Figyelem! Felnőtteknek szóló tartalom.

Elmúltam 18 éves, Belépek. Még nem vagyok 18 éves.

Vándorszakács 15.: Hobbitföldön

Fotó: VS.hu

Drogok, alkohol, vándorlás nőről nőre és kontinensről kontinensre. Életreceptek csak olvasásra, ételreceptek kipróbálásra a vándorszakácstól. Tizenötödik rész: szárazon a Kaukázusban.


Több mint egy hete voltam úton a rallyval, elvesztettem Gézát, akit nagyon megkedveltem, borzalmasan hiányzott Aisa, de egyre jobban élveztem ezt az őrültséget. Egyre keményebb szakaszok jöttek. Következő éjszakánk a frontvonalra esett. A városból szinte a teljes lakosság elmenekült. A pár nappal az érkezésünk előtt még negyvenezer lelket számláló helyen huszonhat ember maradt. Itt megint rám várt a vacsora legyártása. Csirkepaprikás bográcsban, fetasajttal elbaszva, de gyalázatosan. Tejföl helyett gondoltam a fetát, de szerintem ehetetlen lett. Mivel ezen a bográcson kívül semmi más lehetőség nem maradt emberi kajára, elneveztük az ételt „frontbográcsnak”, ami csak egy fokkal volt jobb, mint éhen maradni.

Vándorszakács 15

Hajnalban körbejártam a várost, képeket csináltam a szétlőtt épületekről. Katonákkal próbáltam beszélgetni, de nem voltak túl barátságosak. Az egyik utcában rátaláltam az igazi frontvonalra. Az utca jobb oldalán az oroszok, szemben velük a grúzok. Támadt egy ötletem, osztogassunk szét közöttük focilabdákat, amikkel Tamás tömte tele a kocsiját. Visszamentünk páran az utcába, és azzal adtuk a kezükbe a labdákat, hogy „Dont make war, play football”. Nem arattunk nagy sikert, de a labdáknak örültek. Természetesen nagyon tökösnek éreztük magunkat, mintha valami hőstettet hajtottunk volna végre. A katonák leginkább kiröhögtek bennünket, szartak a fejünkre, el is zavartak.

Több csapat is lerobbant a hegyekben, ezért átadtam a kocsit Gubának, hogy ő intézze a mentéseket, én pedig beültem Tamás mellé. Egy rémálom volt. Tamás már kora délelőtt erős alkoholos befolyás alatt állt, hajszál választotta el a picsarészegségtől, amikor átültem hozzá. Erre a szakaszra csak négykerék-meghajtású autókkal lehetett feljönni. A rally két hetének legnehezebb etapja volt. Mestia környéke olyan, mintha a Gyűrűk urából a Hobbitok földjére érkeztem volna. Végig kint lógtam a kocsi ablakából, és fotóztam a tájat, az embereket. Mestiában, ami nekem a legkedvesebb város lett a világon, a főtér környéki kocsmában összefutott az egész mezőny, és lenyűgözve áradoztak a megtett útról. Olyan élményben volt részük, amit még nem tudtak feldolgozni. Egyszerűen minden tökéletes volt és csodás. Zseniális volt az ebéd, amint elénk raktak, hideg volt a sör, és a főnökasszony ingyen osztogatta a helyi páleszt, amit csacsának hívnak. Itt majdnem meginogtam az absztinenciámmal. Endrét, a dokit kérdeztem, hogy esetleg megihatnék-e egy igazi grúz sört, csak egyet, az Antetilre. Egy gyógyszerkatalógust bányászott elő, utánaolvasott, és a válasza egyértelmű nem volt. Kérte, ne kockáztassak, mert ezzel elronthatnám a többiek és a magam szórakozását is. Egyedül én nem ittam a mezőnyből, emiatt teljesen kirekesztettnek éreztem magam.

Vándorszakács 15

Tamás aludt egy órácskát az asztalra bukva, mielőtt nekivágtunk a délutáni uzsguli szakasznak. Ettől a szunyókálástól józanabb lett, és azzal kábított, hogy teljesen kipihente magát, mert neki ennyi is elég. A nagy lófaszt! Betárazta a hűtőjét öt műanyag üveges, másfél literes sörrel, és így indultunk a leggyilkosabb szakaszra. Erre kijárt út nem volt, csak elhagyott keréknyomokból lehetett következtetni, hogy a helyes irányba megyünk-e. Mire ránk sötétedett, Tamás elérte a takonyrészegséget. Szakadékok szélein kacskarigózva számtalanszor kiterítette térképét a szélvédőre, folyamatosan basztatta – ezen a környéken teljesen feleslegesen – a GPS-t. A gyomrom felköltözött a torkomba. Megint az járt az eszemben, hogy soha többé nem láthatom Aisát, megint át lesz verve, mert megígértem, hogy vigyázok magamra, és visszamegyek hozzá. Csodával határos módon nem estünk bele a szakadékba, nem mentünk neki egy fának sem. Tamásnak este hétre elfogyott az összes söre, ez kezdett megnyugtatni, de rosszul számoltam.

