Újabb államosítás a láthatáron: az Invitel lehet a célpont

Fotó: Europress/AFP/Thomas Bregardis / Europress/AFP/Thomas Bregardis

-

Eladósorban az ország második legnagyobb vezetékes távközlési szolgáltatója, az Invitel.


A telekom-cégben 51 százalékos többségi tulajdonnal rendelkező Mid Europa Partners (MEP) magántőke-befektető társaság várhatóan teljesen kivonul a régióból, miután az elmúlt évben több itteni érdekeltségétől is megvált. A MEP távozása a cég kisebbségi tulajdonosait is részesedésük értékesítésére ösztönözheti, így az Invitel 200-300 millió euróért cserélhet gazdát, ezzel pedig az egyik legjelentősebb vállalatfelvásárlás lehet idén a telekom-piacon - írta a HWSW külföldi lapértesülésekre hivatkozva. Az informatikai portál a lehetséges vevőkről is beszámol: elsőként a Magyar Telekomot említi, hozzátéve, hogy a versenyjogi korlátozások komolyan megnehezíthetik a legnagyobb vezetékes mobilszolgáltató vásárlási szándékát, hiszen a cég az Invitel bekebelezésével egyértelmű monopolhelyzetbe kerülne a szélessávú piacon. Szerintük sokkal esélyesebb tehát a Vodafone Magyarország ajánlattétele, hiszen a tranzakció teljes mértékben illene a Vodafone jelenlegi csoportszintű stratégiájába, ám a VS.hu-nak korábban nyilatkozó hazai távközlési szakemberek szerint a Voda eztán is inkább a vezetéknélküli internet-szogláltatásai erősítésére fókuszálhat, mintsem hogy bevásárolja magát a vezetékes piacra. A Telenor Magyarország érdeklődését a HWSW sem tartja túl valószínűnek, és mivel a UPC Magyarország tulajdonosa, a Liberty Global a sajtóértesülések szerint nincs a potenciális vevők között, így a hírek szerint egyedül a DIGI román tulajdonosának, az RCS&RDS-nek az érdeklődése tekinthető komolynak. Bár elsőre meredeknek hathat, mégis sokkal esélyesebb, hogy a fenti jelöltek helyett egy állami cég veheti meg az Invitelt, amennyiben tényleg áruba bocsátják a több mint egymillió lakossági ügyféllel és jelentős vállalati portfólióval rendelkező céget. Iparági pletykákra hivatkozva a HWSW is felveti, hogy az Invitelre az Antenna Hungáriát nemrég felvásárló, valamint a kormányzati gerinchálózat szolgáltatásait üzemelő Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt. (NISZ) is szemet vetett. A Nemzeti Infokommunkációs Stratégia alapján azonban valószínűbb, hogy végül nem a szolgáltatásokra specializálódott NISZ, hanem az infrastruktúra-üzemeltetésre létrehozott MVM Net Zrt. lesz az állami ajánattevő, hiszen a kormány céljai szerint ennek a vállalatnak szánnak kulcsszerepet az infokommunikációs hálózat további fejlesztésében is. A kormány infokommunikációs stratégiája már azelőtt az MVM Net birtokában tudta az állami pályázaton idén újraértékesített 450 MHz-es frekvenciasávot, hogy arról eredményt hirdettek volna, az Invitel felvásárlása révén pedig egész országra kiterjedő optikai szálas gerinchálózatra tehetne szert. Az akvizíció lehetővé tenné az MVM Net számára, hogy az általa üzemeltetett Nemzeti Távközlési Gerinchálózatot tovább bővítse, annak egyelőre bérelt szakaszait pedig saját tulajdonba vegye. Ha egy ilyen üzlet megvalósulna, azzal az állam gyakorlatilag újabb visszaállamosítást hajthatna végre, hiszen az Invitel tulajdonában álló telekommunikációs infrastruktúra részben a Magyar Posta öröksége. Az Invitel és az MVM közti esetleges megállapodásnak ráadásul az is kedvezhet, hogy az Invitel jelenlegi operatív igazgatója az a Mártha Imre, aki távközlési tapasztalataira az MVM-nél tett szert, és korábban az MVM Zrt. vezérigazgatói székében is ült.