Figyelem! Felnőtteknek szóló tartalom.

Elmúltam 18 éves, Belépek. Még nem vagyok 18 éves.

Vándorszakács 1.: Halott városok

Fotó: Vándorszakács

Drogok, alkohol, vándorlás nőről nőre és kontinensről kontinensre. Most induló sorozatunk napló: a vándorszakács nemrég írta le emlékeit és részben a jelenét valahol Afrikában. Hetente három részt közlünk, hétfőn, szerdán és szombaton, néhány hónapig, a szerző fotóival. 18 éven aluliaknak nem ajánljuk, sok benne a kábítószer és a szex, cserében a drogelvonás kínjai és az alkoholbetegség mindennapjai is. Életreceptek - csak olvasásra, ételreceptek - kipróbálásra.


Végre visszaérkeztem Afrikába, de mi a szart is keresek itt már megint?

De egy biztos, kurvára szeretem. Most sem volt könnyű utam, mintha valaha lett is volna ilyen, mindig csak a magam gyártotta, de könnyen kikerülhető, banálisnak is nevezhető komplikációk. Óriási tapasztalattal tudtam bonyolítani, megnehezíteni, majdhogynem lehetetlenné tenni a csavargásaimat. De így legalább kalandosabbra sikeredtek.

vándorszakács 1

Nem igazán nagy csomaggal érkeztem meg, már ami a sajátom volt belőle. Ruháimat, könyveimet még Bécsben a reptéren el kellett dobálnom az első mérlegelés után, mert egy kocsi alkatrészei tették ki a vihető kilók majdnem egészét, amivel később olyat szoptam, hogy ha még egyszer ebben az életben összefutok azzal a három szerencsétlen autótolvajjal, akkor felismerhetetlenre verem őket, talán a kezüket is eltöröm. Egy Audi Q7 katalizátorát és kipufogórendszerét pakolták egy óriási szakadt és retkes kerekes bőröndbe. Aminek csak egy kereke forgott, a fogantyúja pedig kiszakadt minden mozdulatnál. Ekkora ótvar pakkot még az életemben nem rángattam soha magammal, ráadásul úgy nézett ki, mint egy pokolgép, vagy amilyenekkel a hetvenes években az afgán menekültek járták az európai lágereket. Ha ennek a koffernek nem igazán nevezhető valaminek kifizetem a túlsúlyát, akkor egy vasam nem marad sörre, kajára, a másfél napi útra, ami a reptereken, a hosszú és rémesen unalmas várakozásban telt el. Ezért volt szükségem a nagy szelekcióra, amivel még szánalmasabbra csökkent a készletem. Ami maradt: 6 póló, 3 ing, egy alsógatya, egy pár zokni és két hosszúnadrág, egy sportcipő és egy szakadt szandál. Soha nem utaztam nagy batyuval, de ez most még nekem is szegényesnek, mi több, reménytelennek tűnik, mert több évre terveztem a távozásomat Európából.

Nem csak saját szándékból, de újra komoly gondok jöttek elő a pár hónapos otthoni tartózkodásomból, amit nem láttam előre, mikor belevágtam abba a bizonyos üzletbe, amivel egy rakat pénzt kerestem. Gondoltam, lesznek ebből bőven problémák, ezért is siettem mihamarabb lelépni.

Már az első nekifutásnál súlyos bajok adódtak, ugyanis négy nappal az indulás előtt ellopták szinte mindenemet, az összes iratomat, a teljesen friss útlevelemet, sajnos a diliből őrzött régit is, ami ugyan már betelt, de voltak benne olyan relikviák, mint az a vízum, amit saját kezemmel rajzoltam a mali-szenegáli határon. Vagy a Hegyi Karabah-i beutazási engedély, és egy nagyon csinos grúz vámos csaj címe és telefonszáma a saját kézírásával, ami betöltött egy teljes oldalt. A Kaukázus rally-t ezzel utaztam végig. Több határon körbehordták a határőrök, a vámosok, a grúzok le is fénymásolták, közben a fejükhöz kapkodva hangosan röhögtek, azt kiabálva „Párizs-Dakar, Budapest-Jereván”.

A fotóstáskámban volt az új Nikonom is, most fényképezőgép nélkül vagyok itt. A fényképezés volt az a kedvenc szórakozásom, amivel tökéletesen el tudtam cseszni az időmet, mert itt Afrikában nekem ebből van a legtöbb.

vándorszakács 1

Az oltási bizonyítványom is ebben a táskában volt, ennek hiányában szinte lehetetlen betennie a lábát európai embernek a trópusokra. Ilyen apróságokon azért át lehet lépni egy kis tapasztalattal: ismerős vámos, kis kenőpénz, valami „petit kadot”(kis ajándék). A 2500 dollárról ne is beszéljünk ebben a csóróságban, amit szintén ennek a táskának az egyik titkos zsebében dugdostam, leginkább magam elől. Természetesen ennek hiányát a napokban rendesen szenvedem. A repülőjegyemet másnap vissza kellett mondanom, ezen is buktam egy csomó pénzt. Százezerből negyvenkettőt kaptam vissza, amiből pár óra múlva már semmi nem volt.

Nem maradt más, mint keményen inni, és a többi. Napokig nem bírtam összerakni magam, hogy valami módon pénzhez jussak. Ez aztán egy hónapig is eltartott, takony részegségben. Csak a 24 című sorozatot néztem, és ittam. Eladtam azért fingért-húgyért a Volvómat, amit Rachel nevű playboy lánytól kaptam még Jerevánban. Ez sem volt egyszerű, mert kerékbilincs volt rajta, és a kulcsa is a kameratáskában volt. Egy trélerre kellett felraknunk a szürkületben. Ezért összesen 250 eurót kaptam, ami nem is olyan rossz ezekkel a kondíciókkal. Itt Bamakóban most nagyon fáj ez a kár, mert legalább 8oo-at szerettem volna érte. Természetesen először kokainba és vodka szódába ruháztam be, a maradékot pedig az útlevélre és a buszjegyre tartogattam K-ba, mert ott volt az anyámnál az anyakönyvi kivonatom, nélküle nem tudtam volna megcsináltatni az új útlevelemet.

