Figyelem! Felnőtteknek szóló tartalom.

Elmúltam 18 éves, Belépek. Még nem vagyok 18 éves.

Vándorszakács 23.: Fegyvereket a ruhatárba!

Fotó: VS.hu

Drogok, alkohol, vándorlás nőről nőre és kontinensről kontinensre. Életreceptek csak olvasásra, ételreceptek kipróbálásra a vándorszakácstól. 23. rész: amerikai emlékképek.


Hosszas munkakeresés után egy coffee shopban kaptam szakácsállást. Sarah-nak be sem akartam vallani, de nem volt más választásom. De annyira féltem a szakács melótól, hogy először bevállaltam, hogy krampusz leszek egy Mikulás mellett. Itt Fekete Péternek hívják, és néger. Feka még úgysem voltam, de nem is akartam lenni sosem.

Vándorszakács23

Lassan rá kellett jöjjek, nem is olyan rossz zsidónak lennem. Talán ebből jött az állandó vándorlásom. Van is egy ilyen mondás „Megy, mint zsidóban a fájás”. Mindig elfelejtem, hogy zsidó családban születtem, de valahogy visszajön. Néha így, máskor úgy. Az is igaz, hogy nem magamtól, hanem emlékeztetnek rá, és legtöbbször nem úgy, ahogy szeretném. Az is biztos, hogy arab sem lennék, de igazi muzulmán sem, mert azok nem ihatnak egy korty alkoholt sem. A vallásszédelgés, az tetszene, ha jól belegondolok, majdnem minden napra esne így egy ünnep. Az egész évet végig lehetne bulizni. Miért találtam ki magamnak ekkora hülyeségeket, magam sem értem, mintha nem buliztam volna végig az egész eddigi életem, vagy ezzel csak igazolni akartam, hogy betartom az összes kibaszott ünnepet. A világ volt a tulajdonom, mint a Mikulás zsákja, teletömve minden jóval. És ennek gyönyörűsége állandó bizsergéssel töltötte meg a tagjaimat. Talán ezért sem tudtam megülni a seggemen, csak ha ájult részeg voltam, és a részegségbe belealudtam.

Ünnepnapok

Különben az ünnepek mindig kiborítottak, ezért is vetettem el az ötletemet gyorsan. Általában parádés részegségben szoktak telni. Washingtonban úgy ünnepeltem július negyedikét, hogy nem találtam haza a lakásom melletti kocsmából. Dél-Afrikában annyira kiütöttem magam, amikor Mandela megnyerte a választásokat, hogy egy nyomornegyedben táncoltam a feketékkel egy teljes napig örömünkben. A televízió is mutatta, hogyan roptam velük. Ennek az adásnak köszönhetően lehetetlenné vált az ott tartózkodásom. Nem azért, mert táncoltam, hanem mert ezután fehér ember nekem munkát nem adott. Jöhettem vissza Európába, pedig már tervezgettem, hogy örökre ott maradok.

Vándorszakács23

Csernobilt is rendesen ünnepeltük, bár még nem tudtunk róla semmit, mert csak napokkal később mondták be a rádióban. A savas eső azért nem ért bennünket, mert eszméletlen részegen feküdtem egy asztal alatt egy vidéki majálison. Egy ízben Szombathelyen az október huszonharmadikát nosztalgiatáncesttel mulattuk át, amit így hirdettünk meg a Vas Népében. Mikor a hirdetést feladtuk, senkinek sem esett le, csak a buli után pár napra kezdtek akadékoskodni a rendőrök.

Szilvesztereztem a katonai börtönben. Nagyon nem akartam tudni, milyen nap is ez, de éjfélkor felébresztettek, és adtak egy darab virslit vizes mustárral, alumíniumkanállal, hogy eszembe juttassák. Bárkit meg tudtam volna lincselni ebben a pillanatban. Csak ordítoztam: Köcsögök, a pezsgőmmel mi lesz? Az új év első napjait megint magánzárkában élveztem ki. A szilveszteri bulim fáradalmait napi tizenhat óra ácsorgással kellett kipihennem.

Születésnapjaim közül is van pár említésre méltó. Egyet az intenzív osztályon törött nyakkal, egy másikat sérvműtéttel a katonai kórházban töltöttem. Azt hiszem, volt egy a sitten is, előzetesben is, de úgy rémlik, pár napra rá elengedtek, mert ártatlannak találtak. Én többet jósoltam magamnak, amikor bevittek. Az egyik anyák napja reggelén is előállítottak, mert nem fizettem be a botrányos részegségért kiszabott szabálysértési összeget. A harmincadik szülinapomat egy bíróságon röhögtük végig, mert Márta erre a napra időzítette a válóperünket. Szavai szerint születésnapomra adta vissza a szabadságom. Egy hét múlva megint a hátizsákommal bolyongtam.

