Sorosról és a kormány politikájáról rendezett vitát a Republikon

Forrás: Europress/Getty Images/Sean Gallup

-

Konferenciát rendezett Soros György és Magyarország kapcsolatáról a Republikon Intézet.


Kevés olyan szervezet van, amely annyit tett, annyit segített a rendszerváltásban, mint a Soros Alapítvány – mondta a Republikon Alapítvány kuratóriumi elnöke. Horn Gábor a Republikon Intézet Soros György és Magyarország című konferenciáján azt mondta: az 1980-as években indult program támogatásainak odaítélésekor "nem jött megrendelés, nem volt elvárás, az volt a feladatunk, hogy ezt a pénzt a leghatékonyabban használjuk fel".

A '90-es évek közepén, amikor az üzletember Soros úgy ítélte meg, hogy a rendszerváltás politikai része lezárult, és Magyarországon felrajzolódott egy nyitott, nyugatias társadalom képe, két terület, a közoktatás és az egészségügy felé fordult – mondta. Ekkor olyan rendszereket, például internetkapcsolattal rendelkező számítógépeket adtak iskoláknak, amelyeket még a felső középosztály tagjai sem engedhettek meg maguknak.

Horn szerint döbbenetes, ami ma Magyarországon folyik, ugyanis "iszonyatos károkat okoz az a politikai hecckampány, az a gyűlöletkeltő, hagymázas hazugságtömeg", amelyet szerinte rövid távú politikai érdekek motiválnak, és amelynek hatását "30-40 év alatt nem fogjuk kiheverni".

Nem az a baj, ha egy egykori Soros-ösztöndíjas véleménye megváltozik, hanem az, ha elutasítja a vitát – mondta Horn.

Nóvé Béla történész, író, dokumentumfilmes, három Soros Alapítvány-monográfia szerzője azt mondta, hogy kilenc hónapos, dokumentálatlan alkufolyamat eredményeként jelenhetett meg Soros támogatási rendszere Magyarországon, visszahozva ezzel a közérdekű magánmecenatúra évtizedekig üldözött rendszerét. A Kádár-rendszer irányítása alatt akarta tartani a forráshiányos területeket is, ahová a pénz érkezik, ezért kellett a Magyar Tudományos Akadémiával közös öszvér szervezetet létrehozni.

Vámos Tibor akadémikus, az első MTA-Soros Alapítvány Bizottság tagja szerint "a Soros-családra büszkék lehetünk", hiszen számos tagja nyújtott kimagasló szakmai teljesítményt. Szerinte Magyarország hamarosan "büszke lesz a Sorosokra". Vámos azt mondta, hogy "erős hatalmi rendszerekben" mindig a belső feszültségekből indul általában a megújulás.

Vecsei Miklós, a kilencvenes években a szociális programok munkatársaként tevékenykedő szociálpolitikus – jelenleg a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alelnöke – a Soros-támogatásról kettős célt említett: segíteni a rászorulóknak és felerősíteni a hangjukat. Az alapítvány programjai soha nem önmagukban valók voltak, mindig volt folytatásuk, legfeljebb más szervezet finanszírozásában.


Biztonságkampány és önmegerősítés

Tóth Csaba, a házigazda Republikon Intézet stratégiai igazgatója szerint a kormány cinikus gyűlöletkampányt folytat a témában, ahelyett, hogy a közjóval foglalkozna. G. Fodor Gábor, a Századvég stratégiai igazgatója, a 888.hu főszerkesztője viszont úgy véli: a kabinet biztonságkampányt folytat, a magyar emberek ugyanis védelmet akarnak az illegális bevándorlástól, amit a kormánytól meg is kapnak.

A Századvég stratégiai vezetője a liberális közösség önmegerősítési ünnepének nevezte a rendezvényt. G. Fodor Gábor azt mondta: a nemzeti konzultáción több mint 2,3 millióan vettek részt, "ami brutális szám", és a közvélemény-kutatások azt mutatják, hogy Soros tevékenységét a választók több mint 60 százaléka negatívan ítéli meg, többen, mint ahányan a Fideszre szavaznának.

Tóth azt mondta, rendezvényük célja, hogy határozottan a kormánnyal szembeni álláspontot foglaljanak el. Szerinte a kabinet az ellenvélemények hiánya miatt is szerezhetett többséget ebben a kérdésben, továbbá mert a kormányzati oldalon olyan erőforrás koncentrálódott, ami példátlan Európában. Demokratikus vita akkor valósulhatna meg, ha minden oldalon egyforma eséllyel szólalhatnának meg a részvevők – mondta.

G. Fodor méltánytalannak nevezte a feltételezést, amely szerint "a csúf gonosz kormány manipulál", "az emberek pedig hülyék, mert hagyják magukat". Szerinte ez a hozzáállás a liberalizmus szempontjából is veszélyes elképzelés, mivel a közjó nem Soros könyveiből, hanem a választói akaratból származik. „Azért is jöttem, hogy maguktól megvédjem a liberalizmust” – mondta a közönségre célozva, nemtetszést kiváltva a hallgatóságból.

Tóth azt válaszolta: nem gondolja, hogy a nép buta, de a magyar társadalomnak vannak jogos félelmei, emellett kevésbé nyitott, a Fidesz pedig erre gyűlöletkampányt épít, a megoldás helyett pedig arra koncentrál, hogy a jelenlegi válság hogyan tudja a saját hatalomban tartását szolgálni.

A Republikon Intézet stratégiai vezetője problémának nevezte, hogy a kabinet nem ismeri el, létezik olyan, hogy valaki pártpolitikai cél nélkül társadalmilag hasznos célra fordítja a vagyonát. Ez a liberális politikai egyik alapja – mondta Tóth. Szerinte a kormány kétségbe vonja azt a demokratikus alapértéket is, hogy egy kérdésről bárki, bármikor elmondhatja a véleményét, legyen az bármilyen.

G. Fodor Gábor erre azt válaszolta: Soros nem egyszerű állampolgárként és nem is az emberek többségének véleményét maga mögött tudva fejti ki véleményét, hanem a gazdaságban szerzett tekintélyét felhasználva, nem választott vezetőként vizionál a menekültkérdés európai kezeléséről.

Eközben pedig fittyet hány az olyan értékekre, mint a nemzetállamok szuverenitása vagy a választói akarat. Szerinte Magyarország legnagyobb versenyelőnye abból a politikai stabilitásból következik, ami mögött választói felhatalmazás áll. Soros ezzel szemben azt feltételezi, hogy megvan az ereje és a képessége, hogy a maga számára kívánatos irányba igazítsa a világot és ebben csak másodlagos szerepe van a választói akaratnak. G. Fodor azt tanácsolta a liberálisoknak, hogy ők is próbáljanak olyan erőt és stabilitást létrehozni, mint a kormány.

Tóth szerint az emberek alapvetően a propaganda hatására gondolják veszélyesnek a menekülteket, G. Fodor szerint azonban még ha a politikai kampányok a filmek mintájára le is egyszerűsítik a világot és démonizálják egymás szándékát, a bevándorlás problémája létezik, a kötelező kvóta pedig liberális utópia, amivel szemben a kormány többséget tud szerezni.