Ukrajnában dolgozott a foglyul ejtett magyar férfi

-

A férfit Kelet-Ukrajnában ejtették foglyul ismeretlen fegyveresek - mondta a Terrorelhárítási Központ (TEK) főigazgatója.


Hajdu János az ATV Egyenes beszéd című műsorában közölte, hogy a magyar útlevéllel rendelkező férfi magyar rendszámú gépkocsijával hivatalos okból közlekedve a válságövezetben „rossz helyre tévedt”. Ezért nem is klasszikus túszejtésként kezelik a hatóságok a helyzetet. Egyelőre nem is kért senki semmit azért, hogy a férfit szabadon engedjék – tette hozzá. Egyelőre nem tudják, kik a fogvatartók, de már dolgoznak azon, hogy beszerezzék a szükséges információkat. Éppen ezért indult el a TEK speciális egysége a területre, ahol megkezdik a tárgyalásokat, először a helyi társszervekkel.