Van vagy nincs választása Krímnek?

Fotó: Wikipedia/Derevyagin Igor / Wikipedia/Derevyagin Igor

-

Hetek óta a most vasárnapi népszavazásról beszél mindenki. A krími parlament kitűzte, Oroszország már várja, az Egyesült Államok és az Európai Unió viszont nem tartja törvényesnek. De miről voksolnak a krímiek, és mit hozhat számukra a jövő?


Két kérdésre kell majd válaszolniuk a krími lakosoknak vasárnap, amikor az urnákhoz járulnak: 1. „Támogatja-e, hogy a Krím az Oroszországi Föderáció jogalanyait megillető jogokkal újból egyesüljön Oroszországgal?” 2. „Támogatja-e a Krími Köztársaság 1992-es alkotmányának helyreállítását és a Krím státusát Ukrajna részeként?” Az első kérdés szerintem egyértelmű: akar-e a félsziget Oroszországgal egyesülni, vagy sem. A második már bonyolultabb, hiszen mit jelentene a 1992-es alkotmány visszaállítása? Ahhoz, hogy ezt az egész krími helyzetet megértsük, röviden át kell tekintenünk a Krím történetét, amelyben jöttek-mentek a megszállók (mint nálunk): • 1441-től a Krími Tatár Kánság uralja. • 1475-ben ezt az Oszmán Birodalomhoz csatolják. • 1783-ban Oroszország annektálta. • 1917-ben egy rövid időre független állam lett. • 1921-ben Krími Autonóm Szovjet Szocialista Köztársaság néven a Szovjetunió része. • 1942-ben elfoglalja a náci Németország. • 1944-ben aztán a szovjetek felszabadították/megszállták a félszigetet, és deportálták az ott élő mintegy 300 ezer krími tatárt a nácikkal való kollaborálás vádjával. • 1945-ben a félsziget elvesztette autonóm köztársaság státuszát, és beleolvadt a Szovjetunióba. • 1954-ben lett hivatalosan az Ukrán Szovjet Szocialista Köztársaság része. Ezzel el is értünk az 1990-es évekhez és a Szovjetunió felbomlásához. 1991-ben népszavazást tartottak a félszigeten, ahol a lakosok 93 százaléka voksolt az autonómia visszaállítása mellett. Ekkor már nagyjából sejteni lehetett, hogy nem sokáig lesz Szovjetunió, így a krími parlament egy nyilatkozatot fogadott el arról, hogy Ukrajnához fog tartozni (amely szintén ez idő tájt nyerte el függetlenségét a Szovjetuniótól), és azon belül is autonóm köztársaság lesz. Közben, még a ‘80-as évek végén elkezdtek visszaáramlani a majdnem fél évszázada elűzött tatárok, és 1991-ben ők is, a saját külön parlamentjükben, elfogadtak egy másik nyilatkozatot, mely szerint „Krím a krími tatár nép nemzeti területe, amelyen csak neki van önrendelkezési joga a nemzetközi közösség által elfogadott nemzetközi jogi dokumentumoknak megfelelően”. 1991 végén pedig (akkor már Ukrajnához tartoztak) Ukrajna-szerte népszavazást tartottak arról, hogy kiváljanak-e a Szovjetunióból. A krímiek 54 százaléka támogatta Ukrajna függetlenségét. (Érdekes, hogy a nagy oroszbarátnak tartott Szevasztopolban ez az arány 57 százalék volt.)


A jaltai Livadia Palotában tartották a híres jaltai konferenciát, mely a második világháborút zárta le 1945-ben. A jaltai Livadia-palotában tartották a híres jaltai konferenciát, melyen a világháború (akkor még csak leendő) győztes hatalmai döntöttek a világ sorsáról 

