Válogatott tahóságok nőkkel kapcsolatban

Nőként a férfiakkal egyenrangú státuszban lenni még most sem könnyű, pedig az első feministák, az angol szüfrazsettek már a XX. század elején megkezdték a küzdelmet a nők választójogáért és egyenlőségéért. Egyik vezetőjük, Emmeline Pankhurst szerint: „Mi azért harcolunk, hogy eljöjjön az idő, amikor egy születendő kislány egyenlő esélyekkel vág neki az életnek, mint fiútestvérei.”


Annak ellenére, hogy 2013-at írunk, nagyjából változatlan célból rendezik meg hétfőn a Nőkongresszust Budapesten, amelyet a Magyar Női Érdekérvényesítő Szövetség (Női Érdek) szervez. A következő hetekben a VS.hu több, a nők helyzetével foglalkozó cikkel, filmmel jelentkezik. Kezdjük máris 10 súlyos idézettel, amiket politikusok, közszereplők, hírességek fogalmaztak meg nőkkel kapcsolatban a közelmúltban. Az alábbi szexista gondolatok listája szubjektív válogatás. Némelyik  megdöbbentő, mások csak vállveregetően patriarchálisak. Sokan mindkettőtől falra másznak.


1.
 “Tehát abból, hogy ön szép, abból még nem következik az, hogy okos. ”
2013 egyik komoly felháborodást kiváltó megjegyzését Illés Zoltán tette. A vidékfejlesztési minisztériumi államtitkár az LMP-s képviselőnő, Szél Bernadett kérdésére válaszolt az Országgyűlésben. Szavaiért később csak sms-ben kért bocsánatot.


2.
“A nőket ugyanis az emberi kapcsolatok és az emberi lélek működése, míg a férfiakat a tárgyak és folyamatok működése érdekli.”
A paleolit diéta szakértőjeként elhíresült pszichológus, Szendi Gábor további gondolatait a A nő felemelkedése és tündöklése című könyvből lehet megismerni. A térképet olvasó nők és az érzelmeiket megélő férfiak biztosan A nő élete című művet is örömmel forgatják majd.

3.
“Akinek öreg, öregecskedő felesége van, az fiatalabbat [érdemelne]."
- mondta 2004 szeptemberében egy tévéműsorban Gyurcsány Ferenc, miniszterelnökként. A kijelentés ellen 12 nőszervezet közös nyílt levélben tiltakozott, továbbá az akkor ellenzéki Áder János és a Fidesz nőtagozata is felháborodásának adott hangot.  


4. 2006-ban az egész ország megismerhette Mikola István, a FIDESZ akkori kormányfő-helyettesének világnézetét a mai állapotokról:
"Nem közösségek kellenek, hanem szinglikből összeálló hordák kellenek, és akkor már indul is az Andrássy úton a menet. A fiúk, a lányok nyakába fülbevalók, lufik, és szól a recsegő rádióban a zene, amit úgy hívnak, hogy techno."
A pécsi beszédben elhangzottak miatt Mikola később az RTL Klub képernyőjén, egy szombat esti Híradóban kért bocsánatot.

5. Pityinger László, alias Dopeman videoblogján azt mondta beszélgetőpartnerének 2013 elején, hogy
„ha legközelebb nőket akarsz verni, akkor testütés. Csöcs alatt, bordán, mert akkor összeroskad és elhallgat. Így végig tudod mondani, amit akarsz.”
A korábban a Milla alternatív köztársasági elnökeként is fellépő rapper később azzal érvelt, hogy csupán viccelt, és aki komolyan vette a szavait, az orvosi kezelésre szorul.  

6. Orbán Viktor miniszterelnök a patriarchális világnézet támogatója. Ráhel lánya esküvői előkészületei kapcsán derült ki, mit gondol az asszony dolgáról és a férfi kötelességéről:
"A főzésbe sajnos nem tudok besegíteni, annyi időm nincs, de lesz ott asszony elég."
Ezen kívül a Blikknek elmondta, hogy az örömapa nem sírdogál.
"Elsődleges célom a szertartáson, hogy ne szipogjak, ne törölgessem a szemem. Ez az asszonyok dolga."


7.

A híres bölcselő, Paulo Coelho életművéből nehéz egy részletet kiragadni, ám az alábbi idézet jól mutatja, hogy a világhírű brazil író szerint hol a nő helye.

“- Tudod, mi okozza a legnagyobb örömet a nőnek a házasságban?

- A szex.

- Tévedsz. A táplálás. Nézni, ahogy eszik a férje. Ez az a pillanat, amikor a nő, aki egész nap a vacsorán törte a fejét, a mennybe megy.”

8.

Kálmán Olga, az ATV műsorvezetője Deutsch Tamás fideszes EP-képviselővel annak híres tweetjeiről készített interjút 2013 októberében. A politikus egy idő után megelégelte a faggatózást és értékelte a riporter munkáját.

Deutsch Tamás: Nagyon lelkesen mond egy butácska gondolatot.

Kálmán Olga: Mindig a vendégeimhez igazítom a gondolataimat.

Deutsch Tamás: Akkor azért kéne okosakat mondania.

Kálmán Olga: Hát ezen még gondolkodjon el.

9.

A családon belüli erőszak ügyét tárgyalta a parlament 2012 őszén, amikor a fideszes Varga István megtalálta a probléma gyökerét:

“Talán az anyáknak vissza kellene térni elsősorban a gyermeknevelés mellé, és elsősorban azzal kellene foglalkozni, hogy ebben a társadalomban ne egy vagy két gyermek szülessen, hanem három, négy vagy öt gyermek. És akkor lenne értelme annak, hogy jobban megbecsülnénk egymást, és fel sem merülhetne a családon belüli erőszak.”

A kijelentést nagy felháborodás és civil demonstráció is követte. Az ügynek a kormánypárt köreiben is volt visszhangja, azóta módosították is a büntető törvénykönyvet. Így 2013 július elsejétől önálló büntetőjogi tényállás lett a családon belüli erőszak, amely így súlyosabban büntethető, mint korábban.

10. A tizedik helyet Cameron Diaz, amerikai színésznő érdemelte ki. A filmcsillag szavaival lehetne példázni azt a tényt, hogy a szexizmus nemtől független.
“Szerintem minden nő szeretné, hogy tárgyként kezeljék. Egy kis részed mindig azt reméli, hogy valahogyan tárgyiasítanak majd, és ez egészséges is.”   Forrás: Amerikai Nemzeti Levéltár Fotó: Europress/Andrew Cowie