Van-e német hegemónia Kelet-Közép-Európában?

Guszev Leonyid

a moszkvai Nemzetközi Kapcsolatok Egyetemének vezető elemzője

Van-e német hegemónia Kelet-Közép-Európában?


Ha azt a kérdést vizsgáljuk meg, hogy kialakulóban van-e német hegemónia Kelet-Közép-Európában, rögtön hangsúlyozni kell azt a tényt - amely egyáltalán a hegemónia lehetőségét felvetheti -, miszerint Németország az 1990-es újraegyesüléssel közvetlen közelébe került ennek a térségnek. A kilencvenes évek óta Németország külpolitikai prioritása az volt, hogy együttműködjék ezen posztszocialista országokkal, és segítse az ottani reformfolyamatokat. Németországnak nagyon erős érdekei fűződtek ahhoz, hogy a térség országait minél hamarabb bekapcsolják az európai belső piaci folyamatokba, aminek az EU-csatlakozás volt a politikai feltétele.

Az orosz geopolitikai elemzések - mint például a tomszki Anna Szerbina munkái - régóta mutatják ki, hogy miként erősödik a német befolyás a kelet-közép-európai térségben. Ez persze nem kizárólag német érdek, sőt. Anna Szerbina is arra hívja fel a figyelmet, hogy a térség országai a német segítség nélkül nehezen tudtak volna becsatlakozni az európai integrációba, tehát a posztszocialista térség mindenképpen igényelte azon német befektetéseket és politika térnyerést, ami első ránézésre akár hegemóniának is tűnhetne.

Németország ezt - már csak közelsége miatt is - jóval hamarabb felismerte, mint más nagyhatalmak, amelyek ezért lekéstek a térségről, a németek ugyanis már jóval az EU-csatlakozás előtt kétoldalú megállapodásokkal biztosították gazdasági előnyüket és ebből fakadó politikai befolyásukat Kelet-Közép-Európában.

A kelet-közép-európai államok európai integrációjával (2004, 2007, 2013) úgy tűnhet, hogy véget ért Európa második világháború utáni megosztottsága, noha a keleti bővítés az EU egésze számára tartogat még veszélyeket és kölcsönös félelmeket: a Nyugat- és Kelet-Európa közötti politikai, gazdasági, kulturális, társadalmi különbségek még most, tíz évvel az első keleti bővítés után is óriásiak.

Ezen különbségek felszámolásában is Németország élen jár: nem csak azért, mert jelentős befektető, gazdasági partner a térségben, de az európai belső újraelosztáshoz, támogatásokhoz is - elvégre a legnagyobb EU-tagállamról van szó - a legnagyobb mértékben járul hozzá.

Németországnak persze a térségben megvannak azok a földrajzi, történelmi, kulturális előnyei, amelyek okán természetes, hogy a német befolyás, s nem esetleg a brit vagy a spanyol erősödik. Az egész EU-n belül - a német hivatalos nyelvű tagállamok mellett - a  "legnémetesebb" blokknak az 1991-ben alapított Visegrádi Együttműködés tekinthető. Persze látni kell, hogy az EU-csatlakozás előtti időkben főleg Helmut Kohl kancellársága idején volt teljes az összhang Berlin és a térség fővárosai között; e jó viszony kissé meghűlt Gerhard Schröder alatt, aki sokszor átnézett a térségen, például mert Moszkvával akart igazán jó viszonyt. Schröder idején éppen ezért főleg az angolszász irány jelentette az európai integrációs politikai vonal megtartását Kelet-Közép-Európában.

Mindazonáltal a németek szerepüket és a térség európai integrációját a kezdetektől fogva “civilizatórikus feladatnak” tekintették: Kelet-Közép-Európa nélkül a német értelmezés szerint nem lehet teljes az európai kultúra.

Persze a legfőbb ok a német jelenlétre gazdasági: az 1990-es évektől kezdve Németország szisztematikusan építette ki gazdasági jelenlétét, és kötötte ezen országok piacait és exportját is sok tekintetben magához. A német termékek számára biztos piacot jelent Kelet-Közép-Európa, a térség termékeinek azonban - minőségi okokból - nehezebb a német piacra bejutniuk, így elsősorban összeszerelésekkel, valamint alkatrészek előállításával dolgoznak be azon német iparágakba, amelyek exporttevékenysége pedig már a világpiacra irányul.

A kelet-közép-európai térség Németország politikai erejét is növelte, mert Berlin az EU-n belüli viták során sokszor számíthat az itteni partnereire, még akkor is ha bizonyos történelmi vagy hatalompolitikai kérdésekben - főleg a lengyelekkel és a csehekkel - adódtak már erősebb nézeteltérések.

E tekintetben - már csak a mindig is töretlen történelmi jó kapcsolatok okán - Magyarország és Szlovákia, noha semelyikük se határos Németországgal, és Berlinből nézve már inkább délkelet-európai, s kevéssé közép-európai államoknak számítanak, a legbiztosabb szövetségesek. Persze ennek az is oka, hogy mind a magyarok, mind a szlovákok sokkal jobban ki vannak szolgáltatva a nyugati (főleg német) befektetéseknek, valamint mind Budapest, mind Pozsony az EU-n belüli rendszervitákban sokkal passzívabb, mint Varsó vagy Prága.

A német gazdasági térnek azonban valamennyi visegrádi ország - még az erős önálló iparral rendelkező csehek is - része, így gazdasági értelemben megalapozott lehet német hegemóniáról beszélni. Az már a berlini külpolitikán múlik, hogy mindezt miként tudja és akarja politikai hegemóniává alakítani.

Mi a németek szerepe ma Európában?


Európa új urai
Európa motorja

SZAVAZAT UTÁN