Vádalkuval kapott harminc évet az amerikai terrorista

Fotó: MTI/AP/Az Iszlám Állam Rakkai / Uncredited

-

Az FBI tudott arról, hogy bombát akar robbantani.


Harminc év börtönre ítéltek Kansasban a férfit, aki bombát akart robbantani egy katonai támaszpontnál. John T. Booker beismerte a tárgyaláson azt mondta, hogy a robbantással, amelyet öngyilkos merényletnek tervezett, az Iszlám Államnak akart segíteni.

A 22 éves, topekai születésű férfi a városától mintegy száz kilométerre eső Fort Riley katonai támaszponton akart robbantani 2015 áprilisában. A készülék azonban nem robbant fel, mivel álbomba volt, őt pedig azonnal őrizetbe vették.

A szerkezetet ugyanis az FBI készítette. Booker a tervébe bevonta két ismerősét, akik azonban az FBI informátorai voltak, és a nyomozók végig követték a merényletre készülő férfit. „Ha a robbantás sikeres lett volna, akár több tucat, ha nem több száz halálos áldozata lett volna a merényletnek” – mondta az ítélethozatal után Darrin Jones különleges ügynök.

Booker után az FBI 2014 márciusában kezdett nyomozni, miután dzsihadista kommentárokat tett közzé. Booker megpróbált belépni az amerikai hadseregbe, de eltanácsolták. 2015 márciusában videofelvételen tett hűségesküt Abu Bakr al-Bagdadinak, az Iszlám Állam vezetőjének.

A tárgyaláson Booker vádalkut kötött, ezért ejtették az Iszlám Államnak nyújtott konkrét segítség és tömegpusztító fegyver alkalmazásának vádját. Ezért akár életfogytiglani börtönbüntetésre ítélhették volna.