Vádat emeltek a sikkasztó postásnő ellen

-

Négy sértettől több mint 12,5 milliót sikkasztott.


Vádat emeltek a 27 éves postásnő ellen, aki életbiztosításokból sikkasztott el pénzt az egyik békéscsabai postán – közölte a Békés Megyei Főügyészség. A nő 2010-ben kezdett az egyik békéscsabai postafiókban ügyfélszolgálati ügyintézőként dolgozni. Feladata volt a Posta biztosításainak értékesítése és az ezzel kapcsolatos betét- és pénzkezelés is.

A vádlott 2013 májusa és 2014 augusztusa között négy sértett életbiztosításából sikkasztott el több mint 12,5 millió forintot. A pénzhez valótlan tartalmú részvisszavásárlási nyomtatványok és kiadási pénztárbizonylatok kiállításával és felhasználásával jutott hozzá. Volt olyan sértett, akinek öt életbiztosítási kötvényének terhére 28 alkalommal összesen csaknem hatmillió forintot vett fel.

Az ügyészség a nőt sikkasztás és hamis magánokirat felhasználásának vétségével vádolja. Az ügyészség végrehajtandó börtönbüntetésre tett indítványt, és arra, hogy a bíróság szabjon ki pénzbüntetést, tiltsa el a közügyek gyakorlásától, továbbá a vádlott vagyonának terhére 11,7 millió forint erejéig rendeljen el vagyonelkobzást.