Vándorszakács 15

Pár óra múlva másnapos lett, mindezt vezetés közben. Bele is csúsztunk egy vízmosásba, annyira, hogy az alváz felült a sárra, azért nem merültünk el jobban a lápban, mert egy szikla tartotta meg az első tengelyt, és erre akadtunk fel. Először röhögött, aztán káromkodott, mert elfogyott a söre. Betette a Pajerót négykerék-meghajtásba, így még mélyebbre ástuk be magunkat az ingoványba. Kiszálltam a kocsiból egy elemlámpával felmérni kilátástalan helyzetünket. Amikor kiléptem, térdig süllyedtem a sárban. Nagy cuppanással rántottam ki a lábam a sárból, de a cipőm az iszapban maradt örökre. Fél óra múlva motorzúgás, hamarosan fényszórókat is láttam a sötétben. Jött Robi az Unimoggal!

Először értetlenül nézte, hogy a bánatba is kerülhettünk ötven méterre a csapástól a mocsárba. Amikor meglátta Tamást, már mindent értett, csak azt nem, hogy milyen szerencsével jutottunk el idáig. Egymás hátát csapkodva nevettek rajtunk a fiával. Visszahúzták a gépünket a csapásra, és arra kértek, maradjunk szorosan mögöttük. Az éjszakában még Atesszal is összetalálkoztunk, aki az ájult Ferencünket szállította. Ő annyira rettegett, hogy a fejével bújt bele a hálózsákba, mert félt, hogy a látványtól fog szörnyethalni, ha kinéz a Niva ablakán, és látja, hol is járunk. A hátsó ülésen nyüszített, képtelen volt kommunikálni, haldoklott a félelemtől. Hármasban indultunk tovább, már biztonságosabban kezdtem érezni magam, de amikor Tamáson a delirálás jeleit vettem észre, azt hittem, összeszarom magam. Gázt adott, és megelőzött mindenkit. Nyomta neki, mint a barom, közben félrebeszélt, egy szavát sem értettem. El is tévedtünk ismét, nem először ezen az éjszakán.

Vándorszakács 15

Hajnal négyre találtuk meg a hotelt egy taxis segítségével, akivel örült szerencsékre még a hegyen futottunk össze. Páran még ébren voltak, és a nap történéseit mesélték egymásnak. Amikor megláttak, hősként üdvözöltek, mert már mindent hallottak Robitól és Atesztől.

A következő napok sétakirándulásnak voltak beígérve Tbilisziig. Következő napra az Ezüstnyílba kéredzkedtem be Enikő mellé. Enikőről annyit kell tudni, hogy kólával és cigivel három napig is elvezet megállás nélkül. Szükségem is volt a megbízhatóságára, kipihenni Tamást. Tényleg nem lettek volna nehezek ezek az etapok, ha megtaláljuk az utat. De nem találtuk, mert elmosta az eső. Azaz megtaláltuk, csak menni nem lehetett rajta. Nem tudom tovább fokozni azt a szopást, amiben részünk volt. Megint utolsónak érkeztünk meg Tbiliszibe a szétszakadt Ladával. Itt volt egy napom, mert Géza másnap estére érkezett vissza a rallyra repülővel. Balázzsal az egész várost bekódorogtuk, amíg vártunk rá. Városnézés közben megfogadtam, ide mindenképpen visszajövök Aisával minimum egy hétre, mert ezt látnia kell. Sosem lett ebből soha semmi.

Vándorszakács 15

Felvettük kora este Gézát reptéren, aki már nem szomjasan szállt le a gépről. Sietnünk kellett, mert éjszakára el akartuk érni a többieket Örményországban. Mire az örmény határra érkeztünk, mind a ketten takonyrészegek voltak a kényszermegállónk miatt, mert vacsoráznunk kellett. Arra jöttem rá Grúziában, itt azokat büntetik meg, akik nem ittasan vezetnek. Jól látszott ez a vezetési stílusokon is. Mindenki ivott és vezetett, a rendőrök is részegek voltak folyamatosan. KRESZ nem létezett. Ezt nekem mind szárazon, egy korty alkohol nélkül kellett megélnem. Nem volt könnyű.

Vándorszakács 15

Az örmény határátlépésünk beillett volna egy Monty Python-filmbe. Részeg volt az összes határőr, vámos, a kamionsofőrök, talán a drogkereső kutya is. Mindkét oldalon, mintha verseny innának az örmények a grúzokkal. Legalább tíz papírt kellett kitöltenünk, és Gézának minden aláírást egy vodkával vagy konyakkal kellett megünnepelni, ha eltalálta a vonalat, amire a kézjegyét kellett odavarázsolni. Ez, mondjuk, ötből egyszer sikerült. Az utolsó húsz kilométert robotpilótával tettük meg, mert szerintem se Géza, se Balázs már nem látta az utat , annyira be voltak baszva. Képtelenek voltak a vezetésre, de valahogy mégis célba vitték a kocsit. Mikor a szálláshoz értünk, a mezőny is hitetlenkedve nézett bennünket, mindenki a sofőrt kereste. Ezek ketten úgy estek ki az autóból.

Vándorszakács 15


A sorozat eddigi részei