Figyelem! Felnőtteknek szóló tartalom.

Elmúltam 18 éves, Belépek. Még nem vagyok 18 éves.

Vándorszakács 6.: Menekülés Maliból

Fotó: Vándorszakács

Drogok, alkohol, vándorlás nőről nőre és kontinensről kontinensre. A vándorszakács folyamatosan jegyzi le emlékeit és részben a jelenét valahol Afrikában, és küldi a VS.hu-nak. Hetente három részt közlünk, hétfőn, szerdán és pénteken, néhány hónapig, a szerző fotóival. 18 éven aluliaknak nem ajánljuk, sok benne a kábítószer és a szex, cserében a drogelvonás kínjai és az alkoholbetegség mindennapjai is. Életreceptek - csak olvasásra, ételreceptek - kipróbálásra. Hatodik rész: menekülés a katonai puccsból.


Csak nem tudtam ott folytatni, ahol szerettem volna! A napi gondok teljesen lefoglaltak. Hatodik napja tartott a katonai puccs. Elég jók voltak az értesüléseink, és egész gyászosnak tűnt a helyzet. Akik a puccsot csinálták, még maguk sem hiszik el, hogy sikerült, és nem is ezt akarták. Ők lepődtek meg a legjobban, hogy mi lett a részeg lövöldözésből. A vezetőjük egy dadogós százados. Láttam végre a tévében, mert újra van adás, hát komplett katasztrófa a pali.

Vándorszakács 6

A határok napokig zárva voltak. Elvileg lassan már kinyitják a repülőteret, de minden gép overbooked. Akinek volt is jegye, legalább még egy hetet kellett várnia a biztos távozásra. Az egyetlen magyar ismerősöm, egy hölgy, három gyerekkel ragadt itt. Húsvétra szerettek volna hazamenni. Ők már több éve éltek itt, de szerintem, ha most elmennek, többé nem látom őket errefelé. Minden európai támogatást leállítottak, és így a közalkalmazottaknak nem lesz a jövő hónapban fizetésük. Akkor lesz igazán nagy a balhé, mert akkor az emberek kimennek az utcákra, és kezdődik majd a törés-zúzás, a fosztogatások, rablások. Lesz esélyem majd ezt is végignézni.

Viszont nekem olyan nagy bajom nem lehet, mert már semmim sem volt, csak a ruhák, amit hordtam. Azért meztelenül nem szeretnék hazalopózni ebben az őrült forgalomban, mert újra beindult az élet. Már minden közeli boltnak tartozunk, csak hozomra tudunk vásárolni, azzal a dumával, hogy nincs bank, ezért nem tudunk pénzhez jutni. Ez persze nem igaz, mert egy kanyim sincs a bankban, de a zsebemben sem. Nagyon kedvesek velem a boltosok, csak nem látom a végét, hogy ez meddig is fog tartani, és mikor lesz vége a bizalomnak. A cigiárus családnak legalább tizenöt dobozzal tartozom. Őket nagyon szeretem, a gyerekeik, ha meglátnak, rohannak elém mosolyogva, megfogják a kezem, és úgy kísérnek a deszkákból tákolt asztalkához, amin a dohányáru van. Ez kétféle, Liberté és Craven, de egyikből sincs öt-hat doboznál több. Sok doboz nyitva van, mert szálra is lehet venni. A mauritán boltos srác már pénzt is adott, mert neki elfogyott már a kenyere, hogy tudjak máshol venni, mert amiket felírásra kaptam tőle, azok csak kenyérrel ehető konzervek. Szóval vidám volt itt az élet. A napi szükségleteim beszerzése lefoglalta szinte az egész napomat. Sajnos a Tevében már nincs hitelünk, mert  a sarunk meghaladta a háromszázezret.

Vándorszakács 6

A legfrissebb hírek szerint ha három napon belül nem alakítanak valami kormányszerűt, amiben nem vehet részt a puccsista csávó, akkor befagyasztják a bankokat a környező országok. A nemzetközi kereskedelem már leállt, se export, se import. Igaz, Malinak két terméke van, az arany és a gyapot. Az aranyat viszont külföldi befektetők bányásszák, így ebből az országnak csak a foglalkoztatottság a haszna, hogy az a sok szerencsétlen helyi túrja lent mélyben a földet fityingekért, így nem kuncsorognak segélyekért. Kezdtem keresni, hogy hogyan és hová tudok innen menni, mint általában egész életemben. Mostanában ez már könnyen ment, nem, mint először, amikor leléptem Magyarországról.

