Vádat emeltek a Samsung tényleges vezetője ellen

Fotó: MTI / Beliczay László

-

A dél-koreai ügyészség korrupcióval vádolta meg kedden Li Dzse Jongot, a Samsung-csoport tényleges irányítóját és négy másik vezetőjét a tavaly októberben kirobbant, Pak Gun Hje ideiglenesen felfüggesztett államfőt is érintő korrupciós botrányban.


Az ügyészek szerint Li Dzse Jong 36 millió dollár (több mint 10 milliárd forint) kenőpénzt fizetett Pak elnöknek és Csoj Szun Szilnek, az államfő közeli barátjának, hogy kormányzati segítséget kapjon a vállalat irányításának „gondtalan” átvételében. A pénzek két olyan alapítványhoz kerültek, amelyeket Csoj felügyelt, akinek beleszólása volt kormányzati és vezetői kinevezési kérdésekbe, holott semmilyen hivatalos tisztsége nem volt. A Samsung azért utalt át összegeket Csojnak, hogy az állami nyugdíjalap támogassa a Samsung két leányvállalatának, a Samsung C and T-nek és a Cheil Industriesnak az összeolvadását, amely 2015-ben meg is történt. A Samsung C and T legnagyobb részvényese az állami nyugdíjalap, a kisebbségben lévő többi részvényes pedig ellenezte a fúziót. Az összeolvadás révén Li Dzse Jong úgy tudta növelni befolyását a Samsung Electronicsban, hogy nem kellett további részvényeket vásárolnia.

A Samsung-vezért emellett hamis tanúvallomással és azzal is vádolják, hogy bűnös tevékenységből származó nagy pénzösszegeket rejtett el külföldön. Az ügyészség szerint a Samsung további négy vezetőjét is felelősség terheli nagy összegek külföldi elrejtésében, kenőpénzek felajánlásában, továbbá sikkasztásban.

A vádemelés azt jelenti, hogy a Samsung úgynevezett stratégiai tervezési osztályának – amely állítólag a kenőpénzek rendszerét működtette – kulcsfigurái is bíróság elé kerülnek. Li korábban azt ígérte, hogy feloszlatják az irodát.

Egykoron Li volt az úgynevezett „új Samsung” arca, de most láthatóan apja, Li Kun Hi nyomdokaiba lép, akit 2008-ban adócsalással vádoltak meg és börtönre ítéltek (később azonban elnöki kegyelemben részesült). Li Kun Hi 20 évig állt a Samsung-csoport élén, valóságos nemzeti hősként tisztelték Dél-Koreában a vállalat sikeréért. A Samsung cég adja a dél-koreai export mintegy ötödét. Termékskálája igen széles, a számítógépes chipektől kezdve a mobiltelefonokon át az olajszállító hajókig sok mindent gyárt.