USA: nyitány lehet az Afganisztánban foglyul ejtett katona elengedése

Fotó: MTI/MTVA / Jacquelyn Martin

-

Bowe Bergdahl amerikai őrmester afganisztáni szabadon bocsátása elősegítheti a tárgyalásokat az amerikaiak és a tálibok között.


Bowe Bergdahlt az elfogása után öt évvel, szombaton engedték szabadon a tálibok öt, a guantánamói táborban őrzött tálib parancsnokért cserébe. Chuck Hagel amerikai védelmi miniszter emlékeztetett arra, hogy az amerikai kormány 2012-ben lépett kapcsolatba a tálibokkal, akik azonban megszakították a tárgyalásokat, és azóta nincsen hivatalos kapcsolat a két fél között. Ezt a helyzetet változtathatja meg a mostani csere, amely még katari közvetítéssel jött létre. Hagel kiemelte azt is, hogy „egyetlen lövés sem dördült, úgy ment minden, ahogy mennie kellett”. Azonban a csereüzlet nem mindenkinek nyerte el a tetszését. Republikánus képviselők kifejezetten ellenzik, hogy az öt tálib parancsnokot visszaengedték. Míg mások amiatt fejezték ki aggályukat, hogy számos nemzetközi egyezmény tiltja a fogolycserét és terroristák kiadását. „Amíg Bergdahl őrmester távol volt, mi nem felejtettük el” - mondta el Barack Obama amerikai elnök a Fehér Házban tartott sajtótájékoztatóján. „Senkit sem hagyunk hátra” - közölte Obama és Hagel is a katona szabadonbocsátásáról.


„Nem volt borzalmas sorsa a mi fogságunkban”

Bowe Bergdahl amerikai őrmesterrel a tálibok jól bántak a fogságban töltött öt év alatt. Rengeteg zöld teát ivott, emellett tollaslabdázott és még a karácsonyt is megünnepelhette az őrzőivel. Az egyik legveszélyesebb lázadó csoportnak tartott Hakkani-hálózat egyik parancsnoka vasárnap telefonon beszélt az AFP francia hírügynökség tudósítójával és elmondta, hogy ő hogyan emlékszik vissza Bergdahlra és az ötéves fogságra. „A teát nagyon szerette. Gyakran maga készítette el és egész nap azt itta” - mondta az al-Kaida nemzetközi terrorhálózathoz köthető szervezet parancsnoka. A nagy húsevőknek számító tálibokkal ellentétben az amerikai őrmester „imádta a zöldségeket és csak hetente egyszer vagy kétszer kért húst”. A beszámoló szerint Bergdahl idővel megtanult folyékonyan beszélni az országban legelterjedtebbnek számító nyelveken: a perzsa nyelv Afganisztánban beszélt változataként számon tartott dari és a pastu népcsoport által beszélt pastu nyelven. Bár fogva tartói megpróbálták az iszlám alapjaira tanítani, vallási könyveket adtak neki, ő inkább a gyakorlatias tevékenységeket kedvelte. „Több időt töltött tollaslabdázással, vagy azzal, hogy segítsen az ételek elkészítésében. Imádta a tollaslabdát, mindig az őrzőivel játszott” - mondta a neve elhallgatását kérő férfi. Az idahói születésű amerikai őrmester a keresztény ünnepeket is megtarthatta.  „Semminek sem látta hiányát, már hetekkel az ünnepek előtt a karácsonyról és a húsvétról beszélt a fogva tartóival, és velük ünnepelte meg ezeket” - állította a tálib parancsnok. A beszámoló nem lepte meg Imtiaz Gul pakisztáni elemzőt, akinek a térségbeli felkelőmozgalmak jelentik a szakterületét. Szerinte a tálibok nagyon értékesnek tartották az őrmestert, és negatív hatással lett volna a róluk kialakult képre, ha rosszul bánnak vele. Több felkelő arról számolt be, az őrmestert a 2009 június végi elfogását követően különböző helyeken őrizték a tálibok fellegvárának számító térségben, az afgán-pakisztáni határ közelében.


tálib fogoly, US-POLITICS-OBAMA-BERGDAHL

2009 után először otthon

Most tudni meg először részleteket a férfi fogságbeli életéről 2009 nyara óta, amikor a tálibok egy videofelvételt tettek közzé az interneten, amelyen az akkor egy hónapja túszul ejtett férfi volt látható. A 28 perces felvételen egy ideges, majdhogy rettegő fiatalember volt látható. A férfi egyebek között elmondta, hogy akkor esett fogságba, amikor járőrözés közben lemaradt a többiektől. Tálib források viszont arról számoltak be, hogy az amerikai katona részeg volt, amikor elfogták. Ezekre az állításokra soha nem érkezett reagálás az amerikai hadseregtől. Bizonyos értesülések szerint eredetileg egy, a tálibokhoz köthető bűnbanda kapta el a férfit, és csak ezután került a NATO és szövetségesei elleni véres támadásairól ismert hálózat egyik vezetője, Sangeen Zadran kezére. A tálib vezető elmondása szerint ezt követően Paktika, Paktia és Hoszt tartományokban tartották fogva egészen addig, amíg Zadran meg nem halt egy amerikai dróntámadásban 2013 szeptemberében, ekkor ugyanis átszállították a határ pakisztáni oldalára, a szervezet központjának számító Észak-Vazirisztán tartományba. A mostani fogolycserére és szabadon bocsátásra Afganisztánba utazott Chuck Hagel védelmi miniszter is. Vele együtt tért haza az Egyesült Államokba, ahol Barack Obamával is találkozott a Fehér Házban.


Ötöt egyért - őket kérték Bergdahlért

Abdul Hak Waszik, külföldi hírszerzésért felelős tálib miniszterhelyettesét. Az amerikai titkosszolgálatok vizsgálatai szerint az Al-Kaida hírszerzésében is részt vett. Mullah Norullah Nori az északi Mazar-e-Sárif város tálib erőinek parancsnoka volt, amikor 2001-ben az Egyesült Államok lerohanta Afganisztánt. Kairullah Kairkva a táliboknál sok különböző feladatot is ellátott. A rezsim tagjaként volt belügyminiszter, de vezette a fegyveres erőket is egy rövid ideig. 1994-ben csatlakozott a tálibokhoz, az amerikaiak 2002-ben fogták el. Az USA hírszerzése szerint közvetlen kapcsolatban állt Oszama bin Ladennel. Mohammed Nabi a Kalatban állomásozó tálib erők biztonsági főparancsnoka volt, amikor elfogták 2004-ben. Az amerikaiak értesülései szerint nemcsak az Al-Kaidával, de a Hezb-e-Islami Gulbuddin mílicíával is kapcsolatban volt. A tálibok kabuli hadi kommunikációs vezetőjeként több terroristavezérnek is segített Pakisztánba menekülni. Mohammad Fazlt több emberi jogi szervezet is háborús bűnösnek tekinti. Őt tartják felelősnek az afganisztáni síita muszlimok tömeges kivégzéséért. Személye már a táliboknak is kezdett terhes lenni, 2000 és 2001 között többször is csökkentették a hatalmát.