Bécsben a rokonság segített rengeteget, ezért is kerültem be abba az étterembe, ahol lenyomtam két évet, és megkaptam a szakács kiképzést. Ausztriát szinte az első pillanattól utáltam. Egy dolog volt, amit szeretettem benne, hogy rengeteg jó koncertet láttam: Frank Zappát, őt legalább hatszor, mert amikor az európai turnéja volt, követtem egy darabig városról városra.  De itt láttam a Rolling Stonest, Stinget, David Bowiet, Clasht, Nina Hagent, és még rengeteget. Mégsem szerettem a helyet, talán a rokonok miatt, pedig elég jól mentek a dolgok. Volt saját albérletem, egyedül laktam. Itt jött a nagy ötlet, amit egy hirdetésben találtam, hogy óceánjáró hajóra keresnek szakácsot, pincért. Folyamatosan küldözgettem a jelentkezéseket, de nem jött össze semmi. Kaptam egy fülest, hogy egyszerűbb, ha nem Ausztriából próbálom, hanem Berlinből. Természetesen akkor még Nyugat-Berlinből. Nem igazán hittem benne, de átköltöztem. Az első hetekben csak lestem, annyira bejött az egész város, hogy nem is akartam már innen menni sehova. Hamar lett munkám, foglalt házakban laktam szinte ingyen. Minden éjjel jobbnál jobb kocsmákban buliztunk. Jóba lettem a drogokkal, nagyon is jóba. Ebből a barátságból később komoly gondjaim lettek. Először anyagi, aztán mentális. Gyorsan ki is rúgtak minden munkahelyemről.

Vándorszakács 6

De ez most akkora szopás itt Afrikában. Ez az elmebeteg százados, aki átvette a hatalmat, az istennek sem akar lelépni, ami az egyetlen esélyt jelentené az országnak a túlélésre. Le sem tudom írni, milyenek a napjaim. Szenvedek a kocsival, amiben motort cserélnek, mert ez az egyetlen esélyem arra, hogy valahogy eltakarodjak innen a picsába. Nem ez a hely az, ahol olyan jó most lenni. Összevesztem az  Imrével, és elköltöztem az éjszakában egy hostelbe. Arra várok, hogy a pénzek érkezzenek, amiből odébbállok. Ebben az elbaszott helyzetben nem tudok gondolkodni azon, hogy mi is történt velem harminc évvel ezelőtt. Nagyon szeretném befejezni ezeket az emlékezéseimet, sokaknak meg is ígértem. Lesznek benne olyanok, amit senki nem fog elhinni, de sosem voltam igazán annyira egyedül, mindig megosztottam ezeket a világi faszságokat valakivel, és ha hazudok, amit nem akarok, akkor olyan  képzelőtehetséggel rendelkezem, mint kevesek. Most geci nagyképű voltam. Ha végignézem ezt az utat, már én sem hiszem el. Nem tudom, mi a különbség valóság és a képzelet között. Emlékszem dolgokra, de már én sem hiszem el mindig, hogy ez megtörténhetett velem.

Vándorszakács 4

Az utóbbi három napban körülbelül hatszáz eurót kaptam a barátaimtól, ismerőseimtől a Western Unionon keresztül. Persze ezek a pénzek mind elmentek vízumra és a Pajeró motorcseréjére. Kellett egy új kuplungtárcsa, a turbója is beragadt, és a generátor sincs jó kondiban. Kellett gyártatnom egy oltási bizonyítványt, és az autóhoz egy „lessepassiét”.Ez egy olyan irat, amivel itt Maliban egy hónapig használhatod a kocsidat. Egy hónap után ki kell fizetned a vámot a járműre. Elvileg. Minden autóra sikerült eddig beszerezni ilyen papírt, de elég drága, mert a vámparancsnokságon meg kell találni egy kellően korrupt fejest. Mondjuk ez nem egy nehéz ügy. Tele van ezekkel a trógerokkal az egész város. Akkor hiányzik még a biztosítás és a benzinpénz és az eszkort költsége. Ez megint egy szemét afrikai szabály. Szenegálba nem mehetsz be öt évnél idősebb autóval. Betesznek melléd egy katonát, aki átkísér az országon, azon az útvonalon, amit a határon jelölnek ki neked. Napokig is lehet élvezni egy ilyen, nem éppen kellemes társaságot. Ja, és egy forgalmit is kellett hamisítani ahhoz, hogy végre útra keljünk. Szóval az irataink több mint fele hamis. Nem lesz egy unalmas út.

