Figyelem! Felnőtteknek szóló tartalom.

Elmúltam 18 éves, Belépek. Még nem vagyok 18 éves.

Vándorszakács 3.: Pucolósok Afrikában

Fotó: Vándorszakács

Drogok, alkohol, vándorlás nőről nőre és kontinensről kontinensre. Sorozatunk napló: a vándorszakács nemrég írta le emlékeit és részben a jelenét valahol Afrikában. Hetente három részt közlünk, hétfőn, szerdán és szombaton, néhány hónapig, a szerző fotóival. 18 éven aluliaknak nem ajánljuk, sok benne a kábítószer és a szex, cserében a drogelvonás kínjai és az alkoholbetegség mindennapjai is. Életreceptek - csak olvasásra, ételreceptek - kipróbálásra. Harmadik rész: bujkálni Afrikában.


Most Bamakóban ülök a kertünkben, és próbálom leírni, hogyan is történtek a dolgok. Persze rengeteg dolog nem jut már az eszembe, hiába erőltetem az agyam. Néha semmi sem. Inkább csak meredek magam elé, és azt próbálom kitalálni, hogyan tovább innen, vagy hogyan lehet maradni, és valamilyen szinten megélni.

vándorszakács 32

Egyelőre szúnyogirtásból élek. Nem könnyű meló, hátamon egy permetezőgéppel kóválygok elbaszott nagy kertekben, és fújom a mérget, néha saját képembe is. Ez attól függ, merről fúj a szél, és hogy figyelem-e a szélirányt. Elég durva anyag, Európában nem is engedélyezett ez a kameruni csodaszer. Van úgy, hogy már permetezés közben is fuldoklom, de utána mindig ki akarom köpni a tüdőmet. Természetesen nem a helyieknek csinálom ezt, hanem az itt élő amerikaiaknak, európainak, akik követségeknek, segélyszervezeteknek dolgoznak. Hihetetlen milyen gyönyörű villákban laknak. Minden háznál van kertész, szakács, takarító, őr, de még sofőr, néha kutyasétáltató is. Óriási a kontraszt az utca: ezeket a  palotákat csak egy kapu választja el a bádogviskóktól, a város mocskától, ami leírhatatlan. Sok helyen csak a kerítés a választóvonal a gazdagság és a nyomornegyed között. Akkora a retek az egész városban, hogy ha egy óránál többet vagyok odakint, utána rögtön le kell zuhanyoznom, de az is elég, ha a kertben ücsörgök. Pár óra bamakói létezés után fosszínű lé folyik le rólam a kádban. Még alvás közben is koszolódom. A kezemet egy nap legalább hússzor kell megmosnom. Minden alkalommal a foslé ömlik a csapban.

vándorszakács 36

A másik nagy tervem, amibe már bele is kezdtem egy kicsit, és talán be is indul, az az étel-kiszállítás és partyszervíz. A célszemélyek most sem a helyiek, hanem azok, akiknek mérgezem a kertjeit. Elég hülyén hangzik, tudom, de legtöbbször malacot sütök nyárson, és disznókolbászt gyártok - egy muszlim országban. A napokban lesz kész a kolbászfüstölő, ami afrikai stílusban készül. Nem csak azért, mert borzalmas lassan épül, hanem szinte minden darabja szemétből összeszedett. A tűztér egy félbevágott olajoshordó, ebből megy a füst egy csövön a kiszuperált légkondiba, ha meg tudom javítani, mert hideg füstre lesz szükségem a bamakói gyulaihoz. Innen megy majd tovább a füst egy már nem működő hűtőszekrénybe, egy konyhai szagelszívó szanaszét tört, repedt csövén, amit vizes pokrócokkal tekerek be, hogy a füst ne szökjön el, és valamennyire hűvös maradjon. Kíváncsi vagyok, mi fog ebből kijönni, de leginkább arra, hogy kinek, mennyit, és mennyiért tudom majd eladni az árut. Várom az első megrendelőt az ebédkiszállításra is, van már rá érdeklődő, de rendelés még egy sincs.

vándorszakács 37

Nem lopom a napot, tervezgetek, készülődöm a nagy hajtásra, és persze majdnem minden nap berúgok. Sörökkel kezdem, a vége általában gintonik, vagy vodkaszóda, esetleg whiskykóla, ha úgy állok anyagilag. Azért kólával, mert elég szarok itt a whiskyk. Tavaly volt legalább háromszáz műanyag üveg dakari magyar hamisított whiskym, amit semmilyen hígításban nem lehetett fogyasztani. Pedig mindent megpróbáltam, még frissen facsart ananászlével is, de nem ment, egy hét után feladtam. Maradt az ugyanitt gyártott gin, ami igazából eladásra volt nálam. Mind elfogyott, pedig egyet sem adtam el a háromszáz palackból. Sajnos befulladt ez a vonal, most kétezerötszázért veszem a gint a benzinkúton. Az üres üvegekből kiállítást csinálok az ablakomban, már két ablakpárkány betelt.

Amíg ezeket a terveimet írogattam itthon, közben megint úgy beszoptam, hogy minden, amit eddig leírtam, lehetetlenné és kivitelezhetetlenné váljon. Elbuktuk a kocsinkat. Hárman lakunk itt együtt, és egyikünk sem önszántából van itt. Úgy mondják, pucolósok, akiknek valami miatt el kellett tűnni otthonról, de Európából is. Imre, legyen Imre, vagy talán Tibi, mert abból egyet leszámítva még normálissal nem találkoztam, sőt csak kimondottan „bonyolulttal”, azaz nagyon hülyékkel. Akkor Tibi. Elvitte az autót azzal a dumával, hogy egy munkát kell felügyelnie, amihez egyáltalában nem ért. Életében nem dolgozott az építőiparban. Az igazság az, hogy egy lány seggében lóg egész nap, ilyen hazugságokkal próbálja titkolni előttük. A kis muff látogatása olyan jól sikerült, hogy elbuktuk a kocsinkat, plusz százezret még bónusznak,  most örüljünk annak, hogy hazahozhattuk egyáltalán a járgányt, és ezzel egyelőre lőttek is a kajakiszállítós tervemnek. E-mailekben kellett tudatni az összes lehetséges megrendelővel, hogy csak a jövő héttől indul az ebédeltetés, és a texmex, a balkáni étlap is. Természetesen erre az autóra sem volt kifizetve a vám, és minden papírja hamis.

vándorszakács 33

Szóval minden pillanatban megvolt az esély a bukásra, csak ezt valahogy én és Géza jobban kezeltük három hónapon át. Nem vitatkoztunk a rendőrrel, kezébe nyomtunk egy kis lóvét, és mentünk is tovább. Aki járt már erre, az tudja, ha egyenruhás, Ray Ban napszemüveges emberrel találkozik, az mindig pénzbe kerül, csak bukhatsz rajta. De megvan ennek is az előnye, mert így nincs az az ügy, amit ne lehetne elintézni. Bárki, bárhol, bármikor lefizethető. Mindennek megvan az ára. Az útlevélnek, jogosítványnak, a csajoknak, de még a fegyverviselési engedélynek is.

Csúszni fog a dolog jócskán, amit bánok is, meg nem is. Már régóta nem szeretek főzni. Ugyanis szakács vagyok. Véletlenül lettem az, sosem akartam az lenni. Felszolgáló voltam egy bécsi étteremben, ahol egyszer nyakon vágtam egy tahó vendéget, a feje majdnem belebólintott a levesestányérba, ezért kerültem a konyhára. Csoda, hogy nem rúgtak ki.

Rettenetesen utáltam az elején, csak Marcel, egy francia srác tartotta bennem a lelket, meg a csóróság, hogy nem hagytam ott az egészet már az első héten. Azzal kábított, ha megszerzem itt a szakács diplomát - azért írom annak, mert ezek diplomának hívták, szerintem a helyes az lenne, hogy szakmunkás bizonyítvány -, akkor a világ minden pontján könnyen kapok majd munkát. Nem akartam elhinni, de igaza lett.

vándorszakács 34

Voltak évek, amikor érdekelt és szerettem, sokszor elképzeltem, hogy egyszer én is nagy séf leszek, könyveket csinálok, főzök majd a tévében, meg ilyenek. Ez addig tartott, amíg nem szerződtem le egy turistahajóra az óceánra. Itt rájöttem, hogy ez valójában egy sittes meló. Átlagban napi tizennégy órákat gályáztam ötven fokban, sokszor szabadnapok nélkül. Néha, ha láttam főzőműsorokat, teljesen felbasztam magam. Hogy a bánatban van ezeknek idejük kimenni a piacra vásárolgatni, jópofáskodni a hentessel, zöldségessel? Ki a faszom fogja megfőzni az ebédet? Hagyom is ezt az egészet, mert csak felbaszom magam.


A sorozat eddigi részei