Vádat emeltek a holokauszttagadó kiadó ellen

-

Nemzetiszocialista rendszer bűneinek nyilvános tagadása miatt vádat emelt az V. és XIII. kerületi ügyészség egy budapesti székhelyű könyvkiadó vezetője ellen, amiért a cég kiadta és értékesítette egy svéd író holokauszttagadó könyvét - közölte a fővárosi főügyész csütörtökön az MTI-vel.


Ibolya Tibor a Pest Központi Kerületi Bíróságon még múlt héten történt vádemelésről azt írta: a kiadóvezető a rendőrségi nyomozás során beismerte tettét. Az ügyészség a vádiratában azt kérte: tárgyalás mellőzésével pénzbüntetést szabjon ki rá a bíróság.

A főügyész ismertette: a vádlott könyvkiadással is foglalkozó magyarországi bejegyzésű cége 2012-ben adta ki magyar fordításban a kötetet, amelyben a szerző a holokausztot mítosznak tartja, a gázkamrák létezését megkérdőjelezi.

A kiadó a magyar nyelvű könyvet az üzletében, valamint az általa működtetett webáruházban értékesítette. Utóbbi honlapon a vádlott a könyv szellemiségét tükröző kiadói ajánlást is írt az olvasóknak.

Ibolya Tibor felidézte azt is, hogy a vádhatóság indítványára még 2016 augusztusában a Budai Központi Kerületi Bíróság az érintett holokauszttagadó internetes tartalmak ideiglenes hozzáférhetetlenné tételét rendelte el. Az ügyészség most azt kérte vádiratában, hogy ezek a tartalmak végleg hozzáférhetetlenek legyenek. Megjegyezte azonban, hogy a bíróság döntését technikailag nem lehet tökéletesen végrehajtani, mert az érintett szerverek egy része az USA-ban található.