Az szinte csodával volt határos, hogyan cserélték ki a motort az autóban. Mikor először láttam a motort a homokba lebaszva, azt hittem, ez az életben nem fog többet működni: egy meztelencsiga mászott ki a hengerfejből. Erre este hív az ember, hogy nézzem meg, és valóban jár a motor. Kíváncsi már csak arra vagyok, végigvisz-e azon a pár ezer kilométeren, amit le kell tudnom. Szerelőt nem lesz nehéz találni, mert szerintem itt három férfiből kettő az, legalábbis annak tartja magát. Másztam már bele akkora kóklerbe, aki még nálam is hülyébb volt az autóhoz, pedig nekem fingom nincs hozzá. Vezetni is alig tudok, de azt is nagyon rosszul. Ehhez hozzájön a vakságom. Géza legalább biztosan, és sokat tud vezetni, vele letudtam már egy Kaukázus-rallyt. Ha minden sikerül, akkor Szenegálban elválunk valahol. Ő viszi tovább a kocsit Bissau-Guineába, én pedig busszal megyek tovább Gambiába, Banjulba.

Vándorszakács 6

Lettek bátor útitársaink is, három lány. Ők még nem tudják, mibe vágtak bele. Az egyik egy francia, kicsit kancsi, de nagyon aranyos csavargólány. Nekem nagyon bejön. Hat éve koptatja az utat a hátizsákjával, amit a házának nevez. Negyedik hónap után ő az első, aki megtetszett egy kicsit, na, annál jobban. A mellettem lévő ágyban alszik, csak egy szúnyogháló választ el. A másik kettőt még nem láttam. Guineaiak, Dakarba mennek dolgozni, lehet, hogy később együtt fogjuk húzni az igát, mert ahhoz az emberhez visszük őket, akit mi is ismerünk. Az italhamisítóhoz. Az megtörténhetett, hogy az ő ginjétől ment el szinte teljesen a látásom. Az is igaz, hogy túlzásba vittem többször is a gin keverését, mert a tonikkal spóroltam, mindig hamarabb elfogyott, mint a gin. Persze, mert azt készpénzért kellett megvennem, nem állt belőle otthon százával.

Szerintem én többgenerációs alkoholista vagyok. A génjeim vannak teljesen elbaszva. Minden reggel azzal kelek, hogy ma nem iszom, de tíz óra magasságában már lecsúszik az első söröm. Estére, mikor már el lehetne menni valami jobb bárba, vagy a kurvasorra, már annyira koki vagyok, hogy nekem nincs kedvem. Már egyáltalán nem érdekelnek a nők, menekültem is előlük, még a totális részegségben is. Azért történtek balesetek. Ma viszont ez a kis kancsi lány visszahozott valamit az érdeklődésemből. Nem is értem hogyan, most este tízkor még nem tartok a tizedik sörnél sem, és egy korty töményet nem ittam. De kezdek belefáradni ebbe pötyögtetésbe, nagyon lassan megy a számítógépen az írás. Sok az elütés, nehezen találom meg azokat a gombokat, amivel ki tudom javítani a marhaságaimat. Ha kézzel írom, akkor meg reggel nem tudom elolvasni a saját részeg kézírásomat. Évek lesznek, mire ezt befejezem, ha egyáltalán befejezem. Most jónak tűnik arra, hogy elbasszam vele az estéimet és a reggeleimet.

Vándorszakács 6

A reggelek azért fontosak, mert korábban ébredek mindenkinél. Itt a városnál is korábban. Nagyon megszerettem itt ezeket a reggeli magányaimat. Kávék, cigik, három fosás és teljes egyedüllét. Pesten vagy bárhol a világban megtaláltam a legkorábban nyitó, vagy éppen nonstop helyeket. Elbeszélgettem a hely alkeszeivel, akik mindig hihetetlenül jól informáltak voltak a napi politikai helyzetről, meg mindenről. Azt is tudta némelyik, hogy három nappal később mit főz majd a szomszédasszonya. Most megőrülnék már egy ilyen reggeli beszélgetéstől, de bármit megadnék egy jó presszókávéért.

Amíg ezeket leírtam, lecsúszott még vagy öt. Negyedik napja nem írtam egy sort sem. Azóta átjutottam Szenegálba, egy Malival határos nemzeti parkon keresztül a zöldhatáron. Szenegálban vettünk egy nagy kanyart, és így értünk vissza a határra, hogy belepecsételjék a beérkezésünk. Nem mertünk a Mali határon próbálkozni, mert a hírek szerint teljes határzár volt. Természetesen ez sem volt igaz, mint ahogy a hírek nagy része sem az. Viszont emiatt elautóztunk száz kilométert potyára, de legalább láttam majmokat, zsiráfot, varacskos disznót. A két guineai lányból csak az egyik jött velünk. Beszélte az összes helyi nyelvet, borzalmasan csinos is, minden vámost, határőrt, katonát pillanatok alatt megszelídített. Nem akartunk hinni a szemünknek és a fülünknek, sehol semmit nem fizettünk, se a kocsira, se valami kitalált új adóra, se kenőpénz, sőt valahol még azt is megkérdezte az egyik vámos, hogy milyen dátummal állítsa ki a kocsi útvonalengedélyét.

