Újra megjelenik nyomtatásban a Newsweek

-

Visszatér a világ egyik leghíresebb hetilapja, új tulajjal egyéves szünet után ismét lesz papíralapú verziója. A New York Magazine közben csökkenti példányszámát.


Tavaly ősszel jelentette be a Newsweek című amerikai hírmagazin kiadója, hogy 2013-tól már nem jelenik meg a lap nyomtatott változata. Jövő év elején mégis visszatér a printkiadás, azután, hogy idén augusztusban megvette azt egy kisebb médiacég.


A lap új főszerkesztője, Jim Impoco januárban vagy februárban tervezi a következő nyomtatott lapszám megjelentetését. Ezt „prémium termékként” kívánják értékesíteni, drágább előfizetéssel, de kevesebb reklámmal fogják kihozni.

A Newsweek 2003-ban még négymilliós, 2012 első félévében már csak másfélmilliós példányszámban jelent meg, a nyomtatott változat megszűnésekor pedig a Time után a második legnépszerűbb hírmagazin volt az Egyesült Államokban. A 80 éves múlttal rendelkező magazin printváltozatának megszűnését tavaly ősszel jelentették be, és 40 millió dolláros megtakarítást reméltek a lépéstől.


Kéthetente lesz csak New York Magazine

Mint a New York Times írja, az „új újságírás“ fellegváraként elkönyvelt New York Magazine viszont ritkítja megjelenését, jövő márciustól a heti egy kiadás helyett csak kéthetente jelenik majd meg. A 2008-as gazdasági válság miatt ugyanis a hirdetők elpártoltak a laptól. A lapszámok csökkentésétől 3,5 millió dollárt remélnek, amit a tulajdonosok a digitális kiadás javítására terveznek fordítani.


A New York Magazine hasábjain olyan szerzők szereztek maguknak ismertséget, mint Tom Wolfe vagy Nora Ephron.