Vérengző kutyás filmet viszünk Cannes-ba

Fotó: / / /

-

Bekerült Mundruczó Kornél játékfilmje a 67. Cannes-i Filmfesztivál hivatalos válogatásába. Az 1800 alkotás közé bejutott Fehér Istennel debütál maga a Filmalap is a fesztiválon, ez az első olyan egész estés produkció, amely már a Vajna-érában készült, és Cannes-ig jutott. Mundruczó nevét pedig most már ötödjére olvashatják a hivatalos válogatás programjai között.


A magyar-német-svéd koprodukcióban készült Fehér Isten világpremierje május 17-én szombaton, a fesztivál leglátogatottabb napján lesz. Mundruczó hatodik, a Filmalap által 280 millió forinttal támogatott nagyjátékfilmje egy kislány és egy kutya barátságának történetét meséli el egy olyan utópisztikus világban, ahol a származás sorsdöntő kérdéssé válik. A szimbolikus történet kiindulópontja egy olyan új törvény meghozása, amely szerint minden korcs után különadót kell fizetni a kutyatartó állampolgároknak, ezért aztán ebek százait dobják ki a tulajdonosok. Így tesz 13 éves Lili apja is, kiteszi a lány kutyáját, Hagent az utcára. A ködös, dzsungelszerű Budapesten Hagen hamarosan rájön, hogy az otthontalanságban a túlélés egyedüli záloga, ha megszűnik lojális lenni korábbi barátai, az emberek felé. Kisemmizett fajtatársai között talál menedéket. A hontalan kutyáknak egyetlen válaszuk marad mindarra, ami velük történt: a lázadás szabadsága. Hagen a nincstelen felkelők élére áll és a kutyák a város ellen indulnak. Bosszújuk véres és kegyetlen. Amint Lili (Psotta Zsófia) meghallja a távolból a falka ugatását, tudja, ő az egyetlen, aki képes lehet megállítani a vérengzést. A Fehér Isten című film forgatókönyvét Mundruczó Wéber Katával és állandó alkotótársával, Petrányi Viktóriával írta. A filme operatőre Rév Marcell, vágója Jancsó Dávid, a zenét pedig a magyar származású, de  Izraelben élő, eddig rövidfilmekben közreműködő Asher Goldschmidt szerezte.


A werk film és a szinopszis alapján igéretesnek tűnő Mundruczó-alkotásban több, közel 300 kutya szerepel. Van olyan jelenet is, ahol egyszerre látni ennyi állatot. A főszerepő kutya kiképzése már a forgatás megkezdése előtt megkezdődött. A munkát Teresa Miller amerikai kutyatréner végezte, aki a Rex felügyelőben, a Kutyám Jerry Lee-ben vagy a Cujóban is dolgozott. A filmben szereplő többi kutyával betanítását harminc magyar tréner dolgozott, akiket Halász Árpád vezetett. Az állat-koordinátor csapat lehetetlennek tartott feladatot oldott meg: eddig maximum negyven-ötven állattal dolgoztak a mozi története során.

Mundruczó Kornél

„A Fehér Isten című filmmel vállaltan az a célom, hogy egy szélesebb közönséget szólítsak meg a műfaji gondolkodás egy nagyon személyes megközelítésével. Tulajdonképpen egy érzelmes filmet szeretnék, ami filozófiai kérdéseket vet fel a felsőbbrendűségről és a felelősségről. Ahogyan azt J.M. Coetzee is mondja: Ez az egyetlen létező élet. Amin az állatokkal osztozunk.”