Vigyáznia kell, hogy nehogy a korszellemnek feleljen meg

Parmentier Caroline

a radikális jobboldali Présent napilap párizsi újságírója


Ferenc pápa folyik a médiából, és ez láthatóan nincs ellenére. Mindenki dicséri egyszerűségét, megközelíthetőségét – mintha egy kevésbé egyszerű és kevésbé népközeli pápa amúgy ne lehetne ugyanolyan jó, vagy akár még jobb feje a katolikus egyháznak. Ma mindenki az új pápa reformjait ünnepli, mintha az egyház egész története nem folyamatos megújulásról szólna. A katolicizmus az egyetemes megújulás vallása: tanítása és saját története sem szól másról. Ha a jelenlegi pápa lenne az első reformpápa, akkor mi volt VII. Gergely, aki 1073 és 1085 között számos tekintetben frissítette fel az Anyaszentegyházat? A reform, a megújulás tehát mindig is jelen volt a katolicizmusban: a megújulás nem a katolikus tanítás elvetését jelenti (ahogy azt a mai pápa egyes szekuláris hívei gondolják), hanem a katolicizmus lényegének megerősítését. A katolikus alapok maradnak, a forma és az előadás változhat – erről szólnak az egyházi reformok. Az egyház megújulása azért szükséges, hogy az örök igazságot mindig megfelelően hirdethesse. Ez nem a korszellemhez való igazodást jelenti, ebben az értelemben az egyház nem lehet korszerű, mert nem pillanatnyi „igazságokat“, hanem az egy és igaz utat hirdeti. Ez az út szabadít meg bennünket bűneinktől. Az út nem, a cél nem változik, legfeljebb a mód, ahogyan végigmegyünk a cél felé az úton. A változások ezért sohasem a tanítást, a dogmákat, hanem legfeljebb a kormányzati, szervezeti kérdéseket érintik. Az örök krisztusi igazságnak nem kell meghajolnia a korszellem előtt! De a szervezeti formának sem kell igazodnia a korszellemhez, éppen ezért nincs szükség a világban tomboló demokratikus elvek egyházszervezeti érvényesítésére. Az örök igazság célja ugyanis nem demokratikusan eldöntendő kérdés, hanem hit és felismerés. Az egyháznak példával kell elől járnia – éppen ezért nem igazodhat a korszellemhez. Ha mindenben olyanokká válunk, mint a hitetlen világ, akkor mi lenne a mi példánk, akkor mitől különböznénk tőle? Az egyházszervezetben is ezért kell megmutatni, hogy a demokratikus működésen kívül is vannak még jó (esetleg jobb) és hatékony (esetleg hatékonyabb) megoldások. Az egyház népe azonban reformokat akar, nem a korszellem, hanem a katolikus megújhódás értelmében. Krisztus népe nem a korszellemhez akarna igazodni, de változásokat vár. A tradicionalista katolikusok, ahová én is tartozom, például elvárják V. Szent Piusz liturgiájának teljes és végleges elismerését. A tradicionális katolikusok a korszellemmel szembeni reformokat várnak el! Tegyük hagyományosabbá, konzervatívabbá egyházunkat! Védjük meg és ápoljuk jobban értékeinket, és ne engedjünk a külvilág nyomásának! Persze a modern katolikusok úgy vélik, hogy még befejezésre vár a II. vatikáni zsinat szellemisége; ők azonban nem akarnak mást, mint még inkább kiszolgáltatni a katolicizmust a korszellemnek. Látni kell, hogy e szakadék a hagyománytisztelő és modern katolikusok között egyre mélyebb, amely már-már parodisztikus módon jelent meg II. János Pál pápa szentté avatásának megítélésében. Mindkét tábor elutasította, de más-más okból a lengyel pápát: nekünk, tradicionalistáknak ő túl modern volt, a modernek viszont túl konzervatívnak tartották őt. Reformokra, megújulásra azonban mindenképp szükség van. Újra kell gondolni a II. vatikáni zsinat szellemiségét, amelynek következményei mára katasztrofálisak. Ha valaki elmegy egy vasárnapi misére, és látja azt a kevés öregembert, aki még templomba jár, biztosan tudhatja, hogy a II. vatikáni zsinat elbukott. A modernista irányzat nem hozott több hívet. Párizsban csak a tardicionalista katolikus miséken – akár Lefebvre püspök híveinél – van dugig fiatalokkal, nagycsaládokkal, kisgyerekkel a templom. Ha reform kell, akkor a sikeres példa felé kell elindulnia az egyháznak, ez pedig a hagyományos katolicizmusé! Amikor a szekuláris, sokszor keresztényellenes média reformokat vár el a pápától, akkor ők a katolikus egyház további visszaszorulásában reménykednek. A korszellemnek kiszolgáltatott, védtelen, II. vatikáni zsinattal megfertőzött Anyaszentegyházat még kiszolgáltatottabbá, még védtelenebbé tennék. Azonban a jelenlegi pápa, hiába élvezi a szekuláris médiak támogatását, inkább csak a szavak terén tűnik liberálisnak, a tettei szerencsére egyelőre nem liberálisak. Hiába vet fel sokszor hajmeresztő dolgokat, mindez csak a szekuláris média tálalásában tűnhet liberálisnak. Egyházszervezeti reformjaira viszont szükség van, ahogy a pedofília elleni harcot is bátrabban kell vállalnia; a Vatikán büntetőjogi gyakorlata még mindig az 1929-es szinten van, ami felettébb problematikus, mert gyakorlatilag emiatt alig felel meg a gyerekpornó elleni nemzetközi küzdelem szabályainak. Az egyháznak mind a pedofíliával, mind a korrupcióval szemben határozottabban kell fellépnie, Örömteli azonban, hogy a pápa megerősítette az eddigi egyházi véleményt az élet védelme vagy a cölibátus kapcsán. A melegek vagy az elváltak felé tett közeledés is teljességgel üdvözlendő a krisztusi emberszeretet értelmében (és az egyház legfőbb tanítása, hogy a bűnöst is szeretjük, megértjük), ez azonban nem vezethet a bűn szeretetéhez. A melegek vagy az elváltak megértése, elfogadása nem jelentheti a homoszexualitás vagy a válás igenlését. A bűnösnek meg kell bocsátani, de a bűnt bűnként kell megnevezni. Csak a mai korszellem várja el, hogy ne csak a bűnöst, de a bűnt magát is szeresse a katolikus egyház. Ferenc pápának ezért nagyon kell arra vigyáznia, hogy nehogy – akár csak véletlenül is – a korszellemnek feleljen meg. Ferenc pápa javaslatait sokszor félreérti a külvilág – például az egyháztörténetileg nem meglepő vezetési kollegialitást, amit a szekuláris média valami hihetetlen újdonságként ünnepelt, holott elég lett volna csak az egyháztörténetet tanulmányozniuk. Ferenc pápa kijelentései sokszor nagyon tetszhetnek a médiának, de aki ismeri az egyház történelmét és tanítását, az könnyebben elhelyezheti őket, és egyelőre nyugodt szívvel jelenthetjük ki: Ferenc pápa szerencsére nem tette liberálisabbá az egyházat.

Milyen pápa eddig Ferenc?


Hippis, modern.
Konzervatív, mint az eddigiek.

SZAVAZAT UTÁN