Figyelem! Felnőtteknek szóló tartalom.

Elmúltam 18 éves, Belépek. Még nem vagyok 18 éves.

Vándorszakács 12.: Rehab

Fotó: VS.hu

Drogok, alkohol, vándorlás nőről nőre és kontinensről kontinensre. Életreceptek csak olvasásra, ételreceptek kipróbálásra a vándorszakácstól. Tizenkettedik rész: Pesten, herkával.


Gambia. Na, itt újra lehetne kezdeni, de minek. Soha az életben nem fogom befejezni ezeket az írásokat. Sokkal inkább lefoglalja a napjaimat mindenféle pénzek felhajtása, hogy ne dögöljek éhen, és hogy tudjak inni a delírium elkerülése végett. Régebben azt gondoltam, hogy az állandó piázásom okozta a gondjaimat, amikbe folyamatosan belecsúsztam. Rá kellett azonban jönnöm, hogy az alkohol hiánya az utóbbi időkben sokkal nagyobb problémákat okoz, mint előtte a féktelen vedelésem. Nem működöm ital nélkül. Hetek óta be sem rúgtam, kijött a maláriám. Ezt a hihetetlen fos állapotot kereszteztem az elvonással. Kétnapos rémálom! Olyan érzésem volt, mint amikor a lebénult jobb karommal a Nyírő Gyula-kórház rehabján ébredtem lekötözve.

Vándorszakács12

Megszűnt minden valóságérzésem. Ráadásul minden egy új lakásban kezdődött, ahova az előző éjjel költöztem be, teljesen szétcsapva. A láztól és delíriumtól csak kóvályogtam a lakásban, elvesztettem az összes emlékezetem. Órákig törtem a fejem, hol a picsában is lehetek. A valós képek csak pillanatokra ugrottak be. A gekkó a falról lebaszott, hogy mit csinálok. Többször megkértem, sőt könyörögtem neki, hogy hozzon sört, ne csak a pofáját jártassa, de kiröhögött, és azt mondta, „megdöglesz, te barom”. Órákon át kergettem, dobáltam papuccsal, de kibaszott ügyes volt, és csak röhögött rajtam tovább. Amikor feladtam, még órákig bámult a pofámba, de legalább már nem röhögött. Ültem a kanapén, és utáltam ezt a kis rohadékot, mint az orvosokat a Nyírőben. Folyamatosan kapkodtam a jobb karomhoz, mert nem tudtam, hogy ez egy rossz álom, vagy megint a rehabon vagyok. Olyan pozíciót kerestem a lakásban, hogy lássam a gekkót, mert ő igazolta, hogy még mindig Afrikában vagyok. Az ajtóra is rá kellett látnom, mert attól rettegtem, hogy belép Aisa, és akkor valójában a Nyírő kórtermében vagyok ismét.

Vándorszakács12

Ha már a nevét leírtam, kellene róla is pár szót írnom. Aisa volt talán életem legeslegnagyobb szerelme – lehet, hogy az utolsó is. Még Salföldön láttam meg, a kocsma előtt, ahol én mint turisztikai látványosság és informátor töltöttem napjaim mocsok részegen, a kutyáim társaságában. Megjelent egy régi ismerősöm, akire csak nagyon homályosan emlékeztem, valahonnan nagyon régről, de nem igazán volt meg, honnan. A fiú nem is nagyon érdekelt, mert akit vele láttam, lefoglalta minden figyelmemet. Aisa! A srác úgy beszélt velem, mintha éveket ittunk volna együtt, de erről a listámról ő teljesen hiányzott, még egy rendes bebaszásra sem emlékeztem vele.

Szóval ültem a kocsma és a vegyesbolt előtt a sörpadnál, alattam a kutyáim. Megjelent egy csodaszép félvér lány az ország egyik legnacionalistább (írhattam volna legvadmagyarabbat is) falujában. Gondolom, elég hülyén nézhettem rá, mert már kora délután volt, és még nem voltam túl a szokásos sziesztámon, ami kicsit rendbe szokott tenni az egész napos részegségből.Indultam volna a pihenőmre, de nem bírtam, látnom kellett ezt a lányt.Vándorszakács12

Naponta megjelentek, ilyenkor elég jókat beszélgettünk, és megígértem neki, ha egyszer Pesten járok, mindenképpen felkeresem az étteremben, ahol dolgozott. Ebben teljesen biztos is voltam, csak nem tudtam még, hogy mikor. A nyár közepén jártunk, és nem akartam a főváros közelébe se menni. A haverjaim folyamatosan látogattak, óriási bulikat csaptunk. Volt egy olyan hetem, ami végleg megalapozta a távozásomat a Káli-medencéből. Egy nagyobb társasággal kirándulgattunk a környékben. Rengeteget ittunk, drogoztunk. Bebélyegezve fent ragadtunk a Csobánc tetején, ahova sárkányt eregetni másztunk fel. Még az égbolt is szétcsúszott, abban sem lehetek biztos, hogy voltak sárkányok velünk. Ezután olyan parádésra sikeredett az utolsó ámokfutásom, hogy nem maradhattam tovább. Azzal vigasztaltam magam, hogy legalább újra látom Aisát. Ennek voltak azért nehézségei, mert egy másik lányhoz kellett költöznöm átmenetileg. Nórika több volt, mint barát. Hamar ki is dobott kutyástól.

