Figyelem! Felnőtteknek szóló tartalom.

Elmúltam 18 éves, Belépek. Még nem vagyok 18 éves.

Vándorszakács 7.: Várni valamire

Fotó: Vándorszakács

-

Drogok, alkohol, vándorlás nőről nőre és kontinensről kontinensre. A vándorszakács folyamatosan jegyzi le emlékeit és részben a jelenét valahol Afrikában, és küldi a VS.hu-nak. Hetente három részt közlünk, hétfőn, szerdán és pénteken, néhány hónapig, a szerző fotóival. 18 éven aluliaknak nem ajánljuk, sok benne a kábítószer és a szex, cserében a drogelvonás kínjai és az alkoholbetegség mindennapjai is. Életreceptek - csak olvasásra, ételreceptek - kipróbálásra. Hetedik rész: amikor már kéregetni sem mennek oda a fehér emberhez.


Minden bizodalmunk Elemérben volt, akinek a Pajerojával voltunk, hogy kifizeti azokat a költségeinket, amiket a roncsra költöttünk, mert már megint nullán álltunk, mint az üzemanyag kijelző a műszerfalon. A formánkhoz mérten ő még valahol Mauritániában bóklászott. Később derült csak ki, miért is ez a nagy elmaradás. Valami isteni szikra pattanhatott ki az agyából még otthon, és azzal próbálta csökkenteni a költségeket, hogy gagyi whiskey-ket próbált eladni, amiért ott komoly börtönbüntetés kapható, és elbaszott egy napot is, ami csak növelte rizikóhányadosát, és koptatta rendesen pénztárcáját. Annyira, hogy mire a találkozásra került a sor, már egy fillérjük nem volt, viszont volt kétszáz liter gázolajuk. Nyugat-Szaharában ennek az ára ötven eurocent per liter. Ez egy jó bevállalás, de ha a határon megfogják vele, akkor megint csak nehéz helyzetbe kerül.

Vándorszakács7

Eladtam a felesleges gázolajat, valami készpénzhez jutottunk, és a mi kocsink tankja is megtelt. Sört is vettem. A gambiai átkelés vidáman sikerült, nekem még be kellett mennem a határ melletti városba, Farafennibe egy pecsétéért az útlevelembe. Itt nagyon nagy szerencsém volt, mert a rendőr azzal foglalkozott, hogy megtalálja Magyarországot egy olyan füzetben, ahol a világ országai vannak felsorolva és a vízumdíjak. Magyarország nem volt benne a kisokosban, bizonygatnom azért nem kellett, hogy egy másik bolygóról jöttem, de lehet, hogy el is hitte volna. Viszont elfelejtette elkérni a pénzt a vízumomért. Leginkább arról kérdezgetett, hogy elég divatos-e. Meggyőztem, olyan, mintha MTV képernyőjéről lépett volna ki, nem a magyarról, hanem a zenésről, amit már nem emlékszem, mikor láttam, azt sem tudom, van-e még.

Tíz perc alatt felkerültek az autók a kompra, és egy felejthetetlen utazással értünk a túlsó partra naplementében. Az első városnál váltam el tőlük. Soma. A helyet az egyik fiamról nevezték el, de az is lehet, hogy fordítva. Innen már egyedül vezetett az utam tovább, amit nem is bántam. Megint sikerült kifognom Afrika egyik legretkesebb hoteljét. Parádésan rosszat vacsoráztam, és bebasztam rendesen két német motorossal. Reggel indultam tovább Banjulba minibusszal. Ha valaki ezt ki tudja hagyni itt, Afrikában, inkább tegye. Bár rövid távon, kalandvágyból meg lehet próbálni. Egy előnye van: rohadt olcsó. Huszonnégyen felnőttek és hét gyerek utazott ebben a buszban. Ez nálunk Európában maximum nyolc személyes, plusz a sofőr.

Vándorszakács7

Az ablakok közül csak a szélvédő volt meg, az is telematricázva Allahhal, Messivel, Bob Marleyval, pár cannabis levéllel, amiből a sofőr szerintem folyamatosan dohányzott, és természetesen Che Guevara. Az ő képe semmiről nem hiányozhat. Az első két órában aszfaltos útnak a nyomát sem láttam. Hatvannal tepertünk a homokban, ami minden ablakon és résen ömlött az utasfülkébe. Az első pihenőnél, amikor kiszálltam, úgy néztem ki, mintha egész nap kőművesek mellett culágerkodtam volna. Az orrom- fülem tele vörös porral, a ruha, ami rajtam volt, rozsdaszínűvé változott. Ilyen mocskos életemben nem voltam, főleg, hogy négy és fél órát ültem szinte mozdulatlanul egyhelyben, egy kövér asszonyság és egy gépfegyveres katona közé beszorítva. Az asszonyság folyamatosan zabált valamit, a katona pedig percenként elaludt, a puskája többször is idegesítően az arcomba nézett. Egyszer állba is ütött. Olyan állapotban tettek ki Banjul központjában, hogy simán beillettem a helyi klosárok közé. Furcsálltam is, hogy jönnek hozzám kéregetni. Fürdés után ez megváltozott. Rám akaszkodott egy hülye, aki minden órában előkerült valahonnan, és folyamatosan beszélt hozzám, ami kurvára idegesített. A harmadik felvillanásánál már üvöltve hajtottam el, de felbukkant még párszor az éjszakában. Az utolsó jelenésekor az óceán partján elkövette azt a hibát, hogy megpróbált belenyúlni a zsebembe, ahol az útlevem és maradék pénzem tartottam. Mikor hátracsavarva a kezét felemeltem a homokból néhány pofon után, és mondtam neki, hogy viszem a rendőrhöz, végre megijedt, kirántotta magát és elrohant.

