Ukrán csirkék törik le a magyar árakat

Ha vámmentes lesz az EU-ban az ukrán baromfi és tojás, azt a magyar termelők is megérzik!


Az eddiginél is jelentősebb árcsökkenéstől tartanak a baromfi- és tojástermelők, miután az unió vámmentessé tenné az ukrán mezőgazdasági cikkeket az EU-ban - írta a Magyar Nemzet. A lap keddi számában azt írta, a Baromfi Terméktanács szerint csak akkor megengedhető a vámmentesség, ha az ukrán termelők és feldolgozók termékei megfelelnek azoknak a feltételeknek, amelyeket a közösségi baromfitenyésztőknek be kell tartaniuk. A terméktanács szerint az uniós termékkínálat várható növekedése mellett az ukrán vámmentes import miatt komolyabb problémák keletkezhetnek a baromfihús és a tojás piacán Magyarországon, különösen azért, mert egymással határos országokról van szó. A Nemzet megjegyzi, hogy az Agrárgazdasági Kutatóintézet adatai szerint az idei év első három hónapjában 13 százalékkal csökkent a hazai előállítású tojás termelői ára, a vágó-csirkéé pedig 7-8 százalékkal mérséklődött, miközben a feldolgozók a tavalyinál magasabb áron értékesítenek a kereskedelemnek.