Újraszámoltak - maradt a kétharmad

Fotó: Vs.hu/Hirling Bálint / Vs.hu/Hirling Bálint

-

A fideszes Kucsák László 60 szavazattal nyert, a baloldal jelöltje újraszámolást kért, de ez nem változtatott a lényegen.


A Nemzeti Választási Bizottság a budapesti 15-ös választókerület két szavazókörében leadott szavazatok újraszámolását rendelte el. Ezzel gyorsan végeztek: megállapították, hogy az eredmény marad, bár a baloldali jelöltre, Kunhalmi Ágnesre leadott szavazatok száma kettővel nőtt, a Kucsák Lászlóra leadottak száma kettővel csökkent. A különbség így is 56, tehát a fideszes Kucsák László nyert.

Kunhalmi Ágnes baloldali jelölt azért fellebbezett az eredményt megállapító határozat ellen, mert az egyik szavazókörben a szavazatszámláló bizottság tagja szerint olyan szavazatokat is érvényesnek fogadtak el, ahol csak alá volt húzva a jelölt neve, de nem volt a neve melletti karikában x. Így pedig érvénytelen a szavazat.

Egy másik szavazókörben többen - szintén egy bizottsági tag szerint - feketén fogó tollal szavaztak, azokat a szavazatokat érvénytelennek nyilvánították a számláláskor.

Az NVB határozata szerint az első esetben újraszámolták a szavazókörben leadott érvényes szavazatokat, hogy van-e köztük érvénytelen, a második esetben az érvénytelen szavazatokat nézték meg, találnak-e érvényest. A Nemzeti Választási Bizottság az érvénytelen szavazatok között talált két érvényest, a Kucsákra leadott szavazatok közül kettőt érvénytelenített.

A Fidesz-KDNP kétharmada múlhatott volna ezen.


A bizottságban egyébként vita volt arról, legyen-e újraszámolás. A fideszes delegált és az egyik választott tag az újraszámolás ellen érvelt, miután a szavazóköri jegyzőkönyvek aláírásakor a delegáltak nem kifogásoltak semmit, így a későbbi nyilatkozatokat szerintük már nem lehet figyelembe venni. A baloldali pártok, valamint a Jobbik és az LMP delegáltja viszont a szavazatok újraszámlálása mellett érvelt.