Végre valami menőség az Apple-től

Fotó: Getty Images for Best Buy / Joe Kohen / Getty Images for Best Buy / Joe Kohen

-

Már olyan régen nem rukkolt elő az almás cég semmi menő dologgal, hogy a legelvakultabb Apple-hívők is kezdtek kétségbe esni. Most úgy tűnik, valaki mégis tudja a vállalatnál, hol is lakik a kúl.


Az Apple ugyanis a legújabb pletykák szerint arra készül, megvásárolja a Beats fülhallgatógyártó-ikont. Márpedig a többek között a rap egyik pápájának tartott Dr. Dre-vel fémjelzett fejhallgatógyártó az egyik legmenőbbnek számít a piacon, bár nem feltétlenül technikai tudásával lóg ki a többi gyártó közül. A Beats sokkal inkább arra ment rá, amire az Apple is: menő dizájnnal és jól felépített marketingkampánnyal elérte, hogy egy fülhallgatót is találhatnak kúlnak széles tömegek is. Márpedig egy menő termékre már nagyon szüksége van a cupertinói cégnek. Jobs halála után ugyanis semmi eget rengetővel nem rukkoltak még elő. Óriási tuningok – amelyekből egy kisebb kaliberű cég évekig élne – voltak, de se tévé, se semmi. Az Apple-karóra ötletét pedig már olyan régóta lebegtetik, hogy ha végre megjelenik, az se okozhat nagy meglepetést. A valaha a leginnovatívabbnak tartott vállalat menőségi faktora lassan a Microsoftéval vetekszik. - -

A Beats felvásárlása sokat változtathat ezen, az akvizíció ráadásul vagyonához képest csak fillérekbe kerül az Apple-nek. A fülesgyárért a kiszivárgott hírek szerint 3,2 milliárd dollárt fizet majd (ugyan annyit, mint a Google fizetett a Nest-ért). Ahhoz képest, hogy a vállalat egy 150 milliárd dolláros (több mint az éves magyar GDP) készpénzhegy tetején üldögél, az összeg elhanyagolható. A Beats - amitől a HTC nemrég szabadult meg - nem fog robbanásszerű javulást okozni az Apple eredményében, bár bevételei látványosan nőttek, a 2010-es 200 millió dollár után tavaly már egymilliárd dollárért adtak el cuccokat, ez elhanyagolható az Apple eladásaihoz képest. Az almás cégnek a brand mellett lehet, hogy sokkal inkább szüksége van a Jimmy Iovine zeneproducer vezette társaság által nemrég beindított zenestreaming szolgáltatásra, de talán még ennél is jobban vágyik arra, hogy a trendet láthatólag érző fülhallgató gyártó lendületet adjon az elakadt cupertinoi fejlesztéseknek.


"Fuck sneakers, let's make speakers."

A Beats, amellett hogy menő fejhallgató gyártó, regényes, üzleti thrillerbe illő történettel is rendelkezik. A márkát a Monster Cables nevű céggel közösen hozta létre Dr Dre. A rapper a nevét adta a bizniszbe, a Monster hozta a dizájnt, a basszusban erős hangszórókat, mindent. A Monster vezetője, Noel Lee magyarázta el azt is az üzlettársainak, hogy miért kell fülhallgatót gyártani, és miért nincs szükség nagy hangfalakra a termékpalettán. Míg az elektronikához értett a Monstre, az apróbetű elolvasásában viszont nem voltak jók. Kevin Lee, az alapító fia, ráadásul egy olyan szerződést írt alá, amit dörzsölt vállalati ügyvédek serege írt meg. Az összes terv, a márka, a logók jogai mind Dr. Dre-hez és Jimmy Iovine-hez kerültek. A Leeket még azelőtt kitúrták a saját cégükből, hogy az akár egyetlen darab fejhallgatót eladott volna. Aztán jött és ment a HTC-s együttműködés, készültek HP laptopok Beats hangrendszerrel. Egyik sem vált be igazán. Csak a fejhallgatók, amikkel még a négyeshatos villamos is tele volt, pedig sikerült tényleg drágán adni őket. Az eleve nem love storynak induló történet vége szakítás lett 2013 nyarán. A Monster kapott némi pénzt, meg talán egy dedikált fülest Dr. Dre-től. A Beats meg hasít. Lehet, hogy jövőre már az iPhone-hoz is ilyet adnak. - -