Ukrán csapatok állnak át az oroszokhoz

Fotó: Europress/AFP/Anatoly Stepanov / Europress/AFP/Anatoly Stepanov

-

Finoman szólva is akadozik az ukrán hadsereg előrenyomulása Kelet-Ukrajnában, miután jelentések szerint több elit egység is átállt a helyi oroszbarát szeparatistákhoz. A NATO eközben bejelentette, hogy növeli a jelenlétét a térségben.


Külföldi hírügynökségi jelentések szerint legalább két városban - Szlovjanszkban és Kramatorszkban - is orosz zászlókat lengető katonákat láttak ukrán tankokon, harckocsikon és páncélozott szállítójárműveken. Az Interfax hírügynökség szerint az ukrán Védelmi Minisztérium annyit megerősített, hogy “orosz szabotőrök” megszereztek hat páncélozott járművet Kramatorszkban.   - - Az orosz zászlók alatt közlekedő ukrán járművek egyik őrzője a Reuters helyi tudósítójának úgy nyilatkozott: a 25. ukrán ejtőernyős században szolgált Dnyipropetrovszkban, ahonnan az összes ukrán katona átállt. Hangsúlyozta: egyikőjük sem fog lőni a saját népére. Elmondta azt is, hogy négy napig nem ettek semmit és végül a helyiek adtak nekik ennivalót.

-


A NATO közben próbál keményíteni

A NATO főtitkára szerdán Brüsszelben bejelentette: levegőben, vízen és szárazföldön is növelik jelenlétüket a térségben az ukrán válságra adott válaszként. Anders Fogh Rasmussen részleteket nem árult el. Az viszont elmondta: a balti államok légterében járőröző NATO-gépek több küldetést teljesítenek majd, NATO-erők jelennek meg a Balti-tengeren, a Földközi-tenger keleti részén és szükség szerint máshol is, emellett a szövetség pedig a szárazföldi csapatok felkészültségét is fokozza. "Az üzenet világos: a NATO minden szövetségesét oltalmazza, és megvédi minden olyan fenyegetéstől, amely alapvető biztonságunk ellen irányul" - szögezte le a főtitkár, aki szerint az ukrajnai válságból egyedül a politikai megoldás jelenthet kiutat, és a szövetség teljes mértékben támogatja a genfi tárgyalásokat és a nemzetközi közösség erre irányuló további erőfeszítéseit.