Új Ptk.: a szülők gyámhatósági engedély nélkül vihetik külföldre gyermekeiket

Fotó: Vs.hu, Kozma Zsuzsi / István Hajdu

Az új polgári törvénykönyv 2014. március 15-i hatálybalépése után - ha a szülők között nincs erre vonatkozóan vita - már nem lesz szükség gyámhatósági jóváhagyásra a gyermek tartós külföldre távozásához - írta szombati számában a Népszabadság.


A lap hozzátette: változás az is, hogy az új Ptk. a külföldön tartózkodás céljához kötötten írja elő a szülői engedélyt: „a gyermek huzamos időn át – így tanulmányok folytatása, munkavállalás vagy más hasonló célból – önállóan vagy egyik szülőjével mindkét szülő egyetértésével tartózkodhat külföldön”. Ha a gyermek letelepedés céljából távozik külföldre, akkor a másik szülőnek kifejezetten a külföldön történő letelepedéséhez kell hozzájárulnia. Az erre vonatkozó információ másik szülőtől való visszatartása a gyermek jogellenes elvitelének megállapítását és visszavételének elrendelését vonhatja maga után – közölte a lap megkeresésére az igazságügyi tárca. Mindez nem jelenti azt, hogy a külföldre költöző családoknak ne kellene továbbra is jelezniük a magyar hatóság felé ezt a szándékukat: gyámhivatali engedélyre ugyan nem lesz szükség, de a jegyzőnél közölni kell, hogy a gyerek máshol teljesíti a tankötelezettséget, a járási hivataloknál pedig jelezni kell a lakóhely megváltozását – írta a lap Gaál Edina családjogi ügyvédre hivatkozva.