MSZP sajtófőnöke a Híradónak elmondta: ma értesültek a doktori fokozat visszavonásáról, arról pedig még nincs információja, milyen lépéseket tervez az MSZP. Sós az előző ciklusban az Országgyűlés, illetve az oktatási, tudományos és kutatási bizottság tagja volt. Indult a múlt vasárnapi választáson is, de az előzetes eredmény szerint nem került be a parlamentbe.