Villas-Boas a Zenit kispadján

-

HÁTTÉR

A Tottenham és a Chelsea korábbi trénere, André Villas-Boas lesz a Zenit Szentpétervár következő vezetőedzője – jelentette be honlapján az orosz élvonalban szereplő együttes.


Előreláthatólag csütörtökön írják alá azt a megállapodást, amely szerint a korábban a Premier League-ben dolgozó szakember 2016-ig irányítja a Zenitet. A múlt hét folyamán a Zenit vezetősége a BL-kudarc és a bajnokságban a vezető pozíció elvesztése miatt menesztette a korábbi vezetőedzőt, Luciano Spallettit. A Zenit jelenleg a második helyen táborozik, három ponttal lemaradva a listavezető Lokomotiv Moszkvától.


Villas-Boas korábban az Académica, a Porto, a Chelsea és a Tottenham edzője volt, de a legsikeresebb éveit Portóban töltötte, ahol portugál bajnok, portugál kupagyőztes lett, és az Európa-ligában is diadalmaskodott. A Borussia Dortmund elleni BL visszavágón még az ideiglenes vezetőedző, Szergej Szemak ül majd a kispadon. A Zenitnek kétgólos hátrányt kell ledolgoznia idegenben, miután otthon 4-2-re kapott ki.