Végleg elvették a Politikatörténeti Intézet 89 előtti anyagait

A Kúria döntése értelmében mostantól minden megy a levéltárba.


A Kúria elutasította a Politikatörténeti Intézet (PTI) felülvizsgálati kérelmét, így a másodfokon meghozott, jogerős ítélet szerint a PTI-nek át kell adnia az 1944-1989 közötti időszakból őrzött iratanyagát a Magyar Nemzeti Levéltárnak – számol be a szerdai döntésről a Népszabadság és a Népszava csütörtöki száma. A több száz folyóméternyi dokumentum a Magyar Kommunista Párt, a Magyar Dolgozók Pártja, a Magyar Szociáldemokrata Párt, a Magyar Szocialista Munkáspárt, valamint más baloldali politikai és társadalmi szervezetek, szakszervezetek iratanyagát tartalmazza. Földes György, a PTI főigazgatója a lapoknak kijelentette, hogy a magyar állam kártalanítás nélkül sajátította ki a levéltári anyagot. Hozzátette: a PTI kész átadni a dokumentumokat a levéltárnak, de ennek együtt kell járnia azzal, hogy a magyar állam megtéríti az intézetnek az elmúlt negyedszázadban az iratok őrzésével tárolásával, kutathatóvá tételével kapcsolatos költségeit, ami több százmilliós tétel. A főigazgató szerint a levéltár államosításával a kormánypártok célja a PTI, mint baloldali szellemi műhely szétverése, valamint az intézet épületének megszerzése – olvasható a Népszavában.