Újabb áldozatok jelentkeznek a bicskei pedofilbotrányban

Fotó: Thinkstock / Thinkstock

-

Két hónapig még előzetesben marad a bicskei gyermekotthon korábbi igazgatója, mert félő, hogy szabadlábon meghiúsítaná a bizonyítást. Február óta további hat gyermek vallott ellene.


Tovább gyűrűzik a bicskei Kossuth Zsuzsa Gyermekotthon körül kirobbant pedofilbotrány, miután újabb fél tucat kiskorú jelentkezett, hogy érintett lenne – írja az atv.hu. Tavaly októberben az RTL Klubban a gyermekotthon két volt lakója azt mondta, hogy az igazgató 4, illetve 8 éven keresztül zaklatta őket.

A volt igazgató és önkormányzati képviselő ellen korábban is megfogalmaztak hasonló vádakat, ám akkor nem lett következménye az ügyeknek. A Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság szeptember 23-án szerzett tudomást a szexuális zaklatás gyanújáról, és felfüggesztette állásából a „János bácsiként” emlegetett férfit, belső vizsgálatot rendelt el, illetve feljelentést tett a rendőrségen. A Székesfehérvári Járásbíróság október 24-én rendelte el előzetes letartóztatását.

A rendőrség szerint az 56 éves férfit azzal gyanúsítják, hogy 2008 és 2016 között a gondozása alatt álló gyerekekkel, hatalmi viszonyával visszaélve szexuális cselekményt végzett, illetve őket arra törekedett rábírni. 2007 és 2011 között pedig rendszeresen szexuális abúzusnak tette ki a gyermekotthonban elhelyezett, 18 évesnél fiatalabbakat, és ezzel veszélyeztette erkölcsi, érzelmi fejlődésüket.

A sértettek köre két hónap alatt tovább bővült, az atv.hu szerint további kiskorúak jelezték a rendőrségen, hogy János bácsi áldozataivá váltak. Az információt a székesfehérvári bíróság is megerősítette, közlésük szerint már 15 kiskorút érint az ügy.