Vándorszakács7

A hotelben megint szart ettem, pedig ahhoz, hogy egy rostonsült vörös sügért el lehessen ennyire baszni, egyedülálló tehetség kell. A krumpli szétáztatva, az ígért saláta elfelejtve. Miután háromszor reklamáltam a salátáért, közölték, hogy nekik sosem volt. A szobámban az első félórában összemartak a szúnyogok. Kerestem egy boltot, vettem szúnyogirtó sprayt, és annyira telefújtam, hogy majdnem megfulladtam. A szálloda folyosóján dohányoztam órákig, közben taknyom-nyálam ömlött a fejemből, mire be bírtam menni lefeküdni a szobába. Fél hétkor a pirkadatban már a tengerparton sétáltam, vártam, hogy kinyisson az internetes hely, és megtudjam, kaptam-e pénzt Kanadából. Érkezett újabb száz dollár, ami kettőezer-hétszáz dalasi, ami itt nagyobb összegnek számit. Ebből egy hetet ki lehet húzni, de óvatosan. Napi egy doboz cigi, két baguette, egy üveg víz és egy húskonzerv. Van ennek is előnye, mert enni már nincs kedvem. A szállásomért kipengettem kétezret rögtön, de csak öt éjszakára. Szóval a napjaim azzal telnek, hogy pénzeket várok, mert lassan fedél sem lesz a fejem felett.

Vándorszakács7

Juliusban kezdődik csak az esős évszak, addig valami fa alatt is kibekkelem, ha Géza nem felejti el a hálózsákomat, amit a kocsiban felejtettem a sátorral együtt. Az autóból járna nekem még majdnem kétszáz euró, ha ezt megkapnám, akkor egy hónapra biztonságban lennék, ha nem megyek neki a piálásnak, ha meg igen, akkor két nap és vége. A baj az, hogy van egy olyan érzésem, hogy én ezt a pénzt nem fogom látni soha. Ők is szarban vannak rendesen Bissauban. A puccs alatt végig szállodában rohadtak, és ittak kínjukban. Kezdem már sajnálni, hogy nem kínlódhattam velük! Kurvára meginnék már valamit! Ennek az esélyét sem látom egyelőre. Egy sörre még lenne is, de olyan nekem nem létezik, ha elkezdem, akkor mindig alapos munkát végzek.

Előnyét csak abban látom, hogy nem mentem velük Bissauba, mert ott erős lett volna a kísértés a kokainra. Tudom, hogy nem tudnék nemet mondani. Aztán Bissau végállomás. A happyend elmarad. Ezeket a gondokat leszámítva még mindig szeretem Afrikát, más választásom nincs is, mert ha még utálnám is, akkor most biztos megőrülnék. Kezdek olyan lenni, mint a helyiek, ha van valami, annak örülök, ha meg nincs semmi, akkor várom, hogy legyen valami. Ezzel a várakozással múlnak is rendesen a napjaim. Amikor még minden rendesen működött, ilyen azért sosem volt, de döcögtek a dolgaim, akkor is a nap nagyobb részét a várakozás töltette ki. Az afrikai tíz perc az lehet könnyen egy hét is. Amikor azt mondják, insallah, ezt azt jelenti, hogy Allah is akarja, nekem annyit, hogy soha, lehetetlen, felejtsem el.

Jó ez a terápia! Nincs az a dolog, amin fel tudom baszni magam, azon a pár hülyén kívül, akik kísérgetnek az utcán, annak reményében, hogy valamire lehúzzanak. Ebből egyre kevesebb van szerencsére. Lerí rólam a csóróság már az ő szemükben is. A boltos sem próbálkozik már azzal, hogy átkúrjon. Ezek komoly eredmények. Az óceán partján is békén hagynak a csecsebecse árusok, a kisgyerekek, sajnos, a piaárus is. Tegnap nyolc órát lődörögtem a strandon, úszkáltam, néztem a csajokat, közben rákvörösre égett a hátam. Megismerkedtem egy német családdal, akiknek van egy pofás éttermük, felvázoltam nekik a helyzetem, na, nem teljesen a valóságot, mire állást ajánlottak. A napokban kezdek, de pénzről még nem beszéltünk. Azt hiszem nincs az az ajánlat, amit ne tudnék elfogadni. Újra szakács leszek.

Vándorszakács7

Ezt a pár napot leszámítva, gondjaim kezdtek rendbe jönni. Dolgoztam egy étteremben egy német házaspárnak, mint séf és alvezér.  Felügyeltem egy építkezést, ami az étteremmel szomszédos rendőrség dolgozói gyerekeinek építettek, és a zsaruknak oktatási központnak. Ez is a házaspár üzleti vállalkozásai közé tartozott, mert van egy Ngo- juk (non goverment organization), amivel segítik a helyieket, a Drezda- Banjul Rallyből.  

A sorozat eddigi részei