Vándorszakács23

Az egyik húsvéti locsolás olyan jóra sikerült, hogy másnap iskolát kellett cserélnem. Egyszer ramadánkor érkeztem a líbiai határra. Volt nálam két üveg whiskey, egy vodka és egy tálca sör. Nem hitték el, hogy nem üzleti szándékkal vittem magammal, hanem saját feltöltésre, amíg átsuhanok az országukon, és négy napig ott tartottak. Italkészletemet kiöntötték a homokba.  Azt hazudtam, csak Egyiptomba akartam átjutni, mert ha megmondtam volna, hogy Izraelbe készülök, még mindig ott ülnék, ha azonnal főbe nem lőttek volna. Azt mondták, kerüljem meg az országukat, mert Csádba sem fognak beengedni. Mehettem volna az egyenlítői Afrikába a pár ital miatt. Inkább visszafordultam.

A német egyesítés is beszopatott. Boldog részegségben döntöttük a falat, egy hónap múlva lehetetlenné vált a feketemeló Berlinben. A nagy történések valahogy nekem sosem jöttek be, még akkor sem, ha távol voltam tőlük. Bele sem merek gondolni, mi lett volna velem a Nagy Októberi Orosz Forradalom idején vagy ötvenhatban. Jók voltak nekem azok a hétköznapok.

Amerikai emlékképek

A krampuszállásom az első nap után feladtam. Rátelefonáltam a coffee shopra, hogy vállalom a szakács melót. Megegyeztünk egy héttel későbbi kezdésben. Sarah nem volt boldog az ötlettől, hol találtam munkát, de munka volt legalább, és nem rossz pénzért. A maradék hetemet az Árvaházhoz címzett helyi kocsmában biliárdoztam át.

Elég jól játszottam akkoriban, még a washingtoni napjaimból, ahol hónapokig a biliárdasztal volt a munkahelyem. Piában ment itt is a játék, és minden este bonyolult részegre nyertem magam. Amikor már munkám volt egy menő étteremben, akkor is zárás után bementem játszani. A helyet Madams Organnak hívták az Adams Morgan kerületben. Két hónapig bírtam a Cashions étteremben, majd megszakadtam, itt nem volt félrebeszélés. Úgy vettek fel, hogy írnom kellett egy heti menüsort. Ez napokra lebontva legalább tizenkét főételt tartalmazzon, egy napi levest, salátákat, desszerteket. Nem volt nehéz összehoznom, de amit összeírtam, annak a hetven százalékáról lövésem sem volt, hogy mi is lehet. Ráadásul Amerika egyik legismertebb  szakácsnőjéé volt a hely. Rengeteget tanultam tőle. Ann Cashionsnak hívják. Ő sem vette észre, hogy kamuszakács vagyok, azt hitte rólam inkább, hogy csak hihetetlenül lusta vagyok. Tudtam azt is, hogy nem tudom majd sokáig húzni és félrevezetni, és a hatodik héten hirtelen nagyon beteg lettem. Untam már Washingtont is, mindenkivel összevesztem, egy hét múlva már New Yorkban voltam.

A West Side-on laktam egy vontatóhajón. Szakmát változtattam, szobafestő lettem. Ezt nehezebb volt imitálni, mint a szakácsságot, mert ebben semmi gyakorlatom nem volt. Hamar ki is rúgtak. Egy peepshow-ban kötöttem ki mint pénztáros. A haverom dugta a főnökasszonyt, így igazán királyi dolgunk volt. Ennyi pénzt én még nem kerestem Amerikában. Az igazi bajok akkor kezdődtek, amikor Mary rájött, hogy nyúljuk a kasszát. Az is zavarta, hogy gátlástalanul használjuk a táncoslányait.  Innen is kidobtak. Mehettem megint a konyhára az ötven fokba szopni. Már kurvára utáltam főzni, pedig egyre jobb voltam. Kaptunk hatezer dollárt – ami rengeteg pénznek számított – a hajó felújítására, mert borzalmasan szakadt állapotban volt, félő volt, hogy hamarosan elsüllyed.

Vándorszakács23

A hatezer dollárt nem egészen egy hét alatt szippantottuk fel. A hajóhoz hozzá sem nyúltunk. Nem sokkal a vidám napjaink után alá is bukott a Hudsonben. Ettől a lehetőségeink igencsak korlátozódtak New Yorkban. Még aznap reggel New Jersey-be menekültem egy barátomhoz, Sajóhoz.

