Villa: Otthagyom az Atléticót

Fotó: Getty Images / Getty Images

-

Nem mondta, hova megy, de az már biztos, hogy elmegy a BL-döntős csapattól. A hírek szerint a ManCitybe, onnan pedig New Yorkba.


 A címvédő spanyol válogatottal a világbajnokságra készülő csatár, David Villa úgy fogalmazott, visszautasíthatatlan ajánlatot kapott, de nem nevezte meg, hogy hova szerződik. Sajtóinformációk szerint a 32 éves futballista jelenleg Manchesterben tartózkodik, ahol az átigazolások alkalmával szokásos orvosi vizsgálaton vesz részt. A megjelent beszámolók alapján Villa idén a Manchester Citynél fog edzeni, és jövő februárban csatlakozik az angol klub és a New York Yankees baseballcsapat által tavaly alapított New York City FC-hez, amely 2015-től kezdi meg szereplését az MLS-ben, az Egyesült Államok bajnokságában. A támadó a spanyol bajnokságban idén 38 meccsen 15-ször volt eredményes, az Atléticóval megnyerte a spanyol bajnokságot, a Bajnokok Ligájában pedig döntőbe jutott. Korábban a Real Zaragozában, a Valenciában és az FC Barcelonában szerepelt, utóbbi együttessel BL-t is nyert.