Pár nappal a szétköltözés után elkezdődött életem legkeményebb mélyrepülése. Nevezhetjük totális leépülésnek is. Az első héten kitiltottak a legtöbb kocsmából, ahova eddig jártam. A Sirály maradt csak, és délelőtt a Kiadó, de csak akkor, ha a Menyus volt nyitó pultos. Haza csak ritkán jártam, mert világvégének éreztem a Vígszínház mögötti környéket. Soha semmi dolgom nem akadt arra, csak az, hogy lefeküdjek az ágyamba, de a kéglit is gyűlöltem. Sehol sem fizettem, minden italt számlára írattam. Nem akadt olyan ismerősöm, akitől ne kértem volna már kölcsön. Ezeket a pénzeket kizárólag herkára költöttem. Sokszor az utcán aludtam a kutyámmal, ami valamiféle védelmet nyújtott. Igazából, ha valahol ájultan feküdtem, senkit a közelembe nem engedett.

Vándorszakács12

Egyszer valaki rám hívta a mentőket a Holló utcában, mert egy kapualjban pihengettem ájultan. Arra ébredtem, hogy pofozgatnak, egyből vissza is ütöttem, és szegény mentőorvos hanyatt is dobta magát egy pocsolyába. Ebből komoly üvöltözés lett. Hívták rögtön a rendőrséget, akik most pillanatok alatt meg is érkeztek a helyszínre, rácáfolva magukra és tempójukra. Kiugrottak mindhárman a járőrkocsiból, elkezdtek ordibálni velem és lökdösni. Magam sem tudom miért, németül ordibáltam vissza. A nő volt hármuk közül a legagresszívabb és legtahóbb. Teljes erejéből hasba bökött a gumibotjával, és ez olyan jól sikerült, hogy rögtön le is hánytam. Csak abban volt szerencséje, hogy két napja nem ettem már, így rácáfoltam arra a mondásra, hogy „nincsen hányás répa nélkül”. Elég ramatyul nézett ki a rendőrlány lerókázva, szarabbul, mint én, el is röhögtem magam. Magyarra váltottam, és közöltem velük, hogy életem egyik legnagyobb álmát sikerült teljesítenem, és mehetünk is a sittre. Kértem még őket, hadd telefonáljak a kutyám miatt, mert Pajti kutya egy oszlophoz volt kötve. Csak pár száz méterre voltam Aisa éttermétől, a Tulipántól.

Amíg az egyezkedés tartott, néha elestem, és miközben a földről próbáltam feltápászkodni, kevés sikerrel, folyamatosan szidtam a rendőröket, és minden marhaságot összehordtam. Fogalmam sincs, miket, de kezdett furcsa lenni, hogy a bevert orrú mentőorvos kezdett védeni. Nem engedte meg, hogy bevigyenek a rendőrőrsre, azt magyarázta nekik, „láthatják, nincs magánál az ember, bármelyik pillanatban el is patkolhat”. A doki mindenáron kórházba akart vinni. Én meg Aisához. Addig vitatkoztunk, amíg alá nem íratták velem azt a nyilatkozatot, hogy saját felelősségemre tagadtam meg az orvosi ellátást. A rendőrök is megnyugodtak vagy beszartak, még a nő is, aki csak azt hajtogatta lehányva, „dögöljön csak meg ez a rohadék”. Megúsztam, hogy bárhova is vigyenek. Kurvára nem volt kedvem se a kórházhoz, se a sitthez. Csak Aisához.

