Veréb bronzérmet nyert a birkózó-Európa-bajnokságon

A szabadfogásúak 86 kilogrammos kategóriájában szereplő Veréb István az utolsó pillanatban fordított.


A tavalyi, budapesti világbajnokságon harmadik helyezett szombathelyi sportoló a grúz Dato Marszagisvilivel vívta a finnországi Vantaában rendezett birkózó-Európa-bajnokság bronzmeccsét, és nagy hátrányból, az utolsó másodpercben fordítva szerezte meg a harmadik helyet. Gulyás István kapitány előzetesen bizakodó volt a 86 kilós bronzmeccsel kapcsolatban, ám a találkozó alatt sokáig legfőképp csak bosszankodott a sarokban. Az összecsapás elején Verébnek ugyanis láthatóan komoly gondot okozott, hogy miként fogja meg a nála majd egy fejjel nagyobb grúz versenyzőt. Távolról próbálkozott, ám nem járt sikerrel, s alig telt el két perc, amikor már kétszer is megintették. A szünet után 0-2-ről kezdett Veréb, de továbbra sem tudott hatékonyan birkózni. Ekkor ugyan már nem látszott passzívnak, de fogásait bontotta Marszagisvili, aki 4:30-nál a magyar mögé került (0-5). A tetemes különbséggel és az idő múlásával eldőlni látszott a csata, a szombathelyiek birkózója azonban nem adta fel, a grúz pedig látványosan fáradt. Már csak fél perc volt hátra, amikor a magyar egy lábra támadás után ellenfele mögé tudott kerülni (2-5), majd már csupán tíz másodperc, amikor riválisa meneküléséért újabb egy pontot kapott (3-5). Az óra 5:50-nél indult újra, Veréb pedig egy-két másodperc alatt elkapta ellenfele lábát, s ledöntötte. Ezzel egyenlített, ám az 5-5 még mindig kevés lett volna a sikerhez, a grúz viszont már nem tudott ellenállni, és az óra éppen 5:59-ből 6:00 percbe fordult, amikor tusba került, Veréb pedig ezzel bronzérmet nyert. „Nem így terveztük, az biztos. Nem nagyon tudtam vele sokáig mit kezdeni, de úgy négy és fél percnél kezdtem érezni, hogy nagyon fárad – mondta az MTI-nek Veréb István. – A végén láttam, hogy tíz másodpercem van, s újra megpróbáltam azt a támadást, ami kevéssel korábban bejött, aztán szerencsére a tus is összejött.”