Vándorszakács 6

Azért nekem a kancsi francia még mindig jobban tetszett, kezdett is kialakulni valami közöttünk a visszapillantó tükrön keresztül. Természetesen a betervezett napi távot nem sikerült teljesíteni, nem értük el Tambakundát. Ez köszönhető volt a kocsinak is, mert minden megállás után be kellett tolni, teljesen halott volt az akkumulátor. Keniebaán is sok időt basztunk el az arányásó haverunk keresésével és sörökkel. Semmi biztató hírt nem tudtunk begyűjteni Jánosról, több mint egy hónapja nem látták a kocsmában, szóval elég komoly bajban lehet. Az éjszakát egy kisváros szélén töltöttük, egy félkész hotelban, ahol az ágy, de még a szekrény is betonból volt öntve. Az egész napi pokoli melegtől izzottak a szoba falai. Még hidegvíz sem volt, majdnem forró csorgott a zuhanyrozsából, amire most igazán nem volt szükségem. Bementünk felderíteni a várost, vagyis inkább valami kajáldát és sört keresni. Ugyanoda jutottunk ki, ahova érkeztünk, a boltba. A boltos csávó vitt minket a hotelba is, most pedig az étterembe. Az éjszakában még legalább háromszor botlottunk bele ebbe a srácba, és mindig hasznos volt. Ez teljesen elképzelhetetlen itt Afrikában, mert előbb-utóbb kiderül, hogy mit is akar, ami leginkább pénz. Itt minden információ pénzbe kerül, de az is lehet, hogy csak a hotelt és a kajáldát húzta le a közvetítői részesedéséért.

Vándorszakács 6

Az éjszaka nem úgy jött össze, ahogy elterveztem. A Gézával aludtam a betonágyban. Nem is tudom, mi történik ha Valü-vel (ez a neve a kancsi francia lánynak) kellett, vagy lehetett volna egy ágyba kerülnöm. Ledobtunk volna pár kilót egy gyors dugás közben ebben a kemencében, ami Valü-ra rá is férhetett. Kicsit nagy segge volt, de olyan szép afrikai fajta, nagyon kerek, de nem hiszem, hogy izmos. Ez később ki is derült Dakarban a tengerparton egy elkapkodott szex közben. Szétcsípték a testünket a szúnyogok, minden hajlatunk, nyílásunk telement a nedves homokkal, az egész inkább kellemetlen volt, mint jó. A lakásban még gondolkodtunk a befejezésen, de nem lett folytatás. Reggel, mire felébredtem, már nem volt ott. Ezt tényleg sajnáltam, mert nagyon megvolt hozzá a kedvem. Álló farokkal elindultam a fürdőszobába. Az ajtó nem volt zárva, és az utca zajától nem hallottam, hogy valaki bent zuhanyozik. A guineai lányt találtam ott, akinek viszont volt kedve mindenhez. A közös zuhanyzás után derült ki, hogy nem engem akart igazán, hanem tízezer sefát(helyi pénz), amit aztán ki kellett fizetnem neki. Gondoltam, ha már így állunk, beleférne még két menet, mint fuvardíj, Bamako-Dakar, de újra elment a kedvem a nőktől. Nem pont erre akartam költeni azokat a pénzeket, amiket a haveroktól küldtek arra, hogy lekopjak Maliból, ahol totálisan kilátástalanná vált a helyzetem. Páran megérkeztek már Dakarhoz közel, autókat hoztak eladni Bissauba. Amíg vártunk rájuk, elmentünk a halászkikötőbe egy normálisat enni. Teljesen teleettük magunkat halakból, rákokból, kagylókból. Nem volt olcsó mulatság, de ez már nagyon kellett.

Vándorszakács 6

Távozásunk rendesen felvidította az étterem közönségét. A telematricázott rallyautót nézte mindenki a teraszról, az utcán sétálók is megálltak mellette. Mikor a kocsihoz mentünk, lelkesen kiabáltak Párizs-Dakar, tapsoltak is páran. Géza beült a volán mellé, én pedig elkezdtem tolni. Az étterem teraszától az egész utcáig rajtunk röhögött mindenki, kiabáltak is valamit, amit szerencsére nem értettem. Mivel egyedül nem tudtam annyira belökni, még embereket is kellett toborozom az akcióhoz, akik zokogva a nevetéstől engem cikiztek avval, hogy mi biztos az utolsó igazi Dakarról ragadtunk itt, aminek már három éve vége. Borzalmas nagy égés volt a távozásunk.

Vándorszakács 6


A sorozat eddigi részei