Új vezetőedzőt keres a Mezőkövesd

Fotó: MTI/MTVA / Czeglédi Zsolt

-

Tomiszlav Szivics tíz meccséből hatot elveszített a Mezőkövesd edzőjeként, szerződést bontottak vele.


Nem folytathatja tovább munkáját Tomiszlav Szivics, a Mezőkövesd volt vezetőedzője. Az 50 éves szakemberrel azután bontották fel a szerződést, hogy a Mezőkövesd a kiesés szélére került az irányítása alatt: tíz NB 1-es meccséből mindössze kettőt sikerült megnyernie. Az egyik győzelem a kiesőjelölt Debrecen ellen jött össze, a Diósgyőrt pedig úgy tudták csak legyőzni, hogy a miskolci csapat már az első félidőtől kezdve emberhátrányban játszott. A tabellán előttük álló Paks például már az első félidőben 4-et rúgott a Mezőkövesdnek, a vége 5-0 lett.

A Magyar Kupában már jobban szerepel a csapat, bejutottak a legjobb négy közé. A döntőbe kerüléshez viszont kisebb csoda kellene, hiszen az első fordulóban a Vasas 2-0-s győzelmet aratott ellenük Angyalföldön. A visszavágót május 17-én rendezik.

A Mezőkövesd közleménye szerint Tomiszlav Sziviccsel közös megegyezéssel bontottak szerződést.