Vándorszakács12

A Tulipán már bezárt, de annyira, hogy már senki nem volt a helyiségben. Megfogadtam, hazamegyek, de csak a Sirályig jutottam. Másnap reggel itt is ébredtem. Magdika, a takarító és a reggeles pincérlány megkávéztatott, de fröccsöt már nem adott. Mehettem a Kiadóba Menyushoz, a Jókai térre. Tizenegyre úgyis volt egy megbeszélésem az emberemmel, aki hajlandó volt adni két gét az arany Marvinomért. Azért még egy ezrest kicsikartam belőle a nagyapám órájáért, hogy tudjak pár fröccsöt inni és fizetni is Menyusnak. Három nap után végre hazataláltam. Megfürödtem, ami nem volt egyszerű, mert a zuhanyzó nem működött, és meleg vizem sem volt. A fürdőkád csapjából egy söröskorsóból locsoltam magamra a vizet, és minden öblítésnél ordítottam a kínoktól. Amíg így kínoztam magam, rájöttem, hogy többé nem használom ezeket a szarokat, és nehogy kísértésbe essek, lehúzom majd az egész csomagot a budiban. Addig gondolkoztam ezen, hogy arra jöttem rá, akkor leszek igazán erős, ha nem semmisítem meg, hanem ellenállok neki. Mindig ott lesz az éjjeliszekrényemen a kezem ügyében, de semmiképpen nem fogom használni. Kitettem az ágyam mellé, és néztem, még beszéltem is hozzá. Megígértem neki, hogy most már a végtelenségig a zacskójában fog maradni. Bámultam a plafonra, és valami tervet próbáltam kovácsolni, de Aisán kívül semmi más nem jutott az eszembe. Meg az, hogy mennyire utálom ezt a lakást, és hogy egyre szomjasabb vagyok. Másfél óránál tovább nem volt maradásom a nyomortanyámon, elindultam a városba. Azon még gondolkodtam, vigyem-e magammal a cuccost, de végül is lebeszéltem róla magam, mert féltem, hogy megingok az elhatározásomban.

Az Oktogonig elittam a maradék pénzt az órámból. Eldugott, lepattant csehókban a mellékutcákban, ahol senki nem ismer, legalábbis ezt reméltem. Az Olympia borozóban természetesen össze is futottam Fecóval, aki reggel érkezett haza Londonból. Nem volt ő haverom vagy ilyesmi, csak régi ismerős valamelyik étteremből, ahol a mosogatóm volt. Meghívott jó pár fröccsre, és mesélte a londoni élményeit, de hamar rátért arra, ami igazán érdekelte, és amiért fizette az italokat: tudok-e neki szállást adni néhány napra. Mondtam neki, simán aludhat nálam, és nincs meleg víz. Megmutattam neki a pecót. Mikor beléptem, eszembe jutott, hogy az éjjeliszekrényen vigyorog a motyóm, ezt gyorsan zsebre is vágtam, mielőtt észrevenné. Lehúztam még kétezer forintra, ekkora összeg nem is tudom, mikor lehetett utoljára a zsebemben egyben.

vándorszakács12

Bementem a Sirályba, de itt nem fizettem a piákért, mert spóroltam arra, hogy esetleg belemegyek az éjszakába, és valami idegen helyen kötök ki, legyen nálam készpénz. Azt nem tudtam megállni, hogy ne nézzek be Aisához a Tulipánba. Csak pár sört ittam nála, és mondtam neki, megyek is haza, mert elkezdtem az új életem. Ilyenekkel kábítottam, hogy egy hét teljes absztinencia fog következni, aztán újra munkakeresés. Azzal is nagyképűsködtem, hogy a zsebemben a herka, és hozzá sem nyúltam, és ha akarja, mindennap megmutatom neki, és egy fikarcnyi sem fog hiányozni belőle. Természetesen egy szavamat sem hitte el. Hallott már ilyet rengeteget, és ezeket már félrészegen mondtam neki. „Az absztinens ígéreteket legalább józanul kellene prezentálnod, nem négy-öt sör kíséretével.” Azt is hozzátette, hogy tőle azt csinálok, amit akarok, csak ne kelljen végignéznie. Ezen jól felbasztam magam, és átmentem a Koronába. Ott egyenesen az emeletre, a mosdóba. Eddig tartott a nagy fogadalmam a csomag érintetlenségével.

Ismét napok estek ki. Mariannt próbáltam pumpolni egy kis pénzre. Rengeteg hazugságot találtam ki, mire is kell a lóvé. Egyik reggel arra ébredek, hogy nem mozog a jobb karom csuklótól lefele. Többször feküdtem már el különböző végtagjaimat, ezért nem is foglalkoztam vele, mert dohányzásra még alkalmas volt. Igaz, elég hülyén tartottam a cigit az ujjaim között. Viszont amikor kiesett a fröccs a markomból Menyusnál, kezdtem felfogni, hogy itt lehet, hogy komolyabb bajok kezdődtek. Hazahúztam ellőni a maradékot, hátha a heroin kihúzza ezt a zsibbadást a karomból, de nem. Másnap még  szarabbul éreztem magam, és a kezem sem akart megmozdulni. A cigit is a bal kezemben kellett tartani. Azt pedig végleg nem sejtettem, hogy valami összeesküvés készül ellenem. Réka hívott, hogy menjek tizenegyre a Kiadóba, és levisz Salföldre egy hétre kiheverni az utolsó heteimet.  Még meg is örültem neki, mert tudtam, hogy púp vagyok az egész városnak. Az emberek már csak szánalomból álltak velem szóba, akik még szóba álltak egyáltalán.

A sorozat eddigi részei