Három kőkemény napot töltöttem itt, K-ban, a világ számomra legunalmasabb városában. Innom sem lehetett, mert az anyámék úgy tudták, hogy már négy éve teljesen absztinens vagyok.

Még a nyáron történt, hogy egyik vasárnap megérkeztem a városba, délután kettő lehetett, s amíg buszpályaudvartól elsétáltam hazáig, két embert láttam az utcán. Pedig anyámék több mint egy kilométerre laknak, és keresztül kellett mennem a városközponton is. Olyan érzésem volt, mint a halott városokban, amiből már hármat is láttam.

Az első Namíbiában volt. Gyémántot bányásztak itt, aztán a drága kavics elfogyott, és mindenki otthagyta a helyet. A házakban megmaradtak a konyhai eszközök, az asztalon ételmaradékok, a fogasokon a ruhák, bevetetlen ágyak, mindez a sivatag közepén. Nekem az aranybányászat vagy a színes kövek utáni őrület olyan, mint a hitelbe lottózás, mindkét fajtából ismerek egy arcot. Szerencsétlen salföldi kocsmáros, akit bazmeg Lacinak hívtunk, Káptalantótiba járt és frankón hitelre adta fel a lottóját és a tipp-mixét. Afrikában egy aranybányásszal futottam össze, ő évek óta kutatja, de csak kölcsönökig jutott. Tartozik már fél Nyugat-Afrikának.

vándorszakács 1

A második ilyen hely Hegyi-Karabahban Agdam. Itt az örmények elhajtották az azerieket, és  a visszaúton  teljesen le is rombolták, lakhatatlanná tették a várost, nehogy vissza tudjanak jönni. Csak a mecsetet hagyták meg, mutatva, hogy ők tisztelték a vallást. Ebben a moszkban most szabadon kószáló tehenek laknak és szarnak. A mai napig demilitarizált övezet, ahova tilos bemenni. Háromszor is jártam már ott, de csak egyszer zavartak el, akkor sem olyan barátságtalanul, de azért határozottan, gépfegyverekkel hadonászva.

A harmadik a Csernobil melletti Pripjaty, ez felülmúlta a többit, csak K-t nem, mert K-ban állítólag még élnek. (Itt van a bejelentett lakhelyem, és a rokonságom és a sok k-i ninja, akik a rejtőzködés legnagyobb művészei.) Pripjatyban legmegdöbbentőbb a vidámpark volt, amit május elsejére adtak volna át. A robbanás pár nappal az átadás előtt történt, így senki soha nem használta a dodzsemet, az óriáskereket, szerencsére a szellemvasutat nem találtam meg. Az iskolában mindenfelé az otthagyott könyvek, füzetek, az egyik padban egy ottfelejtett pinokkió ücsörgött 25 éve. A kultúrház falára valaki, talán Banksy, lopakodó szellemalakokat festett. Négy órát kószáltam a fagypont alatti 42 fokban, megfagyott a telefonom kijelzője, és a lábam is a piros kínai magas szárú tornacipőmben.

vándorszakács 1

Ezen a vasárnapon K-t ezekhez a városokhoz tudtam hasonlítani. A város, ahova célirányosan kell jönni, mert semminek nem esik útba. Bamako az ellenkezője, szinte huszonnégy órás a nyüzsgés, és minden eddig biztonságosnak tartott út ezen keresztül vezet le délnek. Mostanság ez a biztonság megváltozott rendesen. Persze itt is lehet unatkozni bőven, főleg, ha nincs pénzed.

De most komolyan azon kell törni a fejemet, hogy az elkövetkező években mihez kezdjek itt magammal. Azt nem tartom valószínűnek, hogy Maliban maradok, de nem szeretnék, vagyis nem ajánlott visszamennem jó ideig Európába. Van jó sok remek ötletem, de azért kétségeim is vannak velük kapcsolatban. Ezt nem arra értem, hogy törvényes-e vagy sem, és nem rablásokra gondolok, vagy erőszakos dolgokra. A helyiekkel teljesen lehetetlen bármit is csinálni, mert zsigerből át akarnak baszni, és át is basznak. Amikor valami általam parádésnak hitt dolog jutott az eszembe, az ismerőseim, volt kedveseim, barátaim rögtön lebeszéltek róla, sőt hülyének néztek, mint ezek itt. Szerintük ön és közveszélyes, ha nagyon gondolkodom. Pedig nem csak szélhámosságok jutottak az eszembe. Ezeket azért nem írom le, mert talán valamelyik eszelős haverom megpróbálná kivitelezni. Senkinek nem ajánlom.

vándorszakács 1

Persze az, hogy rábeszéltem félrészegen a Durgast, egy amerikai rockzenekart arra, hogy jöjjenek velünk a Kaukázus rallyra, és minden este nyomjanak egy bulit, a legnagyobb ötletemnek tartom, és mindenki más is, akik velünk bulizták végig a két hetet. Sinopban, Törökországban a kempingben olyan zseniális koncertet nyomtak egy kicsi homokszigeten a Fekete tengeren, amilyet még az életben nem láttam. Térdig gázolva a tengerben hordtuk a söröket ládaszámra, előkerültek az otthonról hozott tömények is, mindenki selejtre itta magát.

De most ez nem is annyira lényeges. Elkezdem az elején, hogyan is jutottam ide.

A sorozat eddigi részei