  És itt jön a képbe az 1992-es alkotmány. Felbomlott a Szovjetunió, Ukrajna független lett, benne az autonóm Krímmel, amelyet ekkor már csak simán Krími Köztársaságnak hívtak. Májusban azonban a nagy függetlenedési lázban a Krími Köztársaság is kikiáltotta a magáét, és elfogadta új alkotmányát. Eszerint: • a Krímnek saját elnöke, kormánya, legfelsőbb bírósága, állampolgársága van, • három hivatalos nyelvet beszélnek, ezek az orosz, az ukrán és a krími tatár, • a Krímnek joga van törvényt kezdeményezni, vagyis nincs szüksége Kijev beleegyezésére ahhoz, hogy mondjuk népszavazást írjon ki, vagy új kormányfőt nevezzek ki, • joga van más államokkal diplomáciai kapcsolatot felvenni, • csak a krími népnek van joga a köztársaság területének megváltoztatásához vagy más országhoz való csatolásához, • de az alkotmány kimondja: a terület Ukrajna részét képezi, de kapcsolatait az országgal szerződések és megállapodások alapján alakítja. Az ukrán vezetésnek nyilván nem tetszettek Krím függetlenedési ambíciói, és kötelezte a krími parlamentet, hogy vonja vissza az alkotmány ellentmondásos rendelkezéseit, és tegyen le a függetlenségről tervezett népszavazásról. Eközben az újonnan megszülető Orosz Föderáció sem nézte jó szemmel a krími manőverezéseket, sőt már annak sem örült, hogy a terület végül Ukrajnánál kötött ki. Ennek az lett az eredménye, hogy mivel mindenkinek problémája volt a krímiekkel, az oroszok felajánlották, vigyék ezt nemzetközi szintre, oldják meg ott, és egyezzenek meg a terület jogállásáról. Ez azért is jött kapóra, mert a Fekete-tengeri Flottáról is meg kellett egyezniük, amely a Krímen állomásozik mind a mai napig. A flotta felosztásáról végül 1997-ben sikerült megállapodni, a 2010-ben megkötött szerződés értelmében pedig 2042-ig az oroszok Szevasztopolban állomásoztathatják hajóikat. Krím pedig marad autonóm köztársaság.



Na de vissza az 1992-es alkotmányhoz. Abba most nem menjünk bele, hogy két év múlva, 1994-ben megint hatályba helyezték az alaptörvényt, szavaztak is arról, és a voksolók 78,4 százalék támogatta is a visszaállítását, de aztán ezt az ukránok megint megfúrták. A Krímnek végül 1998-ban lett önálló alkotmánya, amely azonban még csak nem is hasonlított a ‘92-esre. Eszerint ugyanis a Krím Ukrajna elidegeníthetetlen része, az ukrán alkotmányban meghatározott hatáskörök keretében működik, a kormányfőt csak Kijev jóváhagyásával nevezhetik ki, és az ukrán lett az egyetlen hivatalos nyelv. Szóval mit is jelentene az „1992-es alkotmány helyreállítása”? A fentiek alapján egy független Krími Köztársaságot, amely nem tartozna se Ukrajnához, se Oroszországhoz.

Vagyis mindegy, hogy döntenek a krímiek vasárnap, a félsziget status quo-ja mindenképpen megváltozik.

Vagy egyből az „orosz birodalomhoz” fog csatlakozni, vagy önálló állam lesz belőle…és? És eldöntheti maga, hogy később merre húz majd… Persze mindezt úgy feltételezzük, hogy az ukránok (és az amerikaiak, európaiak, a nemzetközi közösség stb.) csak úgy elengedik a félszigetüket.


A félsziget dél-nyugati csücskén található balaklavai volt szovjet tengeralattjáró bázis. A félsziget délnyugati csücskén található a balaklavai volt szovjet tengeralattjáró-bázis.

Itt jön képbe a már sokat emlegetett 1994-es Budapesti Memorandum.  Ez tulajdonképpen az Egyesült Államok, Oroszország és az Egyesült Királyság vállalása arra, hogy garantálják Ukrajna határait, szavatolják biztonságát, és tartózkodnak az országgal szembeni erő alkalmazásától, cserébe azért, hogy az csatlakozzon az atomsorompó-egyezményhez, és adja át a területén lévő atomfegyvereket Oroszországnak. Vagyis az aláíró felek garantálják Ukrajna területi egységét.

De ha a Krím félsziget szavaz saját magának függetlenséget, akkor már nem lesz Ukrajna része, és akkor már nyugodtan be lehet majd kebelezni.


Bárki megkérdezheti, hogy mi van ezen a tök hideg, világ vége mögötti kis félszigeten, ami annyira kell mindenkinek. A földrajzi elhelyezkedéséből fakadó egyértelmű stratégiai jelentősége vitathatatlan, hiszen a 26 ezer négyzetkilométernyi félsziget a Fekete-tengerbe nyúlik bele, melyet Oroszország, Grúzia, Törökország, Ukrajna és az Európai unió két tagállama, Románia és Bulgária határol. Keleti oldalán az Azovi-tenger hullámzik, nyugatra pedig nem messze a Boszporusz.

Ezen túlmenően hirtelen nem látszik, miért is harcol ezért a fél Alföldnyi földnyelvért ennyi mindenki.

Azt kevesen tudják, hogy a félsziget adja az ukrán GDP mintegy három százalékát, jelentős a hajógyártás, az élelmiszeripar, a vegyipar és a gépgyártás. A félsziget kétmillió lakosának 60 százaléka orosznak vallja magát, 24 százaléka ukrán, 12 százaléka pedig krími tatár.