Jersey-ben egy világvégén levő faluban lakott, aminél rosszabbat elképzelni sem tudok. Nem is volt ez élet, hanem öngyilkosság. A vegetáció vége. Egyetlenegy kocsma harminc kilométeres körzetben. Az olyan volt, mint egy alagút. A húsz méter pult végignyúlt az egész helyiségen. Ezek itt az ilyen helyeket sportbárnak nevezik, mert legalább tizenöt tévén megy az amerikai futball és baseball. A baseball szerintem az a játék, amit a játékosok sem értenek, csak a bírók ismerik a szabályokat. Ez lehetett  nekik a nagy amerikai titok, és azért nézték csak, hogy megfejtsék a lényegét. Nem fogják soha! Megpróbáltam kapcsolatot teremteni a törzsvendégekkel, de egy szót is lehetetlen volt kicsikarni belőlük. Kitették a lóvét a pultra, és ha rendelni akartak, akkor koppantottak egyet a poharukkal, vagy csak bólintottak egyet. Egy rohadt szót nem szóltak egymáshoz, de a csaposhoz sem. Amerikai szórakozás ezerrel.

Nemsokára Mexikóban voltam James barátommal, akivel még Peruban barátkoztunk össze. Ecuadorban egy kiváló hónapot voltam nála, de itt sem volt kolbászból a kerítés. Az egy nagyon meleg hely – nem a trópusi forróságra gondolok.  Jamesnek volt egy faluja, ahol az összes lakos az ő munkása volt. Tartozott hozzá egy kis reptér is, ami semmilyen térképén nem szerepelt, még a legrészletesebbeken sem. Valójában nem is létezett. Hivatalos formában semmiképpen. Csak nagy ritkán szálltak le kis gépek, tankoltak, és mentek tovább. Nem készpénzzel fizettek, hanem kis csomagokkal. Nem érdekelt, mi volt a csomagokban, de amikor végre magamhoz tértem a sok kokaintól, egyből húztam is Mexikóba.

Vándorszakács23

Itt futottam össze azzal az emberrel, aki átcsábított Dominikára, de erről már írtam. Inkább a napjaimról írok Jamesnél. Ecuadorban vidéken mindenki fegyverrel járt az utcán. James adni akart nekem is egy stukkert, ami szerintem csak magamra lett volna veszélyes, másokra nem. Balfasz voltam mindig is a fegyverekhez. A katonaságnál eltiltottak tőle, nem volt olyan tiszt, aki meg merte volna kockáztatni, hogy egy Kalasnyikovot adjon a kezembe. A késhez értettem egy kicsit, mert gyerekkoromban a haverjaim tanítgattak a bicskázás szabályaira, és jól is állt a kezemben, mint a konyhakés is, ezt többen is mondták. Néha, amikor nem volt elég munka a konyhán, a csapókést dobáltuk a vágódeszkába, így dartsoztunk. Egy ilyen nagyméretű kést azért tartottam a pult alatt stresszoldónak.

Mikor valaki bejött a kocsmába, el kellett kérnem tőle a fegyvereit. A bár mögött, egy szekrényben tároltam őket felcédulázva, számmal ellátva, mint egy ruhatárban a színházban. Átlagosan egy puskát, egy stukkert és egy bozótvágó kést hordtak maguknál. Volt néhány mániákus is, akiknél ennek a duplája volt. Hála istennek soha nem került sor lövöldözésre, verekedésre is csak ritkán. Mesélték a vendégek, hogy volt olyan csapos, akinek ők mondtak fel, nem firtattam, hogy, de voltak elképzeléseim.

Egyébként bent laktam a kocsmában, mert huszonnégy órás volt a nyitvatartás. Két óránál többet egyhuzamban sosem tudtam aludni. Egy hét után mint egy holdkóros kóvályogtam, a kokain sem segített már. Jóformán nem szívtam friss levegőt, alig tettem ki a lábam a csehóból. A koksz ingyen volt, mint az ital vagy a levegő, de az ennek a segítségével való ébrenlét egy teljesen másfajta dimenzió. Ott is voltam, meg nem is. Miután megszöktem Meridába a dugipénzemből, amit a kocsmai bevételből gyűjtöttem össze, azaz sikkasztottam, kivettem egy szobát, és három napig aludtam. Megváltásnak éreztem, amikor Mexikó Cityben leszálltam a buszról. Ide James már nem jöhetett utánam, nem szerették errefelé.


A sorozat eddigi részei