Vesztes háborúk után népszerűbb volt, mint valaha

-

Száz éve, 1918. január 15-én született Gamal Abdel Nasszer egyiptomi elnök, a modern idők egyik meghatározó arab politikusa.


Gamal Abdel Nasszer Alexandria közelében született. Hivatalos életrajzai később azt állították, hogy egy Nílus-völgyi kis faluban jött a világra, ezzel is hangsúlyozva kötődését a fellahokhoz, a szegényparasztokhoz. Egyiptom 1922 után formálisan független állam lett, de a gyakorlatban továbbra is erős angol befolyás alatt állt. Nasszer Kairóban, a brit felügyelet alól éppen szabadult nagybátyjánál nevelkedett, ezért nem táplált baráti érzelmeket a gyarmatosítók iránt. 1935-ben egy tüntetésen megverték a rendőrök: neve ekkor szerepelt először a sajtóban, mert azt írták, ő vezette a demonstrálókat. A katonai akadémia elvégzése után Szudánban szolgált, majd kiképző lett az akadémián, itt kezdte szervezni a hallgatókból és fiatal tiszttársaiból a Szabad Tisztek mozgalmát, amely a britek kiűzését és a korrupt királyi család eltávolítását tűzte ki céljául.

Az 1948-as arab-izraeli háborúban, amelyben megsebesült, Egyiptom megalázó vereséget szenvedett. Nasszer a kudarc fő okát a mindent átszövő korrupcióban látta, és egyetlen kiútnak a monarchia megdöntését tekintette. 1952. július 23-án 90 fiatal tiszt vértelen puccsal lemondásra kényszerítette I. Farúk királyt, majd nem sokkal később annak csecsemő fiát is megfosztották a tróntól. A 11 tagú katonai tanács az országot köztársasággá nyilvánította, államfővé Mohamed Nagíb tábornokot tették meg.

Nasszer 1954-ben bonyolult intrikák sorozatával megbuktatta a politika terén kevés tehetséggel rendelkező Nagíbot, s átvette Egyiptom vezetését. Az ország felemeléséről határozott elképzelései voltak, bevezette az egypártrendszert, deklarálta a semlegességet. Az 1956-ban elfogadott új alkotmány iszlám szocialista arab állammá nyilvánította Egyiptomot, és Nasszer a kormányfői poszt mellett az elnöki tisztséget is betöltötte.

Politikája egyre inkább sértette a térségben még mindig erős befolyással rendelkező Nagy-Britannia és Franciaország érdekeit. 1956 nyarán – miután a nyugati hatalmak megtagadták a kölcsönt az asszuáni gát felépítésére – Nasszer a költségek előteremtésére államosította a Szuezi-csatornát. Október 29-én Izrael megtámadta Egyiptomot, a csatornát angol és francia ejtőernyősök foglalták el, a rövid háborúnak az amerikaiak és a szovjetek fellépése vetett véget. Paradox módon a katonailag vereséget szenvedett Nasszer fellépése a két európai nagyhatalom és a zsidó állam ellen tovább növelte népszerűségét, a válságból az arab világ elismert első számú vezetőjeként került ki.

Nasszer arra törekedett, hogy előbb az 55 millió arab, aztán a 224 millió afrikai, végül a 420 millió muszlim vezetője legyen. Első lépésként 1958-ban Egyiptomból és Szíriából összekovácsolta az Egyesült Arab Köztársaságot, de Szíria 1961-ben már ki is táncolt a szövetségből, így Nasszer kénytelen volt feladni pánarab törekvéseit.

Az 1967-es hatnapos arab-izraeli háborúban Egyiptom teljes vereséget szenvedett, légi ereje még a földön megsemmisült, a zsidó állam csapatai a Szuezi-csatornáig nyomultak előre. A csúfos kudarc után Nasszer lemondott, de kormánypárti tüntetések hatására visszavette, sőt még jobban összpontosította a hatalmat saját kezében. Egészsége azonban megromlott, 1970-ben szó szerint utolsó erejét emésztette fel Husszein jordániai király és a palesztinok viszályának elsimítása. 1970. szeptember 28-án halt meg, temetése még a Guinness Rekordok Könyvébe is bekerült, mert 4 millió ember vett részt rajta.

A nasszeri arab szocializmus mérlege vegyes. Egyiptom gazdaságilag jelentősen fejlődött, felépült a Nílus vízingadozásait kiküszöbölő és áramot is termelő hatalmas asszuáni gát, több ezer üzem és gyár épült, földreformot hajtottak végre, új középosztály alakult ki, az egyiptomiak életminősége érezhetően javult. Ugyanakkor az állam gazdasági túlsúlya a bürokrácia elburjánzásához, áruhiányhoz vezetett, a ragyogó statisztikákban egyre több lett a viszonyszám és egyre kevesebb a termelési adat. Nasszer kezében tartotta az egyetlen engedélyezett pártot és a sajtót, az ellenzéket elhallgattatta, hatalma jórészt személyes karizmáján alapult, és élete vége felé jóformán csak egyszemélyi döntéseket hozott. Nasszer külpolitikájában – Tito és Nehru mellett – az el nem kötelezettek legtekintélyesebb vezetőjének számított, mindez azonban nem akadályozta abban, hogy szoros kapcsolatot építsen ki a Szovjetunióval, amely legfőbb hitelezője és fegyverszállítója lett.