Választás: az NVB sem állja útját az útmenti plakátolásnak

Fotó: Thinkstock/Europress / István Hajdu

-

Miután a Kúria felülbírálta magát, az új döntés lesz az iránymutató a választási plakátok elhelyezésének kérdésében.


Nemzeti Választási Bizottság (NVB) Patyi András elnök javaslatát elfogadva egyhangúlag szavazott az ügyben. Az elnök közölte, döntésükről értesíteni fogja a Kúria elnökét. A Kúria hétfői végzése szerint a plakátok villanyoszlopon való elhelyezése nem sérti a választási eljárás szabályait, így emiatt a választási bizottságok nem állapíthatnak meg jogsértést. Patyi András a keddi döntés előtt felidézte – amit a VS.hu is megírt tegnap – hogy a Kúria egy március 5-i végzésében már hozott döntést a választási plakátok elhelyezése tárgyában, ám abban egy kormányrendelet alkalmazása mellett foglalt állást. Patyi utalt arra, hogy a Kúria akkor kifejtette: az említett rendelet a választásra vonatkozó jogszabálynak tekintendő, és annak alapján „tiltott plakátelhelyezés megítélésére a választási bizottságok hatáskörrel rendelkeznek”. Arra hívta fel a figyelmet, hogy a hétfőn meghozott kúriai végzés „ezzel szöges ellentétben álló jogi álláspontra” helyezkedett, és azt állapította meg, hogy a plakátok villanyoszlopon való elhelyezése ellentétes ugyan a rendeletben foglaltakkal, mégsem sérti a választási eljárási törvényt. Patyi András szerint a Kúria indoklásából egyértelműen az következik, hogy a Kúria nem tekinti választásra irányuló jogszabálynak a kormányrendelet ezzel kapcsolatos paragrafusát, és azt a választási szervek hatókörén kívüli